'Bánt, hogy már nem tudok magyarul'

"Gyere barátom, amíg megérkezik Gabi, addig beszélgetünk az irodámban, kérdezz bátran, nincsenek titkaink" - mondta Gyöngyössy Zsolt atlétaedző, a román színekben olimpiai aranyérmes Szabó Gabriella férje.

Még sikeresebb is lehetett volna

A harmincéves Szabó hivatalosan még nem vonult vissza, végzi az egyetemet, emiatt késik a találkozóról. A képzés fő célja, hogy segítse az élsportolók pályájuk befejezése utáni beilleszkedését a civil életbe. Többek között a sydneyi aranyérmétől megfosztott tornász - a tiltott listán szereplő orrcseppet használt - Andrea Raducannal együtt hallgatója a kurzusnak.

Nem sokáig várat bennünket, addig férjével szóba kerül, ha a háromezer méteres futás is olimpiai szám lett volna, akkor még sikeresebb lehetett volna a játékokon, bár így is mindent kihozott magából. Hamarosan befutott a szinte semmit sem változott bajnoknő, lendületes, mint mindig.

A besztercei kezdetekről

"Tizenhárom éves sem voltam még, amikor Zsolt felfedezett egy mezeifutó-versenyen. Ha jól emlékszem, hatszáz méteren nyolcvanat vertem a másodikra, és ez feltűnt a későbbi férjemnek."

A tolmács szerepét is betöltő Gyöngyössy ekkor átvette a szót, és felidézta, hogy azt hitte, valamennyi besztercei kisiskolást ismeri, és már magát okolta, hogy nem vette észre korábban a nagy tehetséget. Aztán kiderült, nem benne volt a hiba, mert Szabó Gabriella betegeskedett, azért hiányzott tornaórákról, illetve más kisebb versenyekről.

Nem lehetett elsőre látni, hogy olimpiai bajnok lesz

"Nagy szerencsém volt, hogy rátaláltam, bár sokan kérdezik tőlem, hogy láttam-e előre benne az olimpiai bajnokot, de ilyenkor ki kell ábrándítanom mindenkit, mert én csak a gyereket láttam benne. A tehetsége persze szembetűnő volt, és látszódott, hogy az isten szaladásra teremtette a lábait."

Az edző a szülőkkel megérttette, hogy nagy jövő előtt állhat lányuk, akik a szegénység ellenére biztatták a sportra. "Nem volt könnyű időszak, élelem sem volt mindig, küzdeni kellett egy szelet szalámiért, állandóan nélkülöztünk" - utalt vissza '88-ra, és az akkori körülményekre.

Egyedülálló kitartás és sebesség

Gyöngyössy nem tagadta, hogy ő is lépésről lépésre fejlődött Gabival, reálisan értékelte az erejét, ami szerinte a legfontosabb amellett, hogy pszichikailag mindig, minden héten motivált legyen a versenyző.

Arra, hogy mi volt a sikeresség titka, már Szabó felelt magyarul: a munka. Férje még megjegyezte, hogy a sebessége és a kitartása egyedülálló.

A kiváló futó ugyanakkor nagyon őszintén bevallotta, hogy többször gondolt a feladásra, különösen pályájának az utolsó időszakában, amikor sérülések is kínozták. Az edzéseken voltak fájdalmai, de az agya mindig uralkodni tudott a szenvedésen, a felhevült testen, rendre át tudta programozni magát, és a törvényszerű holtpont után újra fel tudott töltődni, és ugyanolyan nagy kedvvel belevágni a következő napi kemény munkába.

Kívülről törékenynek tűnt

"Azt gondolom, ez különbözteti meg a klasszisokat az átlagos képességű versenyzőktől, és én csak örülhetek, hogy ilyen tulajdonságokat örököltem. Éreztem, tudtam, ha el bírom viselni ép ésszel a gyötrődést, akkor magasra juthatok. Tudtam, ha másnapra sem hagy el az akaratom, ha a megterhelt izmokat újra képes leszek megfeszíteni, akkor nem győzhetnek le. Még akkor sem, ha alig voltam több mint negyven kiló, és kívülről törékenynek tűntem" - emlékezett vissza a lelkileg az egyik legerősebbnek számító Szabó, aki úgy véli, a regeneráció az egyik legfontosabb része a középtávfutásnak.

Szabó napi huszonöt, de esetenként harminc kilométert is futott az alapozási időszakban, ami igazán embert próbáló. Összességében, pályája alatt körülbelül hetvenötezer kilométer futott, vagyis másfélszer könnyedén körbe tudná futni a világot az Egyenlítő mentén.

A világ legjobb atlétanőjének választották

Legnagyobb sikerének az olimpiai győzelmet tartja, és azzal együtt is erre az aranyéremre szavaz, hogy 1999-ben a világ legjobb atlétanőjének választották és kétszer érdemelte ki a Golden League-versenyekért járó fődíjat. (Aki hét versenyt nyert 2002-ben egymillió dollárral gazdagodott.)

"Imádtam versenyezni, soha nem féltem egyiktől sem, mint ahogy a riválisoktól sem. Sokan hajlamosak rendszerint előre gondolkodni, de az atlétika is egy olyan sportág, hogy mindig csak a következő feladatra szabad összpontosítani. A versenyeket többnyire már bemelegítéskor megnyertem, mert nyugodtan és lazán készülődtem. Mosolyogtam, nem láttak rajtam feszültséget, ami azt hiszem, a többieket idegessé tette, a tekintetükben is látni lehetett a zavarodottságot. Így volt ez Sydneyben is" - jelentette ki.

Huszonnégy századdal nyerte meg az olimpiát

Az önbizalmáról szólva hangsúlyozta, hogy sokáig nem volt neki, de nem is volt rá szüksége, mert gyerekként olyan magától értetődően lett mindig a legjobb hazájában és külföldön is. '94 táján érezte, hogy neves élsportoló lehet belőle.

Szabó a sydneyi olimpia nagy esélyese volt, de mint kiderült, ha nem szeptemberben van a verseny, akkor nem nyert volna, mert a nyáron nem volt olyan jó formában, hogy első lehessen. A szerencse azonban a pártjára állt, és egy ezüst- és egy bronzérem után megszerezte az első helyet, miután ötezer méteren huszonnégy századdal verte az ír Sonia O' Sullivant.

Mi okozta az atlantai vereséget?

Ausztráliában nem az olimpiai faluban lakott, hanem mellette, mert négy évvel korábban Atlantában rossz tapasztalatokat szerzett. "Az egyikünk már bulizott, mert sikert ért el, a másikunk sírt, vigasztalni kellett, mert kudarcot vallott. Nem a legszerencsésebb közeg a tökéletes felkészülésre, a ráhangolódásra." Úgy gondolta, hogy Atlantában, huszonegy évesen épp emiatt nem tudott nyerni első olimpiáján.

Győzelmének napján nem ébredt másként, bár a versenyre máshogy tekintett, tudta, hogy komoly felelősség van rajta, várják tőle a győzelmet a románok éppúgy, mint a szponzorok.

'Az a te perced az életedben'

"Nem emésztettem magam, kizártam a külvilágot, felépítettem a versenyt, senki sem mert előre menni, mert féltek tőlem. Nem az volt a célom, hogy vezessek, de sohasem szerettem hátul futni, attól irtóztam mindig. Így az élre kerültem, szokásom szerint a kivetítőn figyeltem a többieket, és egy nagyot hajráztam" - magyarázta.

Nem készült előre a győzelmére, de valahogy érezte, hogy akkor lett teljes az élete. "Ilyen az ember életében általában egyszer adódik. Futsz a tiszteletkörödön, mindenki téged néz, az egész stadion neked tapsol, mindenki rád figyel, az a te perced az életedben. Futkos a hideg a hátadon, körötted forog a világ. Büszkék rád, és te büszke vagy, könnyezel is. Nem tudatosan, de elérzékenyülsz. Dübörög az olimpiai stadion, amerre mész, mindehol a te tiszteletedre állnak fel, és téged tapsolnak. Hátborzongató érzés. Nem tudom, hogy akkor mi járt a fejemben, lehet, kicsit a múlt, de lehet, hogy csak egyszerűen megkönnyebbültem."

Az ideje 2003-ban járt le

Elárulta, nagy szenvedést okoztak számára a vereségek, igen megviselte mindegyik, például az is, amikor a 2003-as világbajnokságon csak a tizenegyedik helyen futott a célba. Kivált amiatt, mert abban a párizsi stadionban ő tartotta a rekordot.

"Éreztem, hogy a körök lassúak, nem tudom tartani az egy percet. Azt hiszem, van bennem egy belső, biológia óra, most is képes vagyok az autóban ülve az egy percet tökéletesen behatárolni. Ez a biológia óra mondatta velem, hogy 2003-ban az én időm lejárt, már nem tudok a csúcson maradni, így vissza kell vonulnom" - összegzett, és nem vett részt az athéni olimpián.

Miért felejtett el magyarul?

A magyarokkal mindig jó kapcsolatra törekedett, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkárával, Gyulai Istvánnal különösen bensőséges viszonyt ápol, még akkor is, ha magyarul nem tudtak egymással beszélni, és az angolt választották. "Nem jó ez így, bánom, hogy már nem tudok magyarul. Az édesapámat számon is kértem, miért nem volt erélyesebb, és miért hanyagoltam el gyerekkoromban a nyelvet, jóllehet a pajtásaimmal magyarul beszéltem. Nem véletlen, hogy eszembe sem volt a nevem megváltoztatása" - állította.

Emlékezete szerint gyerekként nem érte hátrány a magyarsága miatt, nem csúfolták, és jelenleg is részben magyarnak tartja magát.