Braun Ákos és Vörös Zsuzsa az Év sportolói

2005.12.15. 20:13
Csütörtök este a Sportcsillagok Gálaestjén adták át az Év Sportolói elismeréseket, amelyeket a magyar sportújságírók szavazatai alapján hirdettek ki. A férfiaknál a cselgáncsozó Braun Ákos lett az első, a világbajnok úszó Cseh László a második helyet szerezte meg, a motoros Talmácsi Gábor lett a harmadik. A nőknél tavaly olimpiai bajnoki címe ellenére sem került dobogóra Vörös Zsuzsa, idén aranyérem nélkül is simán nyert. A kapitányok között Faragó Tamás diadalmaskodott, az edzőknél a kajakos Fábiánné Rozsnyói Katalin.
A negyvennyolcadik alkalommal megrendezett Év Sportolója választáson a várakozásoknak megfelelően a férfiak küzdelme hozta a legkiélezettebb versenyt.

Braun páratlan teljesítményt mutatott

Végül az idén Európa- és világbajnoki aranyérmet szerző hetvenhárom kilós cselgáncsozó, Braun Ákos lett a legjobb, a világbajnok úszó, Cseh László pedig a második hellyel kellett beérje.

A gyorsasági motorosok világbajnokságán összetettben harmadik helyezést szerző - ez a bravúr még nem sikerült magyarnak - Talmácsi Gábor a harmadik helyre szorult, és a mezőny erősségére jellemző, hogy az Európa-bajnok tornász, Berki Krisztián csak az ötödik helyet csípte el. A két világbajnoki döntőt sikerrel megvívó félnehézsúlyú profi bunyós Erdei Zsolt a hatodik lett.

Vörös nagy fölénnyel nyert

A nőknél korántsem volt a férfiakéhoz hasonló sikerlista, és végül az idén vb-ezüstig jutó Vörös Zsuzsa futott be az első helyen. Vörös tavaly olimpiai bajnoki címe ellenére leszorult a dobogóról, ráadásként úgy, hogy mindössze egy versenyét nem nyerte meg a tízből. A második helyet tizenöt pont előnnyel szerezte meg a még juniorkorú teniszező, Szávay Ágnes, aki idén egyesben megnyerte a párizsi Roland Garrost.

Janics és Kovács arasznyival nyert

Az edzőknél Fábiánné Rozsnyói Katalin sorrendben ötödször érdemelte ki a legfelkészültebb címet. Tanítványai: Kovács Katalin és Janics Natasa sikere kardélen táncolt, végül tizenhárom pontot vertek a montreali világbajnokságon nagy csatában győztes női vízilabda-válogatottra. A pályán sokkal nagyobb fölényük volt bármelyik versenyükön, mint a szavazásnál. Az evezős világbajnokságon aranyérmes Hirling, Varga kettős ezúttal meg kellett elégedjen a bronzéremmel.

Faragó a csúcson búcsúzott

A kapitányok között Faragó Tamás lett a legjobb. Faragó pár hete jelezte, hogy a jövőben hármas ikreivel kíván több időt tölteni, nem pedig sikeres csapatával, és elbúcsúzott a poszttól. Ez az elismerés tette fel pályájára a koronát.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének különdíját vehette át a labdarúgó Aranycsapat idén egyformán nyolcvanéves tagja, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, valamint a legtöbb élvonalbeli mérkőzésen szerepelt Illés Béla. A sportág idei honi legjobbja, Gera Zoltán a magyar Aranylabdát érdemelte ki, de ő nem tudott megjelenni az eseményen.

Különdíj Grosicsnak és Buzánszkynak

Ugyancsak különdíjat kapott a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros, a magyar vitorlázás első és egyetlen világbajnokai, a nyári duisburgi Világjátékok egyetlen magyar aranyérmese, az ejtőernyős Asztalos István - aki munkahelyi elfoglaltsága miatt szintén nem volt ott az ünnepségen -, Sastin Mariann, a magyar birkózás első női vb-érmese, Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok és a magyar sportsajtónak nyújtott több évtizedes segítségéért Aján Tamás, a MOB lemondott főtitkára.

Az élmezőny sorrendje:
FÉRFIAK:
1. Braun Ákos (cselgáncsozó) 1358 pont (123 első, 81 második, 23 harmadik hely)
2. Cseh László (úszó) 1192 (91, 87, 30)
3. Talmácsi Gábor (motorversenyző) 659 (37, 40, 50)
4. Zsivoczky Attila (atléta) 354
5. Berki Krisztián (tornász) 277
6. Erdei Zsolt (ökölvívó) 219

NŐK:
1. Vörös Zsuzsanna (öttusázó) 1440 (151, 47, 37)
2. Szávay Ágnes (teniszező) 640 (31, 43, 52)
3. Szabó Szilvia (kajakos) 625 (31, 60, 27)
4. Kovács Mária (ökölvívó) 335
5. Sastin Mariann (birkózó) 305
6. Tóth Hajnalka (vívó) 170

EDZŐK:
1. Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu) 1439 (148, 59, 27)
2. Hangyási László (cselgáncs) 1126 (78, 72, 55)
3. Turi György (úszás) 904 (31, 91, 58)
4. Kiss László (evezés) 381
5. Rátgéber László (kosárlabda) 149
6. Nedeczky György (vívás) 85

SZÖVETSÉGI KAPITÁNYOK:
1. Faragó Tamás (vízilabda) 1498 (153, 63, 28)
2. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 1089 (62, 87, 55)
3. Komáromi Tibor (birkózás) 694 (20, 66, 56)
4. Kiss László (úszás) 459
5. Róth Antal (labdarúgás) 152
6. Kemény Dénes (vízilabda) 133

CSAPAT:
1. Kovács Katalin, Janics Natasa (kajak) 1441 (137, 66, 38)
2. Női vízilabda-válogatott 1428 (109, 97, 45)
3. Hirling Zsolt, Varga Tamás (evezés) 685 (15, 60, 70)
4. Férfi öttusa-válogatott 257
5. Női kézilabda-válogatott 166
6. MiZo Pécs női kosárlabdacsapat 150