Annus és Fazekas nem tudják kifizetni doppingperük költségét

2006.01.21. 13:46
Haladékot kér a Nemzetközi Sportdöntőbíróságtól doppingperük költségeinek megfizetésére Annus Adrián és Fazekas Róbert. Előbbinek 3,7, utóbbinak 5 millió forintnyi eurót kellene megtérítenie, de inkább visszatérésük utáni pénzdíjaikból törlesztenének.
Az athéni olimpiai aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott diszkoszvető Fazekas Róbert és kalapácsvető Annus Adrián haladékot kér a nemzetközi Sportdöntőbíróságtól (CAS), amely arra kötelezte őket, hogy január 30-ig fizessék be elvesztett perük költségeit.

Szombat reggel, az MTV Napkelte című adásában beszélt a két atléta, akik elárulták: Fazekasnak 20, Annusnak pedig 15 ezer eurós számlát kell kiegyenlítenie, de jelenleg egyikük sem tudja ezt megtenni. Ügyvédjükön keresztül azt szeretnék elérni, hogy visszatérésük után, későbbi pénzdíjaikból törleszthessék a tartozást.

Az egyformán világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok sportolók tavaly jelentették be, hogy eltiltásuk lejárta után folytatják pályafutásukat, és már edzésbe is álltak.

Annust és Fazekast doppingvétség miatt megfosztották az athéni olimpián szerzett győzelmüktől, és két évre felfüggesztették versenyzési engedélyüket. Az atléták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése ellen a CAS-hoz fordultak, amely elutasította a fellebbezésüket. A CAS állásfoglalását követően az Annust előzőleg felmentő, Fazekast pedig csak egy évre eltiltó Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) is hatályon kívül helyezte korábbi döntését, és igazodva a CAS határozatához a két atlétát két esztendőre eltiltotta.

Fazekas büntetése 2004. szeptember 7-től, Annusé pedig 2004. szeptember 30-tól datálódik.