Schmitt a régi hangulatot hozná vissza a MOB-ba

2006.09.22. 16:37
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi tagjai közül többen fejcsóválással vették tudomásul, hogy három rutinos, válogatott kerettag atléta táplálék-kiegészítő miatt bukott meg a doppingvizsgálaton. Az elnökség szigorú szankciókkal büntetne, ha a B-próba is igazolja a vétkességet. A tisztségében megerősített elnök, Schmitt Pál szeretné, ha a támadások után helyreállna a kölcsönös bizalom.

Először az atléták friss doppingügyei kapcsán hallgatott meg tájékoztatást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége pénteki ülésén. Füleky András, a Nemzeti Dopping-koordinációs Testület vezetője elöljáróban elmondta, az újjászervezést követően a magyar ellenőrző-rendszer immáron teljesen a nyugati mintát követi, a tesztelést végző csapatot a legmagasabban kvalifikált orvosok alkotják, akiknek tisztességéhez kétség sem férhet.

Rábold nem vállalhat felelősséget a külön utakon járókért

Korábban a sporthivatal, most pedig a minisztériumi szakállamtitkárság rendkívüli szigorral sújtott és sújt le azon sportágak szövetségeire, amelyek kirívóan sok pozitív eredményt produkálnak (az erőemelőktől például a teljes állami támogatást megvonták). Az állam ugyanakkor csak a koordinálásban vállal szerepet, a felelősség elsősorban a sportolóé, illetve az őt felkészítő szakembereké.

Rábold Gusztáv, az atlétikai szövetség első embere is erre hivatkozott: elmondta, jóllehet a szövetség mindent elkövet annak érdekében, hogy megelőzze a doppingügyeket, a teljesen saját útjukat járó atlétákért felelősséget nem vállalhat. Különösen, hogy a most napvilágra került ügyben érintett sportolóknál állítólag be nem vizsgált táplálék-kiegészítők okozták a bajt. A három atléta - Horváth Gergely, Varga Roland, Pauer Géza - a nyári debreceni országos bajnokságon akadt fenn a szűrésen.

Visszakövetelnék a támogatást

A MOB elnökségének tagjai közül ugyanakkor többen megdöbbentőnek tartották, hogy az atlétáktól júliusban vették le a mintát, ám az eredmény csak szeptemberben vált ismertté, és közben akadt olyan az utóbb megbukottak közül, aki még szerepelt az Európa-bajnokságon (szerencsére, őt nem sorsolták ki vizsgálatra); néhányan azzal kapcsolatban is csóválták a fejüket, hogy rutinos, tíz éve válogatott versenyző hogyan vehet be bizonytalan eredetű szereket.

Az elnökség végül úgy döntött, hogy az atléták szigorú szankciókra számíthatnak, amennyiben a B-próbák is pozitív eredményt hoznak: többek között az olimpiai kerettagokat - a velük kötött szerződés értelmében - azonnali hatállyal kizárják a keretből, valamint a szerződés értelmében az esetlegesen nekik folyósított MOB-támogatást is visszakövetelik tőlük.

Rosszabb a helyzet, mint Athén előtt

A pekingi olimpiai előkészítő bizottság nevében Kamuti Jenő tájékoztatta az elnökséget kínai útjukról, melynek során előzetesen lefoglalták a szállást az olimpiai faluban, továbbá a kajak-kenusoknak a pálya melletti egyetlen szállodában. A felkészülés aktuális helyzetével kapcsolatban az elnökség megállapította, hogy az anyagi források tekintetében rosszabb a helyzet, mint az athéni játékok előtt, és különösen súlyosak a problémák az egyesületek szintjén.

A klubokra lassan elviselhetetlen nagyságú terhek hárulnak - a magyar sport elemi érdeke, hogy ezen változtatni lehessen. Schmitt Pál mindenesetre jelezte, igyekeznek "leporolni a MOB marketing-tevékenységét", és ha sikerül újabb pluszforrásokat bevonni, megpróbálják támogatni az egyesületeket is (az idén a MOB - a tavalyi 52 milliót több mint megháromszorozva - saját forrásból 180 millió forinttal segíti az olimpiai felkészülést, ám ezen összegek többnyire a javakban szintén nem dúskáló sportági szövetségeknél landolnak).

Berkes István irányítja a doppingellenes koordinációt

A MOB elnöke egyébként egy korábbi határozat szellemében öt területen kívánja javítani a testület tevékenységét, és ennek érdekében munkabizottságok alakulnak az elnökség tagjainak vezetésével.

A fent említett marketing mellett (itt Sinka László irányítja majd a bizottság munkáját) jobbítani akarja az állami sportirányítással ápolt kapcsolatokat (Schmitt Pál a négy alelnökkel együtt igyekszik javítani az érdekérvényesítésen), a szövetségekkel és egyesületekkel folytatott együttműködést (Markovits László felel ezért), a kommunikációt (Gyárfás Tamás lesz a különtestület vezetője) és a doppingellenes tevékenységet (Berkes István vállalta az irányítást). Ezen túlmenően egy szakértőkből álló testület Kamuti Jenő vezetésével a MOB valamennyi szabályzatát górcső alá veszi, legfőképp az alapszabályt, és azt igyekszik a mai kor követelményeihez igazítani.

Kerüljön végre előtérbe a szakma

Végül Schmitt Pál bejelentette, szeretné, ha a jövőben ismét a régi hangulatban dolgozna együtt az elnökség, hiszen két év van hátra a pekingi olimpiáig, azaz fontos, hogy kölcsönösen helyreálljon a bizalom, és végre szakmai kérdéseket vitassanak meg a minél sikeresebb 2008-as szereplés érdekében - e tekintetben pedig az elnökség tagjai is támogatták.