Újra az Euroliga négyes döntőjében a Honvéd pólósai

2005.04.20. 21:33
A Domino-Honvéd esélyeshez méltóan a hazai pályán lejátszott visszavágón is magabiztosan verte az orosz Volgogradot és bejutott a férfi vízilabda Euroliga négyes döntőjébe. A Vasasnak nem sikerült a bravúr és kettős vereséggel búcsúzott az olasz Reccóval szemben.
Odahaza, a Kőér utcában játszott ugyan, formailag mégsem volt otthon a Honvéd a szerda esti Euroliga-elődöntőben. A visszavágó hivatalos vendéglátójának az orosz ellenfél számított, csakhogy a Volgograd - a negyeddöntő első Kőér utcai összecsapásán elszenvedett kiütéses (6-13) vereség után - lemondott a pályaválasztói jogáról, amivel persze a magyar gárda is jól járt, hiszen egy fárasztó oroszországi utazás és jelentős költségmegtakarítás mellett hazai medencében tehette biztossá továbbjutását.

Hátránnyal érkezett a Vasas

A március 30-i mérkőzés eredménye rányomta bélyegét a visszavágó elejére: a Honvéd nem erőltette különösebben a góltermelést, az oroszok pedig nem nagyon tudtak mit kezdeni a magyar szupercsapattal. Ennek megfelelően csendes mederben csordogált a mérkőzés, egészen a találkozó félidejéig (2-4). Ekkor azonban Benedek Tiborék úgy döntöttek, hogy a folytatásban a látványos gólokra fogékony nézőknek is a kedvükre lesznek: egyre többször és mind szebb kivitelezésben vették be az orosz válogatott kapus, Makszimov hálóját.

A hét olimpiai bajnok közül a csapatkapitány Benedek mellett különösen a centerposzton remeklő Molnár magaslott ki, utóbbi a harmadik játékrészben harmadszor is háríthatatlan megoldást alkalmazott. És mivel a társak ekkortájt hasonlóképpen a díszbemutatóval egybekötött hatékony pólót részesítették előnyben, faképnél hagyták a volgográdiakat, akik 8-2-es magyar vezetésnél ocsúdtak csak a kábultságból. A hajrára alábbhagyott a Honvéd harci kedve, ám így is négygólos győzelem lett a vége.

kettős siker révén az idén is a Final Four tagja Kovács István alakulata, amely egyelőre még ismeretlen színhelyen próbálkozhat címe megvédésével - a tavalyinál semmivel sem kisebb eséllyel.

Hátránnyal érkezett a Vasas

Nem sikerült viszont a bravúr a Vasasnak: a negyeddöntős párok tagjai közül elsőként a - volt angyalföldi Madaras Norbert személyében magyar olimpiai bajnokot is a soraiban tudó - Pro Recco jutott be a férfi vízilabda Euroliga elődöntőjébe, miután az olasz együttes a budapesti 10-6-os siker után a szerdai, kora esti itáliai visszavágón 9-8-ra verte a Vasas csapatát. A május 20-21-én esedékes négyes döntőbe, a Final Fourba jutott kettős győzelemmel - 19-14-es gólkülönbséggel- a Pro Recco.

A liguriai Camogli tengerparti üdülőközpontjában, a Giuva Baldini uszodában szállt vízbe a két gárda: a hazaiak a négygólos előny birtokában magabiztosan, a harcra mondhatni kevésbé felvértezett állapotban, a vendég piros-kékek viszont a Komjádi uszodában elszenvedett súlyos vereség ellensúlyozásának, a szép búcsúnak a reményében tették ugyanezt.

A magyar bajnokság döntőse 5-5-ig még tartotta a lépést az olasz klassziscsapattal, de Madarasék 7-5-re elhúztak és előnyükből egy gólt meg is tartottak a befejezéskor is, a vége 9-8.

Férfi vízilabda Euroliga, negyeddöntő, visszavágó
A magyar góldobók: Molnár 3, Benedek, Bárány 2-2, Fodor, Kiss, Szívós, Biros, Tóth 1-1
Továbbjutott: Honvéd, kettős győzelemmel, 25-14-es összesítéssel
Pro Recco (olasz) - TEVA-VasasPlaket 9-8 (3-3, 3-2, 1-0, 2-3 )
A magyar góldobók: Varga Dániel 3, Varga Dénes 2, Steinmetz Ádám, Vindisch, Kállai 1-1, a túloldalon játszók közül Madaras egyszer volt eredményes
Továbbjutott: Pro Recco, kettős győzelemmel, 19-14-es összesítéssel.
Szpartak Volgograd (orosz) - Domino-BHSE 8-12 (1-3, 1-1, 1-5, 5-3)