A hetvenes évek doppingügyeit is kivizsgálná a MOB-főtitkár

2006.01.12. 14:30
"Minden vágyam, hogy a sport a társadalom endomorfinja legyen" - nyilatkozta az Indexnek a Magyar Olimpiai Bizottság új főtitkára, az olimpiai ezüstérmes vívó, Kamuti Jenő. A korábbi főorvos egy forintért vállalta a megbízatást és szerzetesként akar dolgozni. Szeretné feltárni a hetvenes évek doppingügyeit is, nemcsak az elmúlt időszakban történteket. Az athéni botrányokat erkölcsi kötelesség feledtetni. Elsősorban a szakmával akar foglalkozni, és odafigyeléssel igyekszik békét hozni a mozgalomba.
#alt#
Kamutit örök másodiknak is nevezik
Fotók: Barakonyi Szabolcs
Kamuti Jenőt 2005. december tizenhetedikén választotta meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárának, miután elődjét, Aján Tamást az elnökség egyhangúlag leszavazta, ő pedig néhány hét gondolkodási idő után elköszönt a tisztségtől. Kamuti két egyéni olimpiai második helyet szerzett vívóként, világbajnokságokról is őriz két ezüstérmet, csapatban azonban a legjobb lett 1957-ben.

Szerzetesként dolgozik az olimpiai mozgalomért

Az újonnan megválasztott korábbi főorvos január elsejétől nyugdíjas, a főtitkári posztot társadalmi munkában, jelképes egy forintért vállalta. Mint a választást megelőzően elmondta, szerzetesként, huszonnégy órát is képes dolgozni a mozgalomért. A közgyűlés azonban úgy döntött, hogy az Alapszabály értelmében a MOB-nak munkaszerződést kell kötnie a főtitkárral.

Kamuti első hivatalos intézkedése az elnökségi ülés január huszadiki összehívása volt, ennek napirendjét is kijelölte, legfőbb feladata azonban ezen túlmutat. A jövőben elsődlegesen szakmai ügyekkel kíván foglalkozni, békét szeretne hozni a mozgalomba, annál is inkább, mert állítása szerint ő senkivel sem tud rossz viszonyban lenni.

Nem lehet telefonon irányítani

"Azt hittem elnökségi tagként, mindenről tudok, de már az első pár órában csalódnom kellett. Azt is gyorsan érzékeltem, hogy ezt a testületet nem lehet telefonon keresztül irányítani" - kezdte.

Tiszteletbeli olimpiai bajnok
Kamuti Jenő annak ellenére, hogy nem rendelkezik olimpiai győzelemmel az Olimpiai Bajnokok Klubjának tiszteletbeli tagja, és nagyon büszke arra, hogy eddig mindössze egy tag tette szóvá, hogy ő az egyedüli kivétel. "Nem bántott a dolog, csak kicsit zavart. Amúgy nem vagyok depressziós attól, hogy örök másodiknak szoktak nevezni. Én ugyanis nem aranyat veszítettem, hanem ezüstöt nyertem. Ráadásként én tudom, hogy az előírt munkát maradéktalanul elvégeztem" - érvelt.

Azt szeretné, ha a sportban élők éreznék az odafigyelést, ha pontosan tudnának arról, hogy a szakosztályoknak milyen problémákkal kell küszködniük, ha a kis ember problémáját is megfelelő alapossággal érzékelnék, és kezelnék.

Schmitt neutrális a MOB-ban

"Szeretném visszaállítani a MOB-nak tekintélyét, hogy dicsőség legyen a szervezet tagjának lenni, ne az jusson óhatatlanul az ember eszébe, hogy az egy átpolitizált testület" - jelentette ki. Nem titkolta ugyanakkor, hogy a Fidesz-alelnök Schmitt a politikát sohasem vitte be a szervezet égisze alá, mindig neutrálisan viselkedett.

#alt#
Nyomasztják az athéni ügyek

Felvetésünkre, hogy Schmitt Pál és Aján köztudottan rossz viszonya után érzékeli-e, hogy az emberek nagyobb bizalommal fordulnak a testület felé, így válaszolt: az utca embere mindenképpen.

A sport a társadalom endomorfinja

"A karácsonyi vásárláskor a pénztárosnő kevéssel a zárás előtt azt mondta nekem: látott a megválasztásom után a tévében, és szurkol a terveimnek. Nagyon jólesett a mondata, és csak örülök annak, hogy ő is felelősséget tesz rám, ismeretlenül. És az is jólesik, hogy ennyien figyelnek a magyar sportra" - majd hozzátette, minden vágya az, hogy a sport a társadalom endomorfinja legyen.

A legfelsőbb sportvezetés részéről egyelőre még nem kapott visszajelzést, hogy végre megszűnt a MOB két korábbi vezetője közötti ellentét.

A Nemzetközi Fair Play Szövetség elnökének egyik nagy célja, hogy a közép-európai régió olimpiai bizottságai segítsék egymást, hiszen a szlovákok és a lengyelek remek feltételeket tudnak biztosítani a téli sportokhoz, nálunk pedig ők edzőtáborozhatnak, a vívóikkal, öttusázóikkal. Azt reméli, hogy a visegrádi országok feltétlen együtt tudnak működni.

Visszalopni a szocializmus hasznos dolgait

"Meggyőződésem, nem kell kidobni mindent, ami egy korábbi kor hasznos része volt, és nem kell feltétlenül szégyenérzetnek kialakulnia amiatt, mert a szocializmusban jó gyakorlatot követtek" - magyarázta.

#alt#
Hol hibáztak a hetvenes években?

A doppingról szólva eltökélten kifejtette, hogy biztosan belefolyik majd az ellenőrzésbe - orvosként jobban hozzá tud szólni -, és ha a jövőben bármilyen eset lesz, nyilvánosságra fogja hozni a részleteket. Azt természetesen nem árulta el, milyen konkrét terve van az ellenőrzés felügyeletére.

Miben hibáztak a versenyzők felkészítői?

"Nem vagyok szűklátókörű, pontosan tudom, hogy az eredményesség érdekében mindig kockáztatni fognak egyes versenyzők, de engem személy szerint még mindig nyomasztanak az athéni történetek. Erkölcsi feladatunk a botrányokat mihamarabb elfeledtetni a világgal. Bízom benne, hogy nem leszek egyedül a harcban. Sőt, úgy gondolom, hogy a múltat, a hetvenes évek doppingügyeit is le kellene zárni, jó lenne egyszer megtudni, hol és hogyan hibáztak nem csak a versenyzők, hanem az orvosaik és közvetlen felkészítőik is. Ábrándjaim nincsenek, de én mindent megteszek" - nyilatkozott.

Kamuti azt is vallja, hogy azt az örökséget, amit neves és legendás mesterétől, Bay Bélától kapott, feltétlenül igyekszik továbbadni a jelenkor versenyzőinek. "A sport életre szóló ajándék, soha nem lehet tudni, az élet melyik területén, és mikor lehet majd felhasználni előnyeit, vívmányait. A győzni akarást, a kitartást, és sorolhatnám" - foglalta össze.