Valér
2 °C
8 °C

Újabb pofont kapott a magyar úszósport

2006.11.14. 16:59
Nem elég, hogy a 2008-as pekingi olimpián a döntők reggel lesznek, a márciusi ausztráliai úszó világbajnokság előtt újabb kellemetlenség érte a magyar úszókat. A melbourne-i szállodák a Forma-1-es futam miatt nem foglalkoznak a versenyzők edzéslehetőségeivel, utaztatásával, mi több: a szállást sem foglalhatják el az eredetileg kért időpontban.

Még megemészteni sem volt idő a NOB döntését, melynek értelmében Pekingben reggel kell úszni az érmekért, egy újabb pofont kapott az európai úszósport. Amint a Magyar Olimpiai Bizottságban folyó olimpiai konzultációk eheti ülésén kiderült, ezúttal a jövő évi melbourne-i világbajnokság szervezői tettek keresztbe. Nemrég körlevél érkezett többek között a Magyar Úszószövetségbe is, amely arról tudósít, hogy a szállodákat a helyi Formula-1-es futam miatt csupán hat nappal a versenyek rajtja előtt foglalhatják el az úszók.

Felrúgott esélyegyenlőség

"Ez alapjaiban rúgja fel az esélyegyenlőséget, hiszen az összes olyan ország hátrányba kerül, amelyben a helyi idő hat óránál többel tér el a melbourne-itől" - jelentette ki Kiss László szövetségi kapitány.

Az évszázados tapasztalat ugyanis az, hogy a tökéletes átálláshoz annyi napot kell a helyszínen eltölteni, ahány óra a különbség, azaz a megfelelő szerepléshez legalább 9-10 nappal a rajt előtt már Melbourne-ben kellene lennie csapatunknak.

Érmekbe került a '96-os hibás akklimatizáció

Bár a szövetség korábban lefoglalta a szállást és a repülőjegyeket, az első 4 napra vonatkozó foglalást egy tollvonással törölték az ausztrálok. Ez pedig legalábbis kérdéseket vet fel, hogy ha egy csapat mégis kimegy egy másik hotelbe, nyugodtan tud-e edzeni, közlekedni a városban, a szervezők ugyanis a fent jelzett időpont előtt sem szállítást, sem edzéslehetőséget nem biztosítanak hivatalosan.

Ruza József főtitkár egyébként emlékeztetett arra, az akklimatizáció kulcskérdés: az atlantai olimpián ugyanis az első két napon érmekbe került az, hogy a szakvezetők nem vették figyelembe a felkészítő edzőtábor városa (Phoenix) és az olimpia helyszíne (Atlanta) közötti időeltolódást, így az amúgy remekül felkészített csapat csak a harmadik naptól kezdve kezdte szállítani a várt eredményeket.

Európa még sohasem állt ennyire rosszul

Persze, mindez eltörpül a pekingi problémák mellett, mellyel kapcsolatban Ruza József főtitkár nem kertelt: "Már Athénben is kiderült több fronton, beleértve a doppingtémát is, hogy az amerikai úszó-sportdiplomácia még a NOB-on is keresztül tudja verni az akaratát. Ekkor még csak Európa volt az ellenfél, azóta belépett Kína is, amely 2008-ban nyilván minden eddiginél eredményesebben szeretne szerepelni. Bár a nyáron Európáról kiderült, hogy nem olyan gyenge, mint azt a tengerentúlon képzelték, hiszen a budapesti eredmények nem egy esetben jobbak voltak, mint az amerikai bajnokságon elért idők, az amerikaiak mégis abban a szellemben politizálnak, hogy egyedül ők képesek felvenni a versenyt a kínaiakkal, és ennek kell alárendelni mindent. Sajnos, ebben az Amerika-Kína-Európa háromszögben nem állunk jól, sőt, Európa még sosem állt ennyire rosszul - többek között ennek is köszönhető, hogy Amerika akarata érvényesült az úszódöntők kezdési időpontjának kijelölésénél."

Korán kell kelni az aranyért

Ami a szakmai részt illeti, Kiss László jelezte, a szöuli tapasztalatok ugyan részben irányadóak, ám az 1988-as játékokon is délelőtt tizenegykor kezdődtek a versenyek, ami még mindig jobb, mint a kilenc órás rajt, hiszen ahhoz, hogy valaki tizenegykor élettani szempontból teljes mértékben "ébren legyen", azaz képes legyen döntőt úszni, nem csupán előfutamon beugrani, hatkor kell felkelnie.

"Egy kilenc órás kezdésnél ez elviselhetetlenül korai időpontra kerül, hiszen az előző este még előfutamokon kell szerepelnie a versenyzőnek, tehát az is nagy kérdés, hogyan tudja magát tökéletesen kipihenni - közölte Kiss László.

Egy akol, egy pásztor

"A világbajnokságot követően teljesen fel kell borítanunk az edzések tematikáját: eddig reggel volt az erőfejlesztés, külön úsztak kézzel, külön lábbal, délután pedig a gyorsasági állóképesség, a kézzel-lábbal úszás volt a terítéken - ezt meg kell fordítani."

Ennek megfelelően az úszók azt is elhatározták, a következő esztendőtől fogva a magyar bajnokság menetrendjét is átalakítják, reggelre kerülnek a döntők. További változás, hogy megszűnt az edzőtáborokban a demokratizmus: "miután a 2005-ös junior Európa-bajnokság nagyszerű eredményei nem köszöntek teljes mértékben vissza a felnőtt Eb-n, muszáj volt változtatni a módszeren" - jelentette ki Ruza József.

"Mostantól az egy akol, egy pásztor elv alapján a kapitány korlátlan úr, mindenkinek kötelező az általa meghatározott kottából úsznia, azaz az adott szakág legjobbjának programját csinálják végig az érintett versenyzők" - magyarázta.