Pörgess, Feri!

Egy hetilap születésnapi rendezvényére voltam hivatalos egy haverommal. A sötét teremben mindenhol halkan beszélgető emberek, pofavizit, álölelések, haverkodás. Nem az én műfajom, maradt a pult, korsó sör, természetesen műanyagpohárban. A terem sarkában csendesen porosodik a csocsóasztal, a szokásos bajnokok sehol, kiváló alkalom a gyakorlásra.

"Kurva rossz helyen támaszkodsz"

A műszer söröspohártartó rekesze viszont nem használható, valami öltönyös támaszkodik rajta, nyilvánvalóan fogalma sincsen, hogy ez nem egy furcsán kiképzett pult a sarki kocsmában, hanem komoly sporteszköz. Udvariasan figyelmezetetem: "Haver, kurva rossz helyen támaszkodsz, nem tudom letenni a söröm, köszi" - mondom, az öltönyös megfordul, köhint egyet és azt mondja: "Bocs, nem tudtam".

Ez önmagában nem annyira megdöbbentő, viszont a Süsü kancellárjára hasonlító hang, és a szemüveg egyértelművé teszi, hogy maga Gyurcsány Ferenc az, akit ilyen udvariasan elküldtem a bús picsába.

Ösztönösen behunyom a szemem és várom a hátamba lépő bakancsokat, a füstgránátokat, hiszen a Közt. Őrezred bölcsészeknek álcázott kommandósai nyilvánvalóan három másodpercen belül lecsapnak a Min. Elnököt inzultáló emberre, azaz rám, "Csak csocsózni akart", vizualizálom a sírkövemen a feliratot.

Feri hoz egy sört és beáll

Másodpercek telnek el, semmi erőszak, semmi retaliáció, sőt, a döbbenetből gyorsabban ocsúdó haverom felteszi a kérdést: "Feri, akarsz csocsózni?"

Kicsit meghökken, majd megvonja a vállát, szemében rég elfeledett KISZ-táboros emlékek képe villan, és azt mondja: "Persze, hozok egy sört és jövök." Elmegy - tényleg sörért. Én nem szeretnék Ferenccel egy csapatban lenni, én mindig az aktuális hatalommal szeretek packázni, így Feri, a srác, a haver csapatában kap helyet, természetesen elöl.

A srác visszatér műanyagpoharával, leteszi sörét (most már tudja, hogy azok a lyukak mi célt szolgálnak), és kezet nyújt az asztal felett. "Gyurcsány Ferenc vagyok" - mondja, várom a programbeszédet, de most nem kisnyugdíjasokat kell felzaklatnia, vagy öreg aktivistákat feltüzelnie, úgyhogy ennyiben maradunk.

Csillogó szemekkel pörget

Haver bedobja a pénzt, meghúzza a kart, potyognak a golyók, Feri, a srác pedig csillogó szemekkel áll. "Dobd be a golyót - utasítom a min. elnököt, aki mosolyogva, szinte szabadkozva megragadja a kis fehér műanyag labdát, és lendületesen a játértérbe dobja.

Ugyanezzel a lendülettel Feri olyan vadul kezdi el pörgetni csatárait, hogy az elektromos művek helyszínen tartózkodó beszerzője érdeklődve néz az asztal felé. A labda egy (mások mérése szerint egy egész egytized) másodperc alatt a kapunkban. Feri boldogan kiált fel: "Góóóóól!"

Előbukkan a trauma

Megvárom a kötelező öt másodpercet, majd megszólalok. "Azt tudod, hogy ezért bármilyen kocsmában..., szóval, nem igazán szabad pörgetni, na" - buknak ki belőlem a sértődött szavak, látom, hogy Feri, a srác nem érti, szemüvege mögött kicsit párásodik tekintete. "Értsétek meg, minket soha nem engedtek csocsózni, egyszer, még amikor úttörő voltam, majdnem játszhattam a rexasztalnál, de nem engedték a nagyok, ne bántsatok már, fiúk, nem tehetek róla" - olvasom ki tekintetéből. Na jó, van szívem, megkönyörülök rajta.

"De, ugye ez kivételes alkalom, a király - itt párás tekintetem Feri, a srác szemüvegére emelem, remélem, hogy érti, hogy értem - szóval a király hozza a szabályokat, és ha ő azt mondja - itt jelentőségteljesen körbenézek, remélve hogy a többiek is értik - akkor bizony van pörgetés."

Önfeledt szórakozás

Feri, a srác megkönnyebbül, vadul dobálja a golyókat, eszeveszetten pörget, kiabál, lelkesedik, majd amikor gigászi csatában alulmaradunk, boldogan öklöz a levegőbe, megköszöni a játékot, és vidáman a tánctér felé veszi lépteit. Útközben lerúgja szandálját, megtörli nóziját, eldobja a kislapátot és a homokformát, és Feri, a srác újból Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke lesz.