Magyar arany az első számban
Kolonocs a hatodik lett
Az sikeres kezdés után nem lehetett remélni a hasonló folytatást, ugyanis a kenu egyesek mezőnyében a kétszeres olimpiai bajnok, 13-szoros világbajnok Kolonics György reálisan nem tartozott a győzelemre esélyesek közé. A csepeli sportoló a 6-os pályáról rajtolva végig az ötödik-hatodik helyen haladt. Az élen a címvédő Makszim Opaljev és a hazaiak üdvöskéje, Pawel Baraszkiewicz vívott ádáz csatát egymással, végül az orosz ért elsőként a célba. Érdekesség, hogy a futam után előbb szabálytalan versenyzés miatt kizárták - mondván, ráevezett a pályákat elválasztó bójasorra -, majd visszaadták neki az aranyérmet. Kolonics a hatodik helyen zárt.
Viski remekelt egyesben
A női kajak egyesek versenyében az a Viski Erzsébet vette fel a harcot, aki legutóbb még 1998-ban, egy korosztályos Eb-n versenyzett ebben a számban, és akkor nyert. Poznanban azért ő indulhatott magyar részről, mert a világbajnok Kovács Katalin és az olimpiai bajnok, illetve Eb-címvédő Janics Natasa ezúttal a párosra koncentrál. A BSE-ESMA négyesben ötkarikás ezüstérmes kajakosa aztán a döntőben megmutatta, hogy nem érdemtelenül rajtolt ebben a számban, ugyanis remekül evezve, a német Reinhardt mögött a második helyen érkezett be, s ezzel tovább gyarapította a magyar ezüstérmek számát.
Kammerer jpárosban avított
Férfi k-2-ben Kammerer Zoltán, a szombaton mindössze hatodik olimpiai bajnok négyes vezérevezőse mindenképpen javítani akart a fiatal, egy nappal korábban 1000 méteren Kökény Rolanddal második Kucsera Gábor társaként, s ez sikerült is neki, ugyanis izgalmas versenyben harmadikként zárt társával. Féltávnál még vezettek a magyarok, de aztán jöttek a lengyelek, majd a hajrához közeledve a Ronald Rauhe, Tim Wieskötter Athénban első német duó, s végül utóbbi sikerével zárult a futam.
A kenu ketteseknél a Kovács Gergely, Bozsik Attila egység nem kápráztatta el a maroknyi, de annál lelkesebb magyar szurkolótábort, ugyanis végig a mezőny második felében haladt, s nyolcadik lett. A számot a német hajó nyerte, megszerezve ezzel küldöttségének a hetedik aranyat.
Verhetetlen a Kovács, Janics páros
A férfi négyesek nem tudtak dobogóra kerülni
A négyesek vetélkedései zárták az 500-as finálék sorát: a férfi kajakosoknál a fiatal Sík Márton, Csamangó Attila, Bethlenfalvi István, Bozsik Gábor egység negyedik lett, a nevezések alacsony száma miatt előcsatározás nélkül finalista kenus kvartett - Hüttner Csaba, Fürdök Gábor, Joób Márton és Sarudi Pál - pedig a hatodik helyen végzett.
A női négyes ismét a németek mögött.
Az újjáalakult női kajaknégyes - az elmúlt években sikert sikerre halmozó hajóba a két régi arc, Szabó Szilvia és Bóta Kinga elé két fiatal, Paksy Tímea és Benedek Dalma került - remekül versenyzett, de csakúgy, mint a tavalyi olimpián, nem bírt a németekkel, akik ugyan ezúttal nélkülözték Birgit Fischert, de így is elképesztő tempót diktáltak. A magyarok remekül hajráztak, s ennek köszönhetően a második helynek örülhettek.