Három magyar arannyal kezdődött az ifjúsági úszó-Eb

Kétezer néző előtt hat magyar éremmel, közte három első hellyel kezdődött csütörtökön az ifjúsági úszó Európa-bajnokság. Verrasztó Dávid és Hosszú Katinka négyszáz vegyesen lett a legjobb, Jakabos Zsuzsanna kétszáz pillangón.
Csütörtök délután Lamperth Mónika belügyminiszter a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában hivatalosan megnyitotta az ifjúsági úszó Európa-bajnokságot. A politikus reménykedett abban, hogy az eseményt ugyanolyan profi módon szervezik és rendezik, mint a jövő évi felnőtt kontinensbajnokságot. Mondta mindezt annak ellenére, hogy a fejlesztési, felújítási munkálatok, amelyek feltétlenül szükségesek a 2006-os Eb előtt, még el sem kezdődtek.

Hosszú és Jakabos: arany és ezüst egy nap alatt

Nem sokáig kellett várni az első magyar aranyra, hiszen az első döntőben megszületett. A legutóbbi olimpián is indulási jogot szerzett pécsi Jakabos Zsuzsanna ranglista-vezetőhöz méltó módon nyerte meg a 200 pillangó döntőjét.

Nem akart mögötte elmaradni Hosszú Katinka sem, aki Jakabos távollétében a négyszáz méteres vegyesúszás favoritjának számított. Úgy is versenyzett, és magabiztosan utasított maga mögé mindenkit.

Verrasztó hajszállal előzte meg Kisst

Jóval nagyobb csatát hozott a férfiak hasonló távú viadala, hiszen az aranyéremért Verrasztó Dávid (Jövő SC) és az ajkai Kiss Gergő vívott öldöklő küzdelmet. Végül előbbi hajszállal jobbnak bizonyult, így felnőtt világbajnok édesapja nyomába eredt.

A három elsőségen kívül az ötven méteres hátúszásban Szabó János ezüstöt érdemelt ki, éppúgy, mint a 4x200-as női gyorsváltó, amelyikben Hosszú és Jakabos is helyet kapott. A váltót a németek kevesebb mint egy másodperccel verték.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58