Szabadságolás miatt késik Annus ítélete

A lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) főtitkára, Matthias Reeb szabadságon van, ezért a hathetes határidő lejárta idő után sem tudni, Annus Adrián és Fazekas Róbert visszakaphatja-e Athénban szerzett aranyérmét. Leghamarabb kedden várható ítélethirdetés.
Az olimpiai aranyérmétől utólagos mintavétel megtagadása miatt megfosztott kalapácsvető, Annus Adriánt február nyolcadikán és kilencedikén hallgatta meg a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), és hat hét múlva ígértek ítéletet.

Nem tudni, szokás-e csúsztatni a határidőt

A határidő letelt, Annus viszont nem kapta meg a végleges határozatot, amelyik ellen fellebbezésre nincs lehetőség. Az Annus után meghallgatott diszkoszvető, Fazekas Róbert sem kapott még értesítést.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) igazgatója, Molnár Zoltán az Index érdeklődésére úgy fogalmazott: nem tudja, váratlan-e vagy sem, hogy az előre meghatározott határidőn belül nem születik meg az itthon nagy érdeklődéssel várt határozat.

A titkárnő nem informálhatott

Molnár hozzátette, ők is kiemelt figyelmet szentelnek az ügynek, ezért szerdán, a határidő lejártakor felhívták a CAS-t, ám ott csak egy titkárnő tartózkodott, aki érdemben semmiféle információval nem szolgált.

"Annyit azonban megtudtunk, hogy a szervezet főtitkára, Matthias Reeb szabadságon van, és ha visszajön, a húsvét utáni kedden, akkor ő tud nyilatkozni az ügyről, vagy akár már az ítéletről is. Kedden így az első teendőnk az lesz, hogy felhívjuk a lausanne-i irodát a felvilágosítás reményében" - közölte az ügyvezető.

Annusék egyébként az ítélet előtt egy nappal tudják meg, miként határozott a svájci bíróság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58