Elhunyt Gyulai István

Hatvankét évesen, súlyos betegség után elhunyt Gyulai István volt sportriporter, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára. Atlétaként 23 magyar bajnoki címet nyert, olimpiákról tudósított a Magyar Televíziónál, a Telesport főszerkesztője is volt.
Súlyos betegség után, Monacóban elhunyt Gyulai István volt sportriporter, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára. A sportdiplomatát otthonában, álmában érte a halál. A család hat napja, hétfőn közleményben tudatta, hogy Gyulai István, aki 15 éve töltött be vezető pozíciót a nemzetközi atlétikai életben, kimerültségre hivatkozva határozatlan időre visszavonul, azaz szünetelteti tevékenységét a sportág nemzetközi szövetségének főtitkáraként.

Gyulai István

23-szoros magyar bajnok

A sportvezető atlétaként kezdte pályafutását, sprintszámokban 23-szor nyert magyar bajnokságot, 1961 és 1969 között válogatott volt. Indult az 1964-es tokiói olimpián, az 1963-as univerziádén arany, a két évvel későbbin ezüstérmet szerzett.

Az ELTE-n diplomázott, négy idegen nyelvet beszélt, majd a Magyar Televízió újságírója lett. Több világeseményről és olimpiáról tudósított, később a Telesport főszerkesztőjeként folytatta munkáját.

Huszonkét év a nemzetközi szervezetnél

A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetségnél 1984-től kezdett dolgozni, 1991-ben választották a szervezet főtitkárává, azóta ezen a poszton tevékenykedett, illetve a sajtórészleg elnöke volt.

Magyarországon tiszteletbeli elnök volt

Magyarországon 1991-től 2001-ig volt az Atlétikai Szövetség alelnöke, távozásakor tiszteletbeli elnöki rangot kapott.

Gyulai István március 21-én lett volna 63 éves, felesége és négy gyereke gyászolja. Halálát gyógyíthatatlan betegség okozta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31