Nagy a harc a 2014-es téli olimpiáért

2007.02.13. 15:21
A NOB szemlebizottsága az elkövetkezendő egy hónapban a helyszínen térképezi fel a 2014-es olimpiára pályázó három várost. Salzburg, Szocsi és Pjongcsang egyenlő eséllyel indul a versenyben, miközben a 2010-es ötkarikás játékok színhelyén Vancouverben, tüntetnek a rendezés ellen.

Szerdától bő három napon át a dél-koreai Pjongcsangban méri fel a helyzetet, majd a 2014-es téli olimpia megszerzéséért ugyanúgy küzdő, és az első szűrőn átjutott további két jelöltet, az oroszországi Szocsit (február 20-23.) és az ausztriai Salzburgot (március 14-17.) keresi fel a NOB szemlebizottsága.

A testület jelentése meghatározó lehet a végső befutót illetően, állásfoglalása adja ugyanis a legfőbb alapot a NOB-tagok számára, akik július 4-én, Guatemalavárosban hozzák meg a döntést a hét év múlva esedékes játékok házigazdájáról.

Megjósolhatatlan a végeredmény

Aján Tamás esélyekről nem beszélt, mert NOB-tagként a sportdiplomata ilyet nem is tehet, azt azonban elárulta az MTI-nek, hogy nagyon nagy a küzdelem a trió tagjai között. Míg a versengésben korábban Salzburg számított éllovasnak, amely mögött szorosan ott volt Szocsi, addig Pjongcsang, amely korábban le volt maradva, hajrázni kezdett, és az utóbbi időben jelentőset lépett előre.

Természetesen a leendő győztesnek nem csupán a tökéletes versenyszínhelyekkel kell kitűnnie, hanem a biztonságos, magas szintű lebonyolítás szavatolását, a sportolók, a vendégsereg kifogástalan elhelyezését, ellátását tekintve is. Nem beszélve az egyéb kellő biztosítékok - mindenek előtt stabil pénzügyi háttér, állami garancia - meglétéről.

Itt az ország, ott az elnök támogat

A NOB-bizottság vizitjének első állomásán számolhat azzal az erős érvvel, hogy a szöuli vezetés teljes mértékben kiáll Pjongcsang mellett-mögött, ráadásul a politikai bizonytalanság - mint legfőbb ellenvetés - csökkenni látszik. Ugyanis a tavalyi nukleáris kísérletével nemzetközi válságot kirobbantó Észak-Korea is bejelentette: támogatja Dél-Korea olimpiarendezési törekvéseit.


Így várták Pjongcsangban a szemlebizottságot (fotó: AFP)

Szocsi, a legnagyobb erejű, s pályázatát fokozatosan világméretűvé duzzasztott kampánnyal is megtámogató orosz üdülőközpont egyik fő ütőkártyája a pénz, pontosabban az a többször is kinyilvánított csúcsszintű, és sok-sok dollármillióról szóló ígéret, amellyel maga az orosz elnök, Vlagyimir Putyin elnök hozakodott elő, majd a szövetségi kormány meg is szavazott, egyértelművé téve: Moszkva nem sajnál semmilyen összeget azért, hogy 2014-ben a Fekete-tenger partján találkozzék a téli sportok űzőinek színe-java.

Salzburgon a németek segítenének

Salzburg segítségére legújabban a nagy szomszéd, Németország sietett, méghozzá az osztrákoknak hatalmas kiadást megtakarító javaslattal: eszerint Berchtesgaden kész részt vállalni az olimpiából már bejáratott, kész létesítményeivel, amelyek a bob-, a szánkó- és a szkeletonversenyek lebonyolítására kiválóan alkalmasak. Kérdés persze, akarnak-e osztozni az osztrákok a németekkel.

"Mivel az orosz elnök szívügyének tekinti Szocsi győzelmét, a dél-koreai államfő felsorakozott Pjongcsang mögé, és az osztrák kancellár is hasonlóképpen szót emelt Salzburg érdekében, a politikai támogatottság mindhárom jelöltnél a legmagasabb szinten biztosított. Megjósolhatatlan, melyik lesz a befutó, ami bizonyos: nagyon érdekes döntés előtt vagyunk" - mondta Aján Tamás.

Vancouverben tüntetnek az olimpia ellen

Tiltakozó akció zavarta meg a 2010-es vancouveri téli olimpia három év múlva esedékes rajtja alkalmából szervezett ünnepséget.

A szervezőbizottság helyi idő szerint hétfőn kapcsolta be azt a nagy órát, amely visszaszámlál a játékok kezdetéig. Az ünnepélyes programot azonban több tucat aktivista megzavarta. Egy férfi a rendőrkordont áttörve felszaladt a színpadra, és a mikrofonba trágárságokat kiabált. Őt elfogták, őrizetbe vették. Mások tojásokkal dobálták meg a szónokokat.

"A város, az ország több millió dollárt költ a kéthetes sporteseményre, miközben sokan szegénységben élnek, és az utcákon hajléktalanok vannak" - fogalmazott Mary Claremont, a megmozdulás egyik szervezője.