Sebestyén Júlia mély válságban

Magyar idő szerint hétfő éjjel ért véget a műkorcsolyázók világbajnoksága a kanadai Calgary-ban, amelyiken az oroszok huszonkét év után nem szereztek aranyérmet, és rég fordult elő az is, hogy a négy első helyen négy nemzet osztozott. A magyaroknak az olimpia után jelentősen meggyengült mezőnyben sem volt esélye arra, hogy a tíz közé kerüljenek.

"Ott leszek a világbajnokságon, és fogják még a jó Sebestyén Júliát látni" - ígérte meg könnyeivel küszködve a 2004-es év egyéni műkorcsolyázó Európa-bajnoka a torinói téli olimpián, amikor esései után csak a tizennyolcadik helyre rangsorolták, és harmadik olimpiájáról tért haza a legszerényebb helyezéssel.

Az edző is tehetetlen volt


Sebestyén Júlia Torinóban sem lehetett elégedett (fotó: epa)

Akkor még nem tudott magyarázatot adni arra, mi történt vele, nyilvánvaló jel volt azonban, hogy visszatért korábbi edzőjéhez, ám a calgaryi világbajnokságon az örmény származású szakember, Gurgen Vardanyan sem tudott segíteni rajta. Ő is csak ült tehetetlenül mellette az erre kialakított padon, amikor az arcát a tenyerébe temette a pontszámait látva.

A huszonöt éves Sebestyén olyan mezőnyben indult el, ahol ismeretlenek és nálánál jóval szerényebb képességű ellenfelek vertek rá esetenként több mint tíz pontot. Török, horvát és svéd is eléje került, ami a ciki kategóriába sorolható az ő szintjén. Így még az olimpiai szereplését is alulmúlta, majdnem megesett vele az a szégyen, hogy be sem mutathatja a kűrjét, ha egy hellyel hátrébb kerül, akkor ez a kudarc esett volna vele meg.

Ha önbizalomnövelőnek szánta ezt az eseményt, neki éppen fordítva sült el, mert a Torinóban ugyancsak mérsékelten szereplő orosz Szokolova például tíz helyet lépett előre, és lett negyedik. Pavuk Viktória még gyengébben korcsolyázott, ő be sem jutott a legjobb huszonnégy közé.

Hoffmannáknak pechjük volt

A győzelmet egyébként a Torinóban hatodik Kimmie Meissner szerezte meg - tizenhat évesen élete második nagy versenyét már megnyerte -, mert remek kűrt mutatott be, a nagy esélyes ugyancsak amerikai Sasha Cohen, aki az olimpián is bizonytalankodott, és az orosz Szluckaja lepontozásának köszönhetően lett második, ezúttal csak a harmadik helyet érte el.

A junior világbajnoki harmadik jégtáncospár, a Hoffman Nóra, Elek Attila duó is feltehetően úgy gondolkodott, hogy az olimpia után többen lemondták a részvételt, most lehet végre egy kiugró helyezést szerezni. Nekik pechjük volt, a bemelegítésnél a levegőben lévő japán hölgy korcsolyájával beleszállt a magyar páros női tagjába, aki fájdalmas sérüléseket szerzett. Mindez őt is annyira megzavarta, hogy a várt áttörés elmaradt, a kűr alatt néhány lépés elfelejtett, így a tizennyolcadik hellyel kellett megelégedniük. A győztes a Torinóban ötödik bolgár páros Albena Denkova, Makszim Sztavinszki lett.

A férfiak Pljuscsenko távollétében a svájci Stephane Lambiel nagy csatában, mindössze tizenegy századdal előzte meg riválisát, a francia Brian Joubert-t. Párosban csak az volt a kérdés melyik kínai páros viszi el aranyat, ez Csingéknek sikerült, az olimpiai bukása után is második helyet elérő Csangék most is az ezüsttel kellett beérjék, ismét egy esés miatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17