Állítsátok össze ti a csapatot!

2006.10.05. 23:05
A görögök két év alatt elfelejtették a német Otto Rehhagelnek, hogy Európa-bajnokságot nyert Portugáliában a futballválogatottal és hevesen kritizálják válogatási elvei miatt. A magyarokkal egy csoportban küzdő címvédő német edzője teljesen kiborult a szombati, Norvégia elleni Eb-selejtező előtt.

"Ha mindent mindig jobban tudtok, akkor állítsátok össze ti a kezdőcsapatot, sőt azt is rátok bízom, ki kerüljön be a keretbe" - fakadt ki Otto Rehhagel, a címvédő görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Norvégia elleni szombati athéni Európa-bajnoki selejtező előtti sajtótájékoztatón. A két együttes egybéként a magyarokkal szerepel azonos csoportban.

A másodedző állítja össze a csapatot?

A Zagorakiszékat 2004-ben Eb-nyerésig vezető Rehhagel azért vesztette el a türelmét, mert szinte csak a válogatási elveiről faggatták. Főleg Mihalisz Kapszisz behívása miatt vonták kérdőre. A védő egy sérülés miatt hetek óta nem lépett pályára csapatában, az Olimpiakoszban. Klubja nem is akarta elengedni a lábadozó futballistát, akit a német szakember a kezdőtizenegyben kíván pályára küldeni.

Ezenkívül több lap is arról írt korábban, hogy valójában a másodedző, Joannisz Topalidisz állítja össze a csapatot és ő mondja meg Rehhagelnek, kit kell behívni a nemzeti együtteshez. A vádak kicsit hasonlóak azzal, amelyek a szintén német, januárig Magyarországon kapitányoskodó Lothar Matthäusszal kaptak lábra Vladan Filipoviccsal ápolt kapcsolata miatt.

"Aki nincs jóban Topalidisszel, az elfelejtheti a válogatottat" - hangzott el a görög sportcsatorna, az ERA Sport adásában. "Több kulcsember, akire óriási szükségünk lenne, Topalidisz miatt nem kap lehetőséget."

Elefánt a porcelánboltban

"Döntéseimben csak a feleségem befolyásolhat, de labdarúgással kapcsolatos kérdésekbe ő sem szólhat bele" - mondta Rehhagel csütörtöki sajtótájékoztatóján. "Nagy bajban lennénk, ha a válogatott csak annyit tudna, mint a görög sportújságírók. Joannisz rengeteget segít nekem, de én vagyok a főnök, de ezt hiába próbálom megértetni önökkel."

A görög hírügynökség, a Skai tudósítója többek között ezt írta a német tréner sajtótájékoztatójáról: "Rehhagel úgy viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban, csak abba nem kötött bele, aki nem volt ott. Ilyen feszült hangulatú tájékoztatón még soha nem vettünk részt."