Érem nélkül a női csapat az asztalitenisz Eb-n

2005.03.29. 08:41
A magyar női válogatott 3-1-es vereséget szenvedett a negyeddöntőben a horvát együttestől a dániai Aarhusban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon: a csapat egyetlen sikerét a vélhetően utolsó világversenyén szereplő Bátorfi Csilla könyvelhette el. A tornán mind a négy meccsét elbukó Tóth Krisztina az ütőjét dobálta, Tarján András kapitánynak második meccsén is felmutatták a piros lapot. A 17-24. helyért küzdő férfi válogatott ugyanakkor bravúros 3-0-ás győzelmet aratott a legutóbbi vb-harmadik Olaszország ellen.
Nem indult jó előjelekkel útjára az idei Európa-bajnokságra a magyar asztalitenisz-válogatott, hiszen a szövetség vezetői csak kölcsönökből tudták finanszírozni a dániai részvételt. Mintegy hárommillió forintot tett ki az utazás, ám erre sem volt pénze a megszorult pingpongosoknak.

A tartaléksorból előrelépő Bátorfi jól kezdett

A vasárnaphoz képest egyszerre három meglepő húzással próbálta felrázni Tarján András szövetségi kapitány a horvátok elleni negyeddöntőre a válogatottat: kihagyta a szlovákok ellen mindkét mérkőzését megnyerő Póta Georginát, ugyanakkor ismét bizalmat szavazott az előző nap mindkétszer veszítő Tóth Krisztinának, és nevezte a már inkább tartalékszerepre készülő, öt olimpiát megjárt, harminchat éves Bátorfi Csillát. (A szlovákok ellen a vártnál jóval szorosabban, mindössze 3-2-re nyert a társulat.)

Bátorfi csatasorba állítása feltétlenül életképesnek bizonyult, hiszen a horvátok Budapesten élő idegenlégiósa, Boros Tamara nagyon "tisztelte" kilencszeres Európa-bajnok ellenfelét, az okosan játszó Bátorfi pedig ezt remekül kihasználta és 1-2-ről fordítva nyert. Bátorfi a Langweid színeiben is fordított a statisztikás Boros ellen a tavalyi BEK-sorozatban. Ezek után szinte mindenki biztos volt a magyar sikerben.

Tóth mind a négy meccsét elveszítette

Tóth azonban egy biztosan nyert játszma után csak szenvedett a BSE-ben asztaliteniszező horvát Vaida ellen. (A tavalyi olimpián Boros és Vaida verte a Sydneyben negyedik Bátorfit és Tóthot.) Fazekas is hiába támadt fel Paovics ellen, a döntő játszmában már egyre kevesebbszer jutott pörgetéshez. Ekkor már Tarján mester megint nem ülhetett mögötte, mert akárcsak a szlovákok elleni első találkozón, most is piros lappal elküldték az asztaltól.

A veszett fejsze nyelét Tóthnak kellett volna megragadnia, ő azonban inkább az ütőjét csapta a földhöz, már az első szettben a magára találó Boros ellen. Az ötszörös Európa-bajnok mérlege ezzel Aarhusban: négy mérkőzés - négy vereség.

Az ötödik helyet sem lesz könnyű megszerezni

A 3-1-es kudarc egyben azt jelenti, hogy a magyarok a folytatásban csak az 5-8. helyért játszhatnak, igaz, nem akármilyen rangos társaságban: meglepetésre ide került Németország, Ausztria és Oroszország női válogatottja is. Utoljára tizenhárom évvel ezelőtt volt rá példa, hogy a magyar női válogatott nem állhatott fel a dobogóra az Európa-bajnokságon.

Feljuthatnak a férfiak

A férfiak viszont újabb bravúrral ismét nagy lépést tettek annak érdekében, hogy visszakerülhessenek az első osztályba. Az ifjúsági Európa-bajnok Jakab János az olaszok kínai származású játékosának legyőzésével szerzett újabb skalpot, és Harczi Zsolt kapitány együttesének már csak egy győzelem kell a feljutáshoz az első osztályba. A diadal értékét feltétlenül növeli, hogy az olaszok tavaly világbajnoki bronzérmesek voltak, míg a magyar válogatottnak ez a bravúr jó húsz éve nem sikerült.

A mieink hétfő este még a szlovénokat is legyőzték nagy csatában 3-2-re, így kedden a görögök ellen már a divízió legjobb helyezéséért játszhatnak. Újabb siker esetén két év múlva ismét a legjobbak között mérkőzhetnek Pázsyék.

Jegyzőkönyv:
Női csapatverseny, negyeddöntő:
Horvátország-Magyarország 3-1

Boros-Bátorfi Csilla 2-3 (-7, 4, 9, -11, -10)
Vaida-Tóth Krisztina 3-1 (-6, 7, 6, 9)
Paovic-Fazekas Mária 3-2 (7, -12, -10, 8, 8)
Boros-Tóth 3-1 (4, -7, 3, 8)
További negyeddöntők:
Szlovénia-Ausztria 3-2, Románia-Németország 3-1, Olaszország-Oroszország 3-2
A keddi elődöntő párosítása: Románia-Szlovénia, Horvátország-Olaszország
A magyarok az 5-8. helyért kedden tíz órától Oroszországgal mérkőznek.
Férfi challenge-divízió, a 17-24. helyért:
Magyarország-Olaszország 3-0

Pázsy Ferenc-Mondello 3-2
Jakab János-Yang Min 3-2
Fazekas Péter-Giardina 3-1
Magyarország-Szlovénia 3-2
Pázsy Ferenc-Ignjatovic 3-0
Fazekas Péter-Tokic 1-3
Jakab János-Horvat 3-2
Pázsy-Tokic 0-3
Fazekas-Ignjatovic 3-1