Az eredményhirdetésről is elküldték a címvédő magyar tornászt

2006.05.08. 10:44
Hiába volt a pontszáma alapján második a tornász Eb szerenkénti döntőjének lólengés száma után Berki Krisztián, az ukránok és a németek óvása miatt csak negyedik lett és még az eredményhirdetésről is elküldték.

Nem sikerült a címvédés az Európa-bajnok Berki Krisztiánnak, aki a görögországi Európa-bajnokság lólengés fináléjában a 4. helyet szerezte meg, jóllehet a gyakorlata befejeztével még úgy tűnt, hogy második.

Többen is hibáztak

Berki hetedikként versenyzett, előtte mindenki rontott és hibázott, a nagy ellenfélnek tartott román Popescu le is esett a szerről. Fazakas Csaba szövetségi kapitány szerint mindez pszichikailag megnehezítette Berki dolgát, aki rögtön az elején rontott.

Ennek ellenére, az edzőtáborban ujjsérülést szenvedő tornász ettől kezdve csak arra koncentrált, hogy fennmaradjon a lovon. (Ez egyébként sem volt biztos, hiszen az Eb-n többször előfordult már, hogy a kápák rossz rögzítése miatt rontott egy-egy versenyző.) A gyakorlat befejezésével a rontás ellenére úgy tűnt pontszáma alapján, ezüstérmes lett.

Az eredményhírdetésről elküldték

Ki is hívták a szerenkénti eredményhirdetéshez, ám közvetlenül a ló eredményhirdetése előtt jelezték: hagyja el a pódiumot. A dobogóra már a német Spiridonovot hívták ki második, míg az ukrán Suprunt harmadikként, Berki pedig lecsúszott a negyedik helyre.

Mint később kiderült, az ukránok és a németek is óvtak a magyar versenyző gyakorlata miatt, mondván a címvédő rontása miatt, több pontot kell levonni tőle, mint tették azt a verseny során.

Hamar döntöttek a bírák

Erre összeült az UEG és a FIG technikai és versenybírói bizottsága, videón visszanézték a gyakorlatot és pillanatok alatt helyt adtak az óvásnak. Plusz két tizedet vontak le Berkitől, így csúszott le a negyedik helyre, míg a többiek egy-egy hellyel előrébb kerültek.

Berki előre tekint

A magyar versenyző alaposan levolt törve, de elismerte, hibázott a gyakorlat elején. "Ezt a gyakorlatot nem rontottam el túl sokszor, most sajnos, igen. Ez van, én is ember vagyok, ez benne van a sportban. Van még előttem két Világkupa, illetve a világbajnokság, tovább kell lépnem, erre kell majd figyelnem" - értékelte önmagát Berki.

Fazakas Csaba szövetségi kapitány ugyanakkor csalódottságának adott hangot, és kifejezetten sajnálta Berkit, hiszen véleménye szerint az övé volt a legerősebb gyakorlat.
Lólengés, végeredmény:
1. Koczi Flavius (román) 15,250 2. Spiridonov Eugen (német) 14,775 3. Suprun Alexander (ukrán) 14,750 4. Berki Krisztian 14,600 5. Popescu Ilie Daniel (román)14,425