Kiütéses magyar siker a románok ellen

Első montreali világbajnoki mérkőzésén a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a vártnál könnyebben, tíz góllal győzte le a románokat. A mieink legeredményesebb játékosa az öt gólig jutó Madaras Norbert volt.
A címvédő magyar vízilabda-válogatott számára hazai idő szerint este negyed tízkor kezdődött meg a tizenegyedik világbajnokság. A csapat első ellenfele Románia volt, és természetesen a mieink voltak az esélyesek. A románok amúgy sem tartoznak a világ élvonalába, mégsem ártott vigyázni velük, mert az utóbbi időben, a felkészülési meccseken igen megnehezítették az olaszok és a szerbek dolgát is.

Molnár és Kásás góljaival kezdődött


Tekintse meg képeinket!
A magyar csapat gyorsan előnybe került, miután Kásás emberelőnyben nagyszerűen passzolt a kapuval szemben helyezkedő Molnár Tamáshoz, aki kiemelkedett a vízből, és a román kapus hóna alatt a hálóba bombázott.

A második gólt egy gyors támadás végén Kásás egy hajszálpontos ejtéssel szerezte. A románok még az első negyedben - emberelőnyből - Bonca révén szépítettek, majd aztán két játékrészen keresztül nem tudták bevenni Szécsi és az őt félidőnél váltó Gergely kapuját.

Két negyeden keresztül kapott gól nélkül

A második negyedtől kezdve így egyre nagyobb fölénybe került a magyar válogatott. Az egyre jobb formába lendülő Madaras Norbert egy precíz távoli lövéssel szerezte a harmadik gólt, de ejtésből is eredményes volt, és két előnyt is biztosan használt ki, mindkétszer a jobb felsőt választotta.

Biros Péter ugyanilyen határozott volt a négyméteresnél valamint ziccerénél is, aztán Kiss Csaba is megszerezte első világbajnoki gólját, a másik balkezes Kiss, a tavalyi olimpiai döntőben négy gólig jutó Gergely is átesett a bemutatkozó gólon, mert kilőtte a jobb felső sarkot. A harmadik negyed vége előtt Steinmetz Ádám sem hibázott, így tíz gól - 11-1 - lett a két gárda között a különbség.

Madaras: öt lövés, öt gól


Klikk a képre!
A zárónegyed Molnár és Andrei találataival kezdődött, a tizenhármas számú Biros pedig a tizenharmadik magyar gólról gondoskodott. Kádár szépített, és úgy tűnt, hogy az utolsó szót a hibátlanul - öt lövésből öt gól - tüzelő Madaras mondja ki, de egy védekezési hiba után a románok elérték negyedik góljukat. Ettől függetlenül könnyed győzelemmel mutatkozott be a csapat, amelyik a remények szerint ezúttal is harcban lesz az aranyéremért.

A keddi pihenőnap után szerdán a házigazda, és a csoport leggyengébb ellenfelével, Kanadával játszik Kemény Dénes csapata, pénteken pedig a horvátok következnek a csoportelsőségért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17