Fülöp, Evelin
15 °C
27 °C

Sajnáljuk, ezért a világbajnoki aranyért nem jár semmi

2007.02.06. 15:28
Az évközben világ- és Európa-bajnoki címet szerző magyar sportolók közül többen elszomorodhatnak, amikor megtudják, az állami sportvezetés mennyivel jutalmazza őket. A sikereik után fogadják őket a parlamentben, gratulálnak nekik, valakinek aztán összesen ennyi is jár. A jól élők közé sorolható Cseh László is megdöbbentően keveset kapott, a három gyereket nevelő, kétszeres olimpiai Nagy Tímea úgy gondolja, olyan kevés jár nekik az Eb-ezüstért, hogy szerencsésebb, ha oda sem adják. Így működik a jutalomosztás a szegényházban.

"Az olimpiai kiküldetésre esélyes sportolók közül négyszázan szociális bizonytalanságban készülnek a játékokra, jó esetben talán százan lehetnek azok, akik úgy élnek meg az élsportból, ahogyan az minimálisan elvárható lenne, és ahogyan az európai átlag" - jelentette ki nemrég Schmitt Pál. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint az őket képző edzők többnyire minimálbéren élnek, mégis tőlük várjuk a rendszeres szakmai megújulást, hogy lépést tartsanak a világgal, tőlük várjuk önmaguk és versenyzőik tökéletes képzését - és nem utolsósorban azt, hogy maradjanak itthon.

Az értékek megbecsülése

A magyar sport siralmas helyzetéről naponta lehetne órákat beszélni és megállapítani, hogy a nem megfelelő támogatások ellenére is megtartja helyét a világ élvonalában. Beszédes adat ugyanakkor, hogy egy ilyen sportkultúrával rendelkező ország miként becsüli meg értékeit, hogyan honorálja a világ- és Európa-bajnokait.

Az olimpiai jutalmak mindig közismertek, a világbajnoki aranyakért járó pénzekről ellenben általában kevésszer lehet megtudni, mennyit fizet azokért az állami sportvezetés. Mivel az olimpia mindig fókuszba kerül, a világ- és Európa-bajnoki versenyek többnyire kevésbé, számvetést készítettünk.

Braun Grúziában nemzeti hős lenne

Cseh László mindjárt meg is tapasztalhatta, mekkora a különbség az olimpia és az azt követő év honorálása közt, hiszen lábtörése után Athénban tizennégy millió forintot keresett. 2004-ben egy bronz, egy negyedik és egy hatodik helyezés ért ennyit. A 2005-ös montreali világbajnokságon mindegyik éremből szerzett egyet: 400 vegyesen aranyat, 200 vegyesen ezüstöt, 100 háton bronzot, ezért így együtt 4,1 millió forintot kapott. Tízmillióval kevesebbet, mint az olimpián, ahol nem végzett első helyen.

Így fizet az állam
Az érvényes belügyminisztériumi rendelet szerint a világ- és Európa-bajnoki aranyérmek közt különbségek vannak, mert a jutalom három fő összetevő szorzatából kerül ki. Az esemény gyakorisága, az eseményen és az adott versenyszámban résztvevő országok száma befolyásolja a jutalmat. A súlyozás után már csak az kérdéses, hogy olimpiai vagy olimpián kívüli sportágról, szakágról vagy számról van-e szó. Az összetevők után kialakul egy pontszám, amit 2005-ben még tízezerrel, 2006-ban azonban már tizenegyezerrel kellett szorozni, így lehetett forintosítani a sikereket.

A csapatsportágaknál természetesen más a rendszer, ott a keretet, sőt, az egyszerre pályán lévőket is beleveszik a számításba.

A 73 kilogrammos cselgáncsozó, Braun Ákos élete legnagyobb sikereit szintén 2005-ben érte el, Európa-bajnoki aranyérme mellé világbajnoki címet is szerzett . Ezért összesen 1,65 millió forintot kapott. Grúziában nemzeti hős lett volna, Franciaországban egy vagyont kereshetett volna ilyen eredményekkel.

Nagyon örült a kevésnek is

"Már nem emlékszem pontosan, hogy ennyit kaptam-e, mert a klubom és a szövetség is premizált, valamint a Wesselényi-ösztöndíjat is megkaptam, és még pluszjutalmat is mellé. Lehet, nem tűnik soknak ez a pénz, én viszont nagyon örültem neki" - mondta az Indexnek Braun, aki sikerei előtt vissza akart vonulni, mert nem tudott megélni az élsportból. "A két arany nagy lökést adott, most szerencsére nincsenek égető anyagi gondjaim, bár még vannak kiegyenlítetlen számláim." Braun épp Kecskemétről buszozott Paksra, amikor nyilatkozott.


Braun Ákos ünnepli kairói vb-aranyát

A magyar női vízilabda-válogatott szintén 2005-ben, világbajnoki címet szerzett Faragó Tamás vezetésével, ezért - számításaink szerint - fejenként háromszázhatvanezer forintot kaptak a lányok. Mivel értük kevésbé tolonganak a szponzorok, mint férfiakért, még pluszbevételre sem igazán számíthatnak.

Majoros kitérője

A birkózó olimpiai bajnok Majoros István esetében is érthető, miért adta a fejét a kétmilliót hozó japán K1-es kitérőre, hiszen budapesti vb-bronza hétszázezer forintot ért. Majorost négy perc alatt kiütötték, de így is jövedelmezőbb volt a túrája, hiszen a vb-ért legalább három hónapot volt edzőtáborban, és fogyasztott őrült tempóban. A kick-box aranyérem még ennyit sem fizetett, hiszen nem olimpiai sportágról van szó, így csak hatszázharmincezer forint járt érte.

Braun Ákos cselgáncs vb-arany, 2005 1200000
Braun Ákos cselgáncs Eb-arany, 2005 350000
Bedák Pál ökölvívó vb-ezüst, 2005 1350000
Zsivoczky Attila tízpróbázó vb-bronz, 2005 950000
Ritter Árpád birkózó vb-ezüst, 2005 900000
Janics Natasa, Kovács Katalin kajakosok vb-arany, 2005 900000
Janics Natasa, Kovács Katalin kajakosok vb-arany, 2006 990000
Hirling Zsolt, Varga Tamás evezősök vb-arany, 2005 900000
Berki Krisztián tornász Eb-arany, 2005 700000
Lőrincz Tamás birkózó Eb-arany, 2006 385000
Nagy Tímea vívó vb-arany, 2006 1320000
Benedek Dalma kajakos vb-arany, 2006 1320000
Benedek Dalma kajakos Eb-arany, 2006 134500
Kovács Iván vívó Eb-arany, 2006 385000
Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakos vb-arany, 2006 990000
Cseh László úszó 2x Eb-arany, Eb-ezüst 2090000
Cseh László úszó Vb-arany, ezüst, bronz 4100000
Nemcsik Zsolt vívó vb-ezüst, 2006 990000
Vörös Zsuzsa öttusázó Eb-arany, 2006 385000
Balogh Gábor öttusázó Eb-arany, 2006 385000
Férfi párbajtőrcsapat vívás Eb-arany, 2006 192500
Női kajak-négyes vb-arany, 2006 660000
Férfi kajak-négyes vb-arany, 2006 660000
Majoros István birkózó vb-bronz, 2005 700000
Vereckei Ákos kajakos Eb-arany, 2005 350000

Két olimpiai aranyérem után Nagy Tímea idén szerezte meg élete első világbajnoki címét. Szülése után húsz kilót fogyott, nagyon harcolt, az elődöntőben ősi riválisát, a francia Laura Flesselt verte, a döntőben már némileg könnyebb dolga volt.

"Nem tudnának akkora összeget mondani, amiért odaadnám ezt az aranyat, még ha egymilliárdot kínálnak, akkor sem válnák meg tőle." A milliárdok egyelőre nem fenyegetik, az állami bérezés 1,32 millió forint. Kínában az ezüstért lakás valamint autó járt, és a magyarnak duplája készpénzben.

Inkább tartsák meg a megalázóan kis jutalmat

"Egy sportoló nehezen tudja megmondani, mennyit ért a sikere, mert nem a pénzért akar jobb és jobb lenni. Egy arany értékét lehetetlen pénzre lefordítani, mert hihetetlen mennyiségű edzések és gyötrelem vannak mögötte. Szomorú ugyanakkor, hogy a sikerért járó jutalmakat nem tudja félretenni egy sportoló, hanem elkölti magára, és most nem extrákra kell gondolni. Csak arra, hogy többször megy el gyúróhoz, a saját maga fizetett utazásainál pedig nagyobb kényelemben lehet."


Nagy Tímea útban élete első vb-aranya felé

Nagy nem tagadta, ő a többiekhez képest nagyon szerencsés, már-már elkényeztetett helyzetben van, mert a szponzora mindenben segíti, a KFKI Szémítástechnikai Csoporttól például ugyancsak kapott jutalmat a világbajnokság után.

A többieknek viszont nagyon kevés az állami juttatás. "Mivel a csapatverseny már nem olimpiai szám, az Isztambulban szerzett ezüstünkért valószínűleg igen keveset kapunk. Olyan keveset, amit talán jobb lenne, ha oda sem adnának."

A zérófaktor

A nyári szegedi világbajnokságon sikert sikerre halmozó kajak-kenusoknak nem is adnak minden esetben jutalmat, ami talán helyesebb, mintha húszezer forintot tartalmazna a boríték.

Janics Natasa és Kovács Katalin neve mellett három vb-aranya után nulla szerepel az állami jutalomkeretben. A kétszáz és az ezer méteren leggyorsabb négyesben kevesen indultak ahhoz, hogy az állam fizessen értük. Így hiába próbálták meg a lehetetlent, pár percnyi pihenő után lapátoltak újra, csak saját képességeik határát mérhették le. Az ezer méteren győztes páros szintén nem ütötte meg a jutalomküszöböt. (Ebből logikusan következik, hogy három Eb-arany is zérót ért.)

Miért nem vonultak eddig vissza?

"Ha valaki Magyarországon azt gondolná, hogy megéri az élsporttal foglalkozni, ki kell ábrándítanom. Ha valaki azt gondolja, hogy az élsport pazar megélhetést tud biztosítani, nagyot téved. Nem értem, miért jó az államnak, ha nem becsüli meg az értékeit. Olyan sok világbajnok lenne egy évben? Talán még az is egyszerűbb lenne, és a fair playt szem előtt tartó viselkedés, ha egyszerűen azt mondanák, nincs szükség rátok" - kesergett Csonka Gábor, Janics Natasa menedzsere. Emlékeztetett arra, hogy pártfogoltja klubjától kapott havi bére körülbelül a minimálbér háromszorosának felel meg, ha nem lennének szponzori bevételei, az ösztöndíjak, a megélhetése is veszélyben lenne.


Janics Natasa

Csonka szerint nagy szerencse a magyar sportszeretőknek, hogy túl sokszor vannak edzőtáborban a magyar élsportolók, ahol nem kell foglalkozniuk napról napra a saját sorsukkal. Mert ha megtennék, ha az életükön agyalnának, már többen visszavonultak volna, vagy elhagyták volna az országot.

Segédmunkásként már lehet, előbbre jutottak volna

"Natasáék naponta megvívják társaikkal a saját maguk kis olimpiáját a konditeremben, az uszodában vagy a futópályán. A csapatukban képtelenség lazsálni, aki kiskaput keres az edzéseken, azt megvetik. Nem véletlen, hogy az eredmények sem maradnak el, hogy negyvenezer néző szemébe szöknek könnyek, amikor nyernek, és együtt hallgatják, egyúttal érzékenyülnek el a Himnusz alatt. Ha elmennének segédmunkásnak, és ugyanilyen fanatizmussal tennék a dolgukat, akkor anyagilag alighanem előbb lennének, mint a kajakozással."

Csonka előre fél Pekingtől, jóllehet a hazai sportban tényleg az olimpia az egyetlen, amelyiken az átlagosnál jobban lehet keresni. A menedzser úgy véli, ha önszorgalomból és alakja megőrzése végett aerobikozni járna a kétszeres olimpiai bajnok Janics, akkor jogosan vethetné fel bárki a kérdést, hogy miért panaszkodik, miért sír? Úgy gondolja emellett, hogy Szerbiában sokkal jobban megbecsülnék Janicsot, igaz, Szerbiában nem tudna olyan körülmények között felkészülni, hogy esélye legyen vb-aranyra.

A bokszban érezhető a konkurencia
A rendszerint markáns, helyenként nyers véleményt formáló bokszelnök, Csötönyi Sándor többször vérlázítónak, megalázónak, gyalázatosnak nevezte a magyar sport viszonyait. Csötönyi azért is borulhat ki többször a szintén rossz helyzetben lévő kollégáitól eltérően, mert neki valódi konkurenciával kell harcolnia. A profi boksz ugyanis évente viszi el az amatőröktől a legtehetségesebbeket, legutóbb például Bedák Zsolt távozott. Bedák 2006-ban Európa-bajnoki bronzérmes volt, aztán továbbállt. Látva testvére, Pál vb-ezüstért járó honorálását, nem csoda, hogy a jóval nagyobb pénzekkel kecsegtető profi világot választotta.

Benedek Dalma esetében érezhető a kontraszt, az olimpiai táv mennyivel értékesebb, mint a játékok műsorában nem szereplő szám. Benedek ezerméteres Eb-győzelme, illetve olimpiai távú, vagyis ötszázas vb-sikere között egymillió forint a különbség, jóllehet a mezőny közel ugyanaz.

Világbajnok vagy, várj a sorodra

A kajak-kenusok szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán elismerte, szerény, de tisztes jutalomra számított, nem pedig a semmire. Szerinte ennek rossz üzenete van azon fiatalok felé, akik még csak kétszáz méteren, vagyis nem olimpiai távon tudnak a csapatba kerülni. Hozzátette, a szövetség nem tudja segíteni az üres zsebű bajnokokat, mert nekik az utánpótlásra is figyelniük kell, forrásaikat a nevelésre összpontosítják a jövő megalapozása reményében.

"Az egészben az a legrosszabb, hogy a 2005-ös eredményességi jutalmakat csak májusban kaptuk meg. Most ígéretünk van rá, hogy korábban, talán februárban megjönnek a pénzek, mert szörnyű, amikor a világbajnok gyerekek sokadik telefonjára kell azt mondanom, sajnos, még mindig nagy türelemmel várnod kell a sorodra."

Kőbán már öt éve panaszkodott

Az olimpiai távú női négyes tagjai fejenként 165 ezer forintot kaptak a vb-sikerért. A KSH kimutatásai szerint tavaly a magyarországi havi átlagkereset ennél kétezer forinttal volt több.

A szegedi 2002-es Európa-bajnokság előtt az olimpiai bajnok Kőbán Rita vetette fel, hogy egyszer talán előrelépünk, és ha valaki nem olimpiai távú négyesben nyer, az harmincezernél többet érdemel majd. Kőbán tévedett.