Lance Armstrong, a halálból visszatért csúcstartó

2005.07.25. 19:47
Lance Armstrongnak nyolc éve három százalék esélyt adtak a rák túlélésére. Szinte csoda, hogy felépült, az meg még nagyobb, hogy újra sikeres sportoló vált belőle. Vasárnap saját rekordját megdöntve hetedszer is megnyerte a Tour de France-t, és elbúcsúzott a kerékpársporttól.
Lance Armstrong vasárnap újra történelmet írt, olyan saját elit klubot alapított, amelybe lehet, hogy soha nem is lép be más. A párizsi célban hetedszer állhatott a Tour de France dobogójának tetejére, azaz már kettővel veri az ötszörös győztes Anquetilt, Merckxet, Hinault-t és Induraint. Ráadásul a texasi megszakítás nélkül fejezte be hétszer a sárga trikóban a versenyt.

Hererák, tumor, daganatok a tüdőben

Armstrong a betegsége előtt és után
A harminchárom éves amerikai 1992-ben szerezte az első szakaszgyőzelmét a Tour-on, majd egy évvel később a spanyol Miguel Induraint maga mögé utasítva, óriási meglepetésre, országúti világbajnok lett. Karrierje szépen haladt, leginkább az egynapos versenyeken villogott, meglehetősen erős termete és ereje - 179 centi magas és 82 kiló a "texasi bika" - miatt azonban a hegyeken esélytelen volt.

Pályafutása 1996 végén hirtelen megtört: szervezetét a rák támadta meg, hererákja áttételeződött, így az agyából három daganatot kellett eltávolítaniuk az orvosoknak, a tüdejében keletkezett, mintegy kéttucatnyi csomót kemoterápiával pusztították el. Armstrong hihetetlen akaraterejével és bivalyerős szervezetével legyőzte a halálos betegséget, annak ellenére, hogy kezelőorvosa a felgyógyulása után elárulta neki: három százaléknyi esélyt adott arra, hogy túléli.

Erőgépből lett hegymászó

Szinte a halálból tért vissza a versenypályára, de már nem mint Texas bikája. A betegsége alatt nemcsak gondolkodása - jóval visszafogottabb lett -, de testfelépítése is megváltozott. A tinédzserkorban triatlonozással felépített óriási, kötött izmok eltűntek, a 82 kilós erőgépből 73 kilós szikár biciklista lett.

Ereje persze maradt, pontosan annyi, hogy mindenkinél gyorsabb tudjon lenni az egyéni időfutamokon, de a hegyekre is fel tudjon tekerni.

Az 1997-es szezon kihagyása után '98-ban tért vissza az aszfaltra, majd újra óriási meglepetést okozott, amikor egy évvel később megnyerte a Tour de France-t. Azóta zsinórban még hatot, így ő lett minden idők legsikeresebb kerékpárosa.

Discovery, a Tour Ferrarija

"Mindent a csapatomnak köszönhetek" - nyilatkozta a vasárnapi célban, és ez ugyan erős túlzás, de szinte biztosan nem nyert volna hetet, ha nem veszik őt körül kivételesen erős biciklisták. A US Postalt, majd idén az abból alakult Discovery Channelt is tudatosan építette Johan Bruynel csapatfőnök Armstrong köré, kissé úgy, mint a Forma-1-ben Michael Schumacher köré húzták fel a Ferrarit.

Az amerikai klasszis erejét biznyítja viszont, hogy idén valójában már az első szakaszon megnyerte a versenyt, amikor egy percet vert legnagyobb riválisára, Jan Ullrichra. Sőt, még azt is megengedhette magának, hogy a kilencedik szakaszon szándékosan átengedje a sárga trikót Jens Voigtnak, csak hogy ne őt támadják, hanem ő támadhasson. Két nap múlva, a tizedik etapon azonnal visszavette, és megtartotta a célig az elsőséget jelző mezt.