Tönkreverték a magyarok a horvátokat

A montreali vízilabda-világbajnokság utolsó, harmadik csoportmérkőzésén a magyar férfi válogatott erőlködés nélkül, hat góllal verte a horvátokat. A mieink ezzel közvetlenül a nyolc közé jutottak, és várhatóan a spanyolokkal mérkőznek az elődöntőbe kerülésért.

A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatottnak a horvátok ellen már a döntetlen is elég volt ahhoz, hogy megnyerje csoportját, és közvetlenül a legjobb nyolc közé kerüljön. A kapitány, Kemény Dénes a találkozó előtt úgy vélekedett, hogy már a meccs elején megpróbálják leszakítani a horvátokat. Kollégája, a három olimpiai győzelemmel büszkélkedő Ratko Rudics előzetesen erre hívta fel csapata figyelmét, és ők is arra készültek, hogy meglepjék a mieinket.

Biros góljával kezdődött a meccs


Kattintson a képre

A magyar válogatott egyéves veretlenségi sorozatát épp a horvátok szakították meg pár héttel a világbajnokság előtt - 9-7-re nyertek a Világligában -, és némileg a visszavágás vágya is fűtötte Kásásékat. A csapatkapitány amúgy betegeskedett valamelyest, de tudta vállalni az összecsapást.

Az első két támadás mindkét oldalon kimaradt, a másodiknál viszont Biros maga mögött hagyta védőjét, és ki is használta helyzetét. A horvátok emberelőnyből egy igen kijátszott helyzet után Dogas pattintásával egyenlítettek. A magyar előnyből viszont két másodperc sem telt el, mert az emberétől megszabaduló Molnár Tamás könnyedén a hálóba vágta a labdát. A negyedben már nem változott az állás, köszönhetően Szécsinek, aki bemutatott néhány szép védést.

Belendült a balkezes duó


Kattintson a képre

A második játékrészben az addig kissé akadozó támadójáték gördülékennyé vált, és pillanatok alatt négy gólra nőtt a magyar előny. A kiállítása után az akcióhoz felzárkózó Fodor négy méterről a léc alá bombázott, majd Madaras a rá jellemző eleganciával vágta a szélről a labdát a kapuba. Kiss Gergőnek is megjött a lövőkedve, és hét méterről nagy erővel lőtt a bal sarokba.

Kiválóan indult a harmadik negyed, hiszen Kiss Gergő büntetőből tovább növelte az előnyt, majd Szécsi újabb bravúrja után Madaras - ezúttal középről - a kapus feje fölé varrta be a labdát.

Steinmetz lőtte az utolsó magyar gólt


Kattintson a képre

A hosszúra nyúlt horvát gólcsendet Frankovic törte meg, Kiss Gergő pedig úgy érezte, hogy ezt nem hagyhatja annyiban, és irtózatos erővel lőtte a bal felsőt.

A zárónegyedben a magyar csapat már nem akarta mindenáron növelni előnyét, a horvátok pedig nem tudtak túljárni Szécsi eszén, így az ötödik percben született az első gól. Akkor Madaras centerezése után Kiss Csaba húzta a kapuba labdát. A horvátok Antonnevic révén büntetőből lőttek még egy gólt, majd egy támadásukat is sikeresen fejeztek be, de így sem kerülhették el a csúfos vereséget, annál is inkább, mert Steinmetz pazar ejtése is gólt ért.

A magyar válogatott így legközelebbi mérkőzését kedden játssza, valószínűleg a megfiatalított spanyol válogatottal szemben, akik a kubaiakkal találkoznak a nyolc közé kerülésért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58