Kemény Dénes üzent: a válogatott nem játszótér

2006.12.18. 18:55
Az előre kiszemeltek közül hárman nem tudták vállalni a vízilabda-válogatott első keretedzését. Kemény Dénes kapitány nélkülözte a belázasodott Steinmetz Ádámot és Varga Dánielt, a nemrégiben műtött Biros Péter combsérülése újult ki. A kapitány korábbi játékosának, az Olaszországban jó formában játszó Varga Tamásnak is üzent, egyelőre nem számít rá.

Tornatermi foglalkozással hétfőn megkezdődött a magyar válogatott edzőtáborozása. Kemény Dénes szövetségi kapitány Madaras Norbert honlapjának elmondta: kellemetlenségekkel kellett szembesülnie: Steinmetz Ádám és Varga Dániel belázasodott, és nem tudták elkezdeni a közös munkát. Ugyancsak fájó, hogy a vállműtéten átesett Biros Péter combjában kiújult a korábbi lovaglóizom-sérülés, így egyelőre őt is pihentetnie kell.

Varga vár, Kemény üzen

A szövetségi kapitány egyébként interjút adott az Inforádiónak. Az általános évértékelés mellett kitért aktualitásokra is. Válaszolt mindazoknak, akik az olasz bajnokságban jól szereplő, rendre a legeredményesebbeket közt szereplő Varga Tamást hiányolják a keretből. Leginkább talán magának Varga Tamásnak, aki még korábban gyakorlatilag bejelentette: várja a kapitány hívását.

"Ez a magyar vízilabda válogatott, nem a játszótér, ez nem olyan, hogy amikor kedvem van, odamegyek, amikor nincs, akkor nem."

Nem jó üzenet, ha Varga visszatérhetne

Az Athénban olimpiai bajnok, a döntőben is fontos gólt szerző Varga fáradtságra, kimerültségre hivatkozva nem vállalta. Varga az athéni döntő után sokat bajlódott sérüléssel, emiatt is mondott nemet.

Kemény Dénes szerint nem lenne ideális üzenet a feltörekvő és tehetséges fiataloknak, ha visszatérhetne olyasvalaki, aki a válogatottságot, a válogatott társakat meghatározott időre, úgymond szabadságra menve otthagyta, és utána felteszi a kezét most már kipihentem magam.

Ki kell szorítani másokat

A kapitány szerint még ennél is fontosabb, hogy a magyar továbbra is a világ egyik legjobb csapata, ha nem a legjobb. Ha valaki kiesik, többen lépnek a helyére és rögtön kiválót nyújtanak. Akkor tud valaki bekerülni, hogyha mást kiszorít. "Hogy ez egy-egy esetben könnyebben megy, mert valaki átadja a helyét - hát az más tészta" - magyarázta.

A Honvédban hétről-hétre remeklő Benedek Tibor szerepvállalása kapcsán a Magyar Olimpiai Bizottság előtt úgy fogalmazott: nagyon indokolt esetben visszakerülhet a balkezes bajnok, aki két olimpiát is nyert.

Apróságok hiányoznak a nagy tehetségekből

Kemény szerint jól állunk a pekingi csapatépítéssel, a játékosok egyre inkább megtalálják a helyüket. Ugyanakkor "valami apróság egy-egy nagy tehetségből hiányzik, úgyhogy ebben az egy hétben néhány olyan beszélgetésre kerítek sort, ami egyszer és mindenkorra bizonyos hozzáállási, bátorsági vagy viselkedési jellegű kérdést egy-egy játékossal tisztázni fog."

A kishitűséget, a csekély önbizalmat szeretné feledtetni a játékosokkal.