'Igen magas rangú sportvezető fenyegetett meg'

2005.09.27. 10:07
A Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke, Komáromi Lajos szombaton lemondott, mert megfenyegették. Azt állítja, az Athéni olimpia alatt az MSSZ élén álló Dolovai Tamás nyomására tett le arról, hogy elmondja az igazságot a tavalyi doppingbotrányokról. Kedden kitálalt, Imrő Dezső korábbi kapitányt nevezte meg, mint az egyik lebukott versenyző helyett mintát adót. Az olimpiai ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc visszavonult, mert őt is megfenyegették. Rá elmondása szerint egy igen magas rangú sportvezető gyakorolt nyomást, hogy leplezze le önmagát, ismerje be azt, amit nem követett el Athénban. Szavazzon, ki lehetett a rejtélyes sportvezető.
A múlt héten még úgy tűnt, hétfőn végre kiderülhet, mi történt pontosan a tavalyi athéni olimpia doppingvizsgálatain lebukott három magyar súlyemelővel. Elsőként Kecskés Zoltánt zárták ki a versenyből, jóllehet a rajt előtt néhány nappal negatív mintát adott le, aztán a megsérült Kovács Zoltán nem tudott mintát adni, végül Gyurkovics Ferenc ezüstérmét vették el. Kecskés és Gyurkovics mintájában ugyanazt a szert, az oxandrolont találták meg, amelyik - mint később kiderült - oldódik a vizeletben, vagyis akár később is belehelyezhették.

Feloldatlan rejtély

A három versenyző közül természetesen valamennyi ártatlannak vallotta magát, bizonygatta, hogy tisztán készült fel, és fatális véletlenre, manipulációra gyanakodtak kizárásuk után. A feltételezett manipulációt erősítette a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) azóta lemondott elnöke, Dolovai Tamás véleménye is.

A tavaly, évvégén megjelent könyvében azt sugallta - ezt bíróság előtt senki sem cáfolta -, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, Aján Tamás felelős a történtekért. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára ezt határozottan visszautasította és cáfolta, majd egy sejtelmes megjegyzést tett, miszerint a vétség elkövetői nem saját vizeletüket adták le az athéni vizsgálatkor. Emellett azt állította: potencianövelő szer okozta a sportolók a vesztét, ám később kiderült, hogy potencianövelő nem tartalmazza a Gyurkovics vizeletében kimutatott oxandrolont. Ezt az ellentmondást Aján azóta sem oldotta fel, pedig erre nyílt levélben kérte a napokban a sportegyesületek egykori vezető orvosa, Szerdahelyi Szabolcs.

Komáromi megdöbbent, nem nyilatkozik

Úgy tűnt, hétfőn minden megoldódhat - a sajtót szeptember huszadikán hívták meg az eseményre -, de a júliusban megválasztott elnök, Komáromi Lajos szombaton lemondott, és mint mondta: életveszélyesen megfenyegették, és ő ebből nem kér, inkább semmit sem tisztáz. "Örökre megnézheted magad" - mondta a telefonáló, akinek kilétét csak kedd reggel feddte fel. A Nap-keltében bevallotta, a fenyegető egyik elődje, Dolovai Tamás volt.

Kedd reggelig súlyemelőberkekben azonban fenntartásokkal fogadták a tatai klub elnökének fenyegetésre vonatkozó szavait, Dolovai megnevezése után viszont tényként kezelendő. Információnk szerint emellett van egy háttéralku is a háttérben, amelyiknek lényege, hogy Komáromi beosztottját, a Tatán versenyző Gyurkovicsot rábírja az őszinte és tényfeltáró beismerésre.

Gyurkoviccsal szerették volna elmondatni, hogy a megbukottak az idejétmúlt, öntéses módszert használva, más vizeletét adták le, csaltak, és megérdemelik büntetésünket. A '88-as szöuli botrány után a negyedik helyét elvesztő Csengeri Kálmán könyvében őszintén és leplezetlenül tárta fel az akkori módszer működését, vagyis nem példa nélküli a lebukás utáni bevallás.

A versenyző azonban ezáltal ellentmondana önmagának, hiszen eddig megesküdött arra, hogy nem doppingolt, és gyanúja szerint a saját vizeletébe csempészték az oxandrolont. Elgondolkodtató viszont, hogy a kölni labor elvállalta Gyurkovics C-mintájának vizsgálatát, aztán mégsem ellenőrizte.

Gyurkovics nem árulta el, ki üzent neki

Az egyik, neve elhallgatását kérő MSSZ-elnökségi tag ezt a háttéralkut nagyon valószínűnek tartja. Ám mivel több egyeztető beszélgetés után Gyurkovics meghátrált, okafogyottá vált a nagy dérrel-dúrral felvezetett leleplező sajtótájékoztató. Komáromi így maga volt kénytelen megosztani ismereteit, és ő kedden azt is elmondta: Athénban Gyurkovics helyett a kapitány, Imrő Dezső pisilt, így a lebukás neki is köszönhető. Azt ellenben nem egyértelműsítette, hogy erre azért volt-e szükség, mert a versenyző tele volt szteroidokkal, és hogy a többiek is ily módon buktak-e meg.

És hogy még egy fordulat legyen az egyébként sem egyenes vonalú történetben, Gyurkovics hétfőn meglepő bejelentést tett szintén a Nap-keltében: őt is megfenyegették. Úgy lehetett összefoglalni szavait, hogy azt üzente neki, mégpedig "egy igen magas rangú sportvezető", hogy menjen el, különben a következő doppingtesztje is biztosan pozitív lesz - vagyis örökös eltiltásra számíthat. Gyurkovics Gyárfás Tamás határozott unszolása ellenére sem árulta el név szerint, ki volt a fenyegetőző sportdiplomata, mert még szerinte nem jött el az ideje. Postára adta viszont ugyanazzal a lendülettel a pályafutása végét jelentő iratokat.

Bűnbakot kellett keresni?

Aki kicsit is konyít a sportághoz, könnyen kitalálhatja, hogy a szóba jöhetők közül leginkább Aján Tamás lehet, aki nyomást gyakorolhatott rá. Vélhetően leginkább neki volt fontos a hasonló pozícióban lévő sportvezetők közül a hétfői sajtóértekezlet, mert akkor a korábbi, egyelőre levegőben lógó szavai igazolva lettek volna. Komáromi végül megtette ezt.

Aján Tamás külföldön tartózkodik, nem tudtuk elkérni, a hét közepén érkezik haza, a hétvégén többek között ő fogadja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Budapestre látogató elnökét, Jacques Rogge-ot.

Komáromi mellett a főtitkár, Mercsényi Gyula is lemondott pár napja, és állítólag ő is ott volt azon az ominózus és az egybehangzó híresztelések szerint hatszemközti beszélgetésen, amelyiken Komáromi Aján előtt bevállalta, hogy "bűnbakot" prezentál.

El kell felejteni a csöveket, mechanikus eszközöket


Gyurkovics Ferenc

A helyzet kuszaságára jellemző, hogy az Athénban nevezett sportolók közül senki sem készül a dohai világbajnokságra, többen visszavonultak, az ezüstérmes Krutzler Eszter hamarosan szülni fog.

Ennek ellenére több mint száz fős értekezletet hívtak össze nemrégiben, amelyiken a hazai doppingellenőrzés egyik irányítója az Index értesülései szerint kifejtette, a csöveket, az öntőgépeket, a mechanikus eszközök használatát egyszer és mindenkorra el kell felejteni. Ezekkel az eszközökkel lehet tiszta vizeletet csempészni a kémcsövekbe, de a súlyemelőket egyébként augusztusig nem is ellenőrizték.

Athén a sportág Trianonja

Az athéni botrányt viszont egykönnyen nem lehet elfelejteni, ezért is lenne különösen fontos a részletes tisztázás, mert még ennek ellenére is két verzió él a sportág szereplői között. Vagy hisznek Dolovainak, vagy nem hisznek. Vagy elhiszik, hogy Ajánnak kettejük személyes ellentéte miatt, bosszúból állt érdekében a magyarok megbuktatása. Vagy Ajánnak hisznek, és azt valószínűsítik: csalás történt, és aki a vizeletet adta, az élt oxandrolon tartalmú szerrel. Mindazonáltal a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egy ízben sem vádolta csalással a mieinket.

A sportág elnöki posztját egy év alatt három elnök - Dolovai Tamás, Mezőfi Miklós, Komáromi Lajos - hagyta el, az egyik közülük, az athéni csapat orvosa, Mezőfi Miklós Trianonhoz hasonló traumaként értékelte az olimpiai bukást, és szerinte a sportágat a megszűnés veszélye fenyegeti Magyarországon.