Könnyed győzelem a póló-Eb első meccsén

2006.09.01. 14:42
Kiütéses győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon: Kemény Dénes legénysége pénteki bemutatkozó mérkőzésén tizenhét góllal verte Szlovénia nemzeti együttesét.

Az eddig is minden alkalommal kellemes ellenfélnek bizonyuló szlovénok a belgrádi Eb-nyitányon sem tudtak borsot törni az olimpiai bajnoki címvédő magyar válogatott játékosainak orra alá.

Tizennégyes roham az első szlovén-gólra

Igaz, az első találatot még a délszláv alakulat szerezte, utána azonban valóságos gólfesztivált rendeztek Kásás Tamásék, egy tizennégyes roham után engedték újra szóhoz az ellenfelet, végül meg sem álltak huszonháromig.

Kiss Gergő annak ellenére is a csapat a legeredményesebb tagja lett, hogy többször pihenőt kapott, ám az utolsó három percben nagyon összeszedte magát, és egyedül négy gólt vállalt.

Madaras és Biros szólói élményt jelentettek

A csapat az előnyös helyzeteit nem a legjobban használta ki, a védekezésén is lehet még csiszolni, hiszen a legutóbbi barátságos meccsen mindössze hármat lőtt a jelenlegi rivális. A megúszások kihasználása viszont élményszámba ment, mind Madaras, mind Biros magabiztosan fejezte be szólóit.

Kemény Dénes csapata szombaton a horvátok ellen száll vízbe 18:45 órakor.

Jegyzőkönyv
Magyarország-Szlovénia 23-6 (5-1, 8-0, 4-2, 6-3)
a magyar góldobók: Kiss G. 5, Kásás, Madaras 4-4, Biros 3, Hosnyánszky, Szívós, Varga Dániel 2-2, Steinmetz Á. 1