Második helyen a magyar pilóta

Egy hónappal kéztörése után a zolderi holland, illetve benelux Forma-Ford futam mindkét versenyén dobogóra állt Vajta Balázs, a sorozat egyetlen magyar résztvevője: második, majd harmadik lett.
Dobogóra állt a Holland-, illetve Benelux-Forma-Ford Bajnokság mindkét hétvégi futamán a sorozat egyetlen magyar indulója, Vajta Balázs.

A rajton még javítania kell

A 23 éves versenyző először versenyzett Zolderben, de gyenge rajtja után az első futamban a középmezőnyből a második, míg később - hasonlóan rossz indulást követően - a harmadik helyre hozta be az autóját.

Bravúrját növeli, hogy egy hónapja, a legutóbbi nagydíjon kezét törte, és épp csak felépült a múlt hétvégére.

Váltógondjai voltak

"Örülök a sikernek, de azt sajnálom, hogy a startot elszúrtam. Rengeteget előztem viszont, és ha a második futam végén nem megy tönkre a váltóm, azon is a győztes mögött végzek" - nyilatkozta az Indexnek Vajta.


Vajta a dobogó második fokán (piros overallban)

Az említett technikai hibánál meg is pördült, de a pályán tartotta a kocsit, így csak egy riválisa tudta visszaelőzni.

Már második az összetettben

A 23 éves magyar-holland kettős állampolgár az összetett második helyén áll kategóriájában, a First Divisionben. Következő futama augusztus végén lesz, de a jó eredmények miatt - ha sikerül szponzort szereznie - elképzelhető, hogy egy rangosabb Donington Park-i rendezvényen is elindul.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58