Világbajnokot vertek a női pólósok

2005.07.19. 18:16
Második mérkőzését is megnyerte a montreali vízilabda világbajnokságon a magyar női válogatott. Faragó Tamás csapata egy góllal győzte le a bírók által is némileg támogatott címvédőt. A társulat azt is elviselte, hogy másodedzőjét kiállították, centerét pedig kiütötték. Az eső a negyedik negyedben félbeszakította a találkozót, de a kényszerszünet után már nem tudtak egyenlíteni az amerikaiak.
A megfiatalított magyar női vízilabda-válogatott a magabiztosan jutott be a Világliga-sorozat négyes döntőjébe. Ebből adódóan a csapat önbizalommal telve utazott el a montreali világbajnokságra, ahol a kínaiak elleni bemutatkozó meccsén is végig uralta a játékot, és Kisteleki valamint Drávucz vezérletével könnyedén nyert 18-4-re.

Döntetlen az első negyedben

Kedden viszont jóval nehezebb feladat várt Faragó Tamás tanítványaira, hiszen a címvédő amerikai válogatottal mérkőzött, és az amerikaiak a spanyolok elleni döntetlenjüket követően értelemszerűen javítani akartak.

Meg is szerezték a vezetést, ám Pelle Anikó előbb előnyből egyenlített, majd egy szép lövéssel helyezte el a labdát a kapuba. A negyed végéig viszont nem sikerült megőrizni a vezetést, mert Munro megpattanó labdája a kapufa segítségével a hálóba került.

Svédcsavarral vezettek az amerikaiak

A második játékrészben két emberhátrányos helyzetet is kivédekezett a magyar társulat, majd Benkő passza után a tizenkilenc éves center, Brávik - miután keményen megküzdött védőjével - értékesítette helyzetét. A túloldalon Villa remekül helyezett a jobb sarokba, ám az ellentámadásból Benkő ismét vezetéshez juttatta a mieinket.

Az amerikaiak azonban két támadást is eredményesen fejeztek be, így megint hátrányba került a magyar együttes. Lorenz lövésénél Horváth kapus némileg mellényúlt a labdának, van Norman viszont svédcsavarral vágta a léc alá a labdát.

Faragó: Viharos győzelem
A szövetségi kapitány, Faragó Tamás így értékelte csapata második győzelmét. "Viharos győzelem volt, viharos időben. A siker egyértelműen a lányok érdeme, mert bíztak magukban. Ellenfelünk fizikailag nagyon erős, három hónapon át csak súlyzóznak, és ez kétségtelenül meg is látszik rajtuk. Felőröltek bennünket, de taktikailag megoldottuk a nehéz feladatokat, és a védekezésben jót nyújtottunk, még akkor is, ha kaptunk könnyen kivédekezhető gólokat. A folytatásban sem tartok a riválisainktól, csak a saját csapatomtól, de bízom benne, hogy mindvégig erős lesz a lányokban a küzdőszellem, és az összetartás, vagyis küzdenek egymásért."

Petrovics piros lapja

A harmadik negyedben két létszámfölényes helyzetet sikerült gyorsan kihasználni, Pelle lövésénél esélye sem volt a kapusnak, Valkay pöccintését is csak szemmel tudta követni. A következő támadásnál Golda a szélről lőtt a kapuba, ekkor a kiállítások aránya nyolc-négy volt az amerikaiak javára, és alighanem ezt is szóvá tette a másodedző Petrovics Mátyás, aki emiatt piros lapot kapott. Petrovics amúgy nem feltétlenül emiatt reklamált, hanem mert Tomaskovics vérző sérüléssel - orrba vágták - volt kénytelen elhagyni a medencét.

A folytatásban az amerikaiak sorra dobták kapufáikat, és szerencsére Horváth teljesítménye is feljavult, a csapatkapitány Stieber Mercédesz pedig gondoskodott arról, hogy a hetedik találatunk is megszülessen. A másik oldalon Villa lőtte ki a jobb felső sarkot, így az utolsó hét percre maradt a döntés.

Drávucz négyese után jött a kényszerszünet

A zárónegyed már szakadó esőben kezdődött - Kína ellen is végig esett -, de ez nem zavarta meg Kistelekit, aki egy emberelőnynél higgadt maradt, és a szélről a rövid sarokba bombázott.

Horváth védése után ugyanő úszott meg, ziccerbe került, és mivel víz alá nyomták, büntetőt kaptunk. Az Olaszországban légióskodó Drávucz Rita a jobb sarokba bombázott, így a meccsen először volt kétgólos különbség a két fél között. Az egyre jobban szakadó eső miatt a zsűri úgy döntött, hogy átmenetileg félbeszakítja a csoportelsőség szempontjából sorsdöntő találkozót.

A kapufa akadályozta meg az egyenlítést

A mintegy kétperces kényszerszünet után - kicsit indokolatlanul küldték ki Takácsot - Rulon kihasznált egy létszámfölényes helyzetet, így két és perccel a vége előtt ismét teljesen nyílttá vált az összecsapás.

Két kimaradt támadás után a mieinknél az ápolása után az időközben visszaállt Tomaskovics nem tudta megjátszani a nagy helyzetben lévő Pellét, így negyvenöt másodperccel a végső dudaszó előtt az amerikaiak jöhettek. Gyorsan kaptak is egy előnyt, de Rulon némileg elhamarkodottan lőtt, és mivel a kapufáról a félpályáig pattant vissza a labda, újabb kísérletre már nem volt idő, egy gyenge ejtést pedig Horváth könnyen húzott le.

Csütörtökön a papíron a magyaroknál gyengébb spanyolok következnek, és már egy döntetlen is azt jelentené, hogy a nyolc közé verekedte magát a legutóbbi olimpián hatodik helyen végző társulat.