Melyik Lance Armstrong igazi arca?

2005.08.29. 16:34
Az amerikai kerékpáros Lance Armstrong hétszeres Tour de France-győztesként fog az emberek eszébe jutni, bár hírnevét meglehetősen megtépázta, hogy a múlt héten újabb súlyos és ezúttal konkrét doppinggyanúval illették. Az Armstrong-képhez azonban hozzátartozik, hogy mindvégig kiállt a csak "EPO-doktorként" emlegetett olasz Michele Ferrari mellett, illetve, hogy gyerekkorában evezőlapáttal verte mostohaapja. Ugyanakkor százmillió dollár folyt be ötlete nyomán a rákbetegek gyógykezelését segítő alapítványba.
Múlt hét kedden négyoldalas összeállítást jelentetett meg a francia L'Equipe elsőre cáfolhatatlannak tűnő bizonyítékokkal, azt állítva: az amerikai Lance Armstrong 1999-es első Tour de France-győzelmekor doppingszert használt. A világklasszis kerekes vizeletében ugyanis eritropoteint (EPO-t) találtak, amit akkor még nem lehetett kimutatni, csak egy évvel később.

Bosszú, irigység, szabálytalanság

A téma azóta is élénken foglalkoztatja a sajtót és a közvéleményt is: a hétszeres Tour-győztes csütörtök este a CNN-en futó Larry King Live-ban mondta el véleményét az ügyről. Szabálytalanságokat emlegetett, elemzési hibákról beszélt, kételkedett a tárolás körülményeivel kapcsolatban és többször - mélyen a kamerába nézve - nyomatékosította, soha életében nem doppingolt, nem tagadta viszont, hogy EPO-t rákellenes kezelése alatt kapott, de még '96-ban. Egy kérdésre ugyanakkor nem tudott, vagy nem akart válaszolni: amennyiben bosszút akartak állni rajta, akkor miért nem tették meg korábban a szervezők, ha már úgyis féltékenyek voltak sikereikre. Ha irigyek voltak, akkor kézenfekvőbb lett volna korábban lebuktatni.

Védekezése keveseket győzött meg az igazán kétkedők közül - a mindvégig gyanakvó szakértők közül már nem is beszélve -, bár kétségkívül meggyőzőbb volt, mint az olimpiai aranyától megfosztott kalapácsvető, Annus Adrián, amikor őt vádolták meg tavaly augusztusban.

Álcázta igazi arcát?

A német körversenyen is Armstrong volt a téma
A német körversenyen is Armstrong volt a téma

A legnagyobb példányszámú német bulvárlap, a Bild a hétvégén "A megtépázott Armstrong" - címmel közölt terjedelmes cikket. A szerző először a francia Le Parisient idézi, amelyik szerint Lance Armstrong egész pályafutása alatt álcázta igazi arcát, és ezt a gondolatsort végigviszi cikkében, Armstrong életének kettőségét kiemelve.

Említést tesz arról, hogy 2001-ben, a német Jan Ullrich bukásánál nem akart tisztességtelen előnyhöz jutni, megállt, és bevárta legfőbb vetélytársát. Érzékenységét is kiemelik, hiszen amikor 1995-ben csapattársa, Fabio Casartelli balesetben meghalt, sírógörcsöt kapott.

Nem bírta elviselni a gyengeséget

Egy csapattársa azonban úgy emlékszik vissza rá, hogy senkivel sem volt baráti viszonyban a klubon belül, zsarnokként uralkodott, és nem bírta elviselni a gyengeséget. Borzasztóan kemény volt önmagával szemben is, hiszen amikor egy Pireneusokbeli hegyi edzésen legyőzték a hegyek, másnap ismét nekivágott, még nagyobb elszántsággal.

A korábbi gyanúk
A klasszis ellen idén áprilisban egy korábbi kísérője, Mike Anderson eskü alatt vallotta egy austini bíróság előtt, hogy a spanyolországi Gironában található európai rezidencián tavaly tiltott anyagokra, közelebbről anabolikus szteroidokra bukkant a harminchárom éves klasszis fürdőszobájában.

Később aztán az amerikai kerekes úgy nyilatkozott, csak bosszúról van szó, mert nem adott Andersonnak fizetésemelést, és nem segített kerékpárboltja megnyitásában. Armstrong százhuszonötezer dollárra perelte be vádlóját.

Egy évvel korábban pedig akkori csapata, a US Postal egyik alkalmazottja gyanúsította meg Armstrongot, miszerint 1998-ban doppingszerek szállításával bízta meg őt. A vádakat megfogalmazó LA-ügyirat című könyv szerzőjét, de még az abból részleteket közlő lapokat is beperelte Armstrong.

Armstrongot nem jó fényben tünteti fel, hogy baráti viszonyt ápolt a csak "EPO-doktorként" emlegetett Michele Ferrarival, és emiatt nagyon sok támadás érte. Az amerikai kerekes azonban valamennyi alkalommal feddhetetlen embernek nevezte az olasz kerékpáredzőt, aki őt hat Tour-győzelemhez segítette. A hetedik sikernél már nem lehetett ott Ferrari, mert 2004 októberében egy olasz bíróság elítélte, ugyanis illegálisan tevékenykedett gyógyszerészként, és versenyzőknek tiltott szereket adott.

Százmillió a karkötőkkel

A lap megemlékezik arról, hogy már ötvenötmillió ember vásárolt egy dollárért sárga karkötőt, vagyis ily módon több mint százmillió dollárt gyűjtött össze a rákellenes alapítványnak, megkönnyítve a betegek gyógykezelését. Az ötlet a hererákból gyógyult Armstrongtól indult és az egész világot meghódította.

A bennfentesek szerint Armstrong az egész világot ellenségének tekintette, és mindez vélhetően viszonytagságos gyerekkorának köszönhető. Vér szerinti apját nem ismerte, mert miután az anyja tizenhét évesen megszülte őt, elhagyta őket. Nevelőapja pedig rendszeresen verte, nem egyszer evezőlapáttal fegyelmezte.

Sok bálvány ledőlhet

A Bild cikkírója Armstrong képmutatásának mondja, hogy 2003-ban bizonyítandó, hogy ideális családban él, odautaztatta feleségét gyerekeivel a Tour de France-ra, jóllehet már válófélben voltak. A kerekes azonban addig is és azóta is így cselekszik a francia körverseny alkalmából, igaz, legutóbb már barátnőjével Sheryl Crow-val ünnepelt, a gyerekeit pedig sárgába öltöztette.

Az Armstrong-sztori ennyivel még aligha ér véget, mindazonáltal valószínűsíthető: nagyon veszélyes régi mintákat a mai modern technikával, új eszközökkel felülvizsgálni, mert nagyon sok bálvány ledőlhet, vagy legalábbis sok korábbi siker veszíthet értékéből.