Meghalt Szusza Ferenc

2006.08.02. 17:19
Nyolcvankét éves korában hunyt el az Újpest legendás csatára, a Megyeri úti stadion névadója.

Nyolcvankét éves korában elhunyt Szusza Ferenc, az Újpest legendás labdarúgója.

A lila-fehér klubbal az egykori játékos jó barátja, Várhidi Pál közölte a szomorú hírt. Az 1923-ban született Szusza Ferenc az elmúlt 1-2 esztendőben sokat betegeskedett, halálakor a Kútvölgyi úti szanatóriumban ápolták.
"Tudtuk, hogy beteg, de erre azért nem számítottunk" - mondta a klub honlapjának Várhidi Pál.


Szusza Ferenc

Az 1923-ban született legendás csatár nevéhez egyedülálló világcsúcs fűződik: egyetlen klubban 463 élvonalbeli találkozón játszott, amelyeken 397 gólt szerzett.

A válogatottban 24-szer lépett pályára, s ezalatt 18-szor volt eredményes. A lila-fehér egyesületet 26 éven át szolgálta futballistaként, 1945-ben, 1946-ban, 1957-ben és 1960-ban is bajnoki címet szerzett, s noha - egészen hihetetlen módon - gólkirály egyszer sem volt, 397 találata valószínűleg örök időre elérhetetlen csúcs marad.

2003 októberében róla nevezték el az Újpest felújított, Megyeri úti stadionját.

Szusza Ferencet az Újpest FC és az Újpesti Torna Egylet saját halottjának tekinti, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

A klubrekorder halála fél éven belül a harmadik nagy veszteség a lilák számára: február végén tragikus hirtelenséggel a 62 éves Bene Ferenc távozott, előtte nem sokkal, karácsony előtt egy nappal a 92 éves Baróti Lajos ment el.

Emlékmeccs a betiltott stadionban

Az Újpest és a Győr (utóbbinál edzőként is dolgozott Szusza Ferenc) azt kérte az MLSZ-től, hogy a hétvégi bajnokijukat, a Megyeri úti stadion - november 30-ig tartó - betiltása ellenére a legendáról elnevezett pályán játszhssák.

"...Játékosként és lokálpatriótaként neve összeforrt az Újpesttel, ám edzőként több klubnál is dolgozott. Szakvezetői pályafutását Győrben kezdte, s az ETO irányításával 1966-ban és 1967-ben kupagyőztes, utóbbi évben pedig bajnoki bronzérmes is lett. - áll az MLSZ-hez írt levélben, amely az Újpest honlapján olvasható. - Talán a sors is úgy akarta, hogy a halála utáni első bajnoki mérkőzést az Újpest éppen a Győr ellenében játssza. A sors azonban néha kegyetlen is, a két csapat - egy érvényben lévő döntés értelmében - nem tudna pályára lépni a magyar és a nemzetközi futball legendás alakjáról elnevezett stadionban.

Az Újpest FC és a Győri ETO FC álláspontja szerint Szusza Ferenc emlékének méltósággal csak a Megyeri úti létesítményben adózhat a két klub, ezért közösen arra kérjük a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökét, hogy méltányosságból szíveskedjen engedélyezni, hogy a 2006. augusztus 6-i, Újpest FC-Győri ETO FC NB I-es bajnoki mérkőzésnek a Szusza Ferenc Stadion adhasson otthont.

A méltányos és soron kívüli válaszban reménykedve arra kérjük az Elnök Urat, döntését lehetőleg még a mai napon hozza meg annak érdekében, hogy a Budai II László Stadionba kiírt bajnoki találkozó szervezési munkálatait az Újpest FC le tudja állítani, és a Megyeri úti rendezésre fel tudjon készülni."

Kisteleki István MLSZ-elnök engedélyt adott arra, hogy a két csapat vasárnap 17:30-kor lépjen pályára a Szusza Ferenc Stadionban. "A paragrafusok szerint nincs semmilyen lehetőség kivételezésre, s a jogászok sem tanácsolták, ennek ellenére úgy érzem: erre a kérésre nem mondhattam nemet"

Nem megsértve Szusza Ferenc emlékét, de a döntés hátteréhez hozzátartozik: Kisteleki István 2000-2001-ben az Újpest vezetőedzője volt, míg Kovács Péter, az Újpest jelenlegi tulajdonosa az MLSZ elnökségének tagja.