Mária
18 °C
28 °C

Aján Tamás: Tudatosan szigeteltek el, tiportak földre

2007.02.19. 10:11
1978-ban elutasította az ABC amerikai tévétársaság alelnöki posztját a két évvel korábban a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) főtitkárának választott Aján Tamás. Pályája folyamatosan ívelt felfelé, a 2000-es évre lehetett különösen büszke, akkor lett a szervezet elnöke, egyúttal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. Karrierje 2005-ben tört meg, és az Indexnek elmondta, mennyire viselte meg, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége egyhangúlag leszavazta. Schmitt Pál mellett véleményt formált a jelenlegi állapotokról, a könyöküket használó sportvezetőkről, és hogy mennyire hálásak neki itthon. A doppingtémát sem hagytuk ki.

Schmitt Pál mellett ön a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik magyar tagja, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, egyetlen más magyar sportvezető sem büszkélkedhet ilyen magas pozícióval. Emellett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli örökös főtitkára, mégis eltelt úgy több mint egy év, hogy nem nyilatkozott a magyar sajtóban. Külföldön alig várják, hogy szóra bírják, mert súlya van a véleményének, itthon ellenben ódzkodnak öntől nyilatkozatot kérni. Miért alakult ki ez a paradox helyzet? Tudatosan húzódik vissza?

Magam is kissé furcsának érzem ezt az állapotot. Soha nem toltam magamat előre, soha nem hívtam fel újságírókat, hogy nyilatkozni szeretnék, de soha nem is utasítottam vissza egyetlen megkeresést sem. Ma is sok mondanivalóm lenne a sporttal és az ország történéseivel kapcsolatosan, ám kétségtelen, szívesebben kérik ki a véleményemet külföldön, kivált, mert a térségből én vagyok az egyetlen, aki nemzetközi szövetséget vezet. Ráadásként ennek a székhelye még Budapesten is van, vagyis nem vagyok elérhetetlen a magyar újságoknak, igaz a munkámból adódóan sokat tartózkodom külföldön. Kínában rendszerint beengednek az edzőtáborokba, a jövő eredményeit előkészítő sportműhelyekbe, testközelből tapasztalhattam meg, hogyan készülnek a jövő évi olimpia éremtáblázatának első helyére. Hiteles embernek tartanak, tisztelnek, Londonból is kíváncsiak a nézeteimre. Úgy tűnik, itthon rosszul menedzseltem magam, nincs még sajtófőnököm sem, a magányos farkasoknak lehet, ez a sorsa. Meggyőződésem ugyanakkor, itthon tudatosan nem emelik ki, ha velem történik valami, mert néhány ember látszólagos törekvéseit sértené, riválist is látnak bennem. Úgy érzem, néhányan tudatosan kívánnak a háttérbe szorítani, elszigetelni. Ellenem olyan sajtóhadjárat indult, mint még politikus ellen is ritkán. Engem nem véletlenül kerestek meg két kommunikációs tanszékről is, hogy használhatják-e a nevem annak szemléltetésére, iskolapéldaként, miként lehet valakit két hónap alatt egy nagyon tudatos hazugsághadjárattal a földre tiporni.


Fotók: Barakonyi Szabolcs

Beszéljünk erről a hadjáratról.

Jó, de ha kérhetem, ne hosszan, mert bővebben nem kívánok már ezzel foglalkozni. Megtörtént, koncentrált volt, előtte én magam is hibáztam.

Miben?

Nem kellően átgondolt, hirtelen szándékú nyilatkozatot tettem, és ezt meglovagolták. Ma már biztosan másképp fogalmaznék.

A történeti hűség kedvéért: a nyilatkozatában arra gyanakodott, hogy az athéni olimpián doppingvétséget elkövető súlyemelők manipulálták vizeletüket. Ennek bizonyítása sehogyan sem sikerült, igaz úgy érvelt, a hazai jogszabályok nem adják meg erre a lehetőséget. Majd az egyik lebukott versenyző, az ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc azt állította, egy igen magas rangú sportvezető megfenyegette, ha az eltiltása után visszatér, akkor elintézi a lebukását. Nem mondta ki az ön nevét, de könnyen kikövetkeztethető volt.

Nagyon tehetséges versenyzőnek tartom, akiről beszélt, de akkor is azt mondtam, amit most is: többé nem kívánok ezzel az üggyel foglalkozni. Ehhez tartom magam.

Mindazonáltal a nyilatkozatai után a MOB elnöksége 2005. októberben egyhangúlag vonta meg öntől a bizalmat.

Na, ezek után is hibáztam. Visszaléptem. Visszaléptem, és nem lemondtam, mint ahogyan ezt akkor sokan láttatni akarták. Nem vállaltam, hogy a közgyűlés döntsön a sorsomról, jóllehet a MOB tagjai még mindmáig azt mondják, akkor ott, nem kellett volna hátrálnom, biztosítanak afelől, rám szavaztak volna. Fel kellett volna vállaljam, hogy a MOB-főtitkár pereskedik az igazáért, a róla íródott mocskolódó cikkekért. A pereket már nem főtitkárként indítottam, és rendre meg is nyertem. Én viszont a szervezet egészét néztem, a fejlődését, épülését, ezért a visszalépés mellett döntöttem. Ha előre tudom, hogy a MOB szervezeti életének megingása, belső vívódása, hatalmi harcai a visszalépésemmel kezdődnek, akkor vállaltam volna a megmérettetést a tagság előtt.

Úgy gondolja, a MOB nem épült a távozása óta?

Határozottan. A túlpolitizáltsága - igen sok egyesületre, sportszervezetre jellemző ez - miatt nem tölti be azt a szerepet, amit kellene. Sok a személyeskedés, nincsenek érdemi viták, anélkül születnek fontos döntések. De szerencsére Schmitt Pál belátta, amire én magam már 2003 áprilisában figyelmeztettem, a MOB-nak nem tesz jót a politikai szerepvállalás. Örömmel olvastam nyilatkozatát, hogy távozása után ne politikus vezesse a testületet. Szerintem ezzel beismerte, hogy nem jól mennek a dolgok. A második szabad választásnál engem is megkörnyékeztek a politikai pártok, én azonban nem kívántam szerepet vállalni.


Karrierjében mekkora törést okozott, hogy megvált a MOB főtitkári tisztségétől?

Nem csúszott ki a talaj a lábam alól, mint esetleg azoknak a nagy bajnokoknak, akik befejezik pályafutásukat, és másnap hajlamosak lófrálásra, nem találják a helyüket. Engem ennek veszélye már csak amiatt sem fenyegethetett, mert sose voltam nagy bajnok. Jómagam ugyanúgy vittem tovább a sportág nemzetközi ügyeit, hiszen munkamániás vagyok. Ki tudtam élni magam a munkámban.

Vagyis?

Vagyis fájdalmat okozó ütés volt. Különösen az fájt, hogy a NOB másik magyar tagja, Schmitt Pál hallgatásba burkolózott, meg sem szólalt az érdekemben, mellettem, ugyanígy mások sem. Azt hiszem, ez volt a megtervezett stratégia. Enyhítette viszont a fájdalmamat, hogy a tizenhét évért cserébe örökös főtitkának választott a közgyűlés.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke, Dick Pound szinte valamennyi nyilatkozatában az öt legérzékenyebb sportág közt említi a súlyemelést. Ön a WADA egyetlen magyar tagja. A NOB elnöke, Jacques Rogge ugyanakkor megdicsérte, mennyit tesz az ön által vezetett szövetség a megtisztulásért. Hol az igazság?

A tavalyi vizsgálatok után a súlyemelés nem volt az öt leginkább érintett sportág közt, a kerékpár, az atlétika előtte járt. Illúziónk ne legyen: a dopping együtt jár a modern sporttal, és azt hiszem, valamennyi sportágban van. A súlyemelést azért bélyegzik meg, mert az egészségre igen káros anabolikus szteroidokat használják a tilosban járók. Ám ettől még más sportágakban jelen van, legutóbb például a biliárdban is akadt pozitív eset, a rangsort pedig - ki gondolná? - a baseball vezeti. És hogy mennyit teszünk a tisztaságért? 1992 óta valamennyi olimpián valamennyi versenyzőnek kötelessége mintát adnia, vagyis senkit sem hagyunk ki, ez egyedülálló a másik huszonnyolc sportágat tekintve.

Ha egy szülő megkérdezné önt, leviheti-e nyugodt szívvel az edzőterembe a gyerekét súlyt emelni, mit válaszolna neki?

Nagy nyugalommal viheti. Mi több, szakkönyveket adok neki, amelyeket orvosok, szakemberek írtak, és ők részletesen alátámasztják a súlyemelés előnyeit. Bebizonyított tény: a gyerek- és az időskori súlyzós edzések, kifejezetten jó hatással vannak az egészségre.

Nem kell félnie attól, hogy gyerekkorában túl közel kerül a doppinghoz? A konditermekben egyre gyakrabban nyúlnak a tinédzserek izmokat építő gyógyszerekhez, de olyan táplálék-kiegészítőkhöz is, melyek tiltott szereket tartalmaznak.

Mivel a pénzdíjak miatt nagy a kísértés az összes sportágban, ha valaki tehetséges, közel kerül a doppinghoz. A nem tehetségesek pedig nyilván belátják, rajtuk nem segít. Nagyon rossz megközelítés az, ha valaki a sportág hallatán azonnal a doppingra asszociál. Azt is folyton hallom, hogy nem egészséges a súlyemelés. De kérem szépen, egyszer végre ne arra gondoljanak, hogy azonnal kétszáz kilót kell a fej fölé emelni, ami alatt csak összeroskadni lehet. Az úszásról, a lubickolásról általában szép emlékei vannak az embernek, hűs víz, napfény, satöbbi. De ha azt mondom, hogy annak az úszónak, aki komoly eredményt akar elérni, huszonöt vagy harminc kilométert kell úsznia naponta, akkor az ki szerint kellemes? Ugyanez a helyzet a futással. Ha valaki kocog pár kilométert a saját örömére, az kellemes, de egy maratoni már közelebb áll a szenvedéshez. Ezért is inkább arra kell gondolni, hogy a súlyzózás kellemes fáradtságot, felüdülést okoz. Nem vitás, a kétszáz kiló sokunkat nyomna agyon.

Hosszú lenne felsorolni, mely országokban kapott kitüntetéseket. Melyikre büszkébb, a katari sejk barátságára, vagy mondjuk Alexander Kwasniewskiéra, netán a bolgár köztársasági elnökére?

Soha nem szoktam mérlegre tenni az elismeréseket. Akiket felsorolt, teljesen más habitusú, mentalitású emberek, ezért inkább arra vagyok büszke, hogy valamennyiükkel jó viszonyt ápolok. Skalpokat viszont nem gyűjtök, nem az én stílusom. Nem az a típus vagyok, aki könyököl, hogy előbbre jusson, hogy észrevegyék, miközben a mondatai felszínesek, tele üres szólamokkal.

A 2005-ös újraválasztásakor épp a magyarok nem támogatták a jelöltségét az IWF kongresszusán. Ennek ellenére közfelkiáltásra választották meg, minek hatására elérzékenyült. Furcsa volt egy hatvanhét éves, rutinos, megpróbált sportvezetőt könnyezni látni. Milyen eseménynek kellene megtörténnie, hogy újra így lássuk?

Nekem mindig örömet okoz, ha jó értékelést kapok a munkámról. Én a munkáért dolgozom, nem a kitüntetésekért. Ezen a kongresszuson, ellenszavazatot sem kaptam, és higgye el, hátborzongató, amikor kétszázhatvan, a világ összes pontjáról érkező delegátus felállva tapsol, és ezt a NOB elnökének jelenlétében teszi.

Mennyire tervez előre?

Elég gyorsan telik már a 2008-as naptáram, de én örülök, ha sűrű a programom.

A hazai sportéletben rendszeresen visszatérő téma, miért vagyunk gyengék a sportdiplomáciában, miért szorulnak háttérbe fontos nemzetközi testületekben a magyarok, ahol korábban megkérdőjelezhetetlen helyük volt. Így általában csak a sopánkodás marad, ha a versenyzőinknek széllel szemben kell eredményeket elérni, ha a bírók állandóan sújtják őket a pontozásos sportágakban. Mit gondol erről?

Nincs összehangolt és szervezett nemzetközi munkánk, hiányzik egy központi irányvonal, ami még a mindenkori magyar külpolitikának is kedvező lenne. Külön-külön még vannak sportdiplomáciai eredményeink, együttesen viszont határozott visszaesés érezhető. Így elmondhatom, nem jó úton járunk. Pontosan tudom, hogy pénz híján nem lehet nagy terveket és álmokat építgetni, de a mostaninál még így is sokkal többet lehetne elérni, bár kétségtelen, könnyebb magunkat sajnáltatni a szegénységünk miatt. Az állami sportirányításnak is többet kellene tennie az összefogott sportdiplomáciáért, felismerve azt, hogy a terület a szakdiplomáciának egy igen fontos ágazata, ami sokat tehet a magyar külpolitikai célok eléréséért.


Szereti a sportdiplomata megjelölést a neve mellett?

Érdekes, hogy külföldön ezt a jelzőt még mindig nagy becsben tartják, itthon azonban megkopott az értéke az utóbbi években, ezt én is érzem. Büszkeséggel tölt el azonban, hogy a MOB elnökségi tagjai közül szinte kivétel nélkül mindenkinek segítettem nemzetközi kapcsolatrendszerének megteremtésében, előmenetelükben. Ha tudtam, építettem a karrierjüket. Mondhatnám Faragó Judit, Gyárfás Tamás, Hegedűs Csaba, de akár Sinka László nevét is. Mindig kötelességemnek éreztem, sportági megkötöttség nélkül, mert magyar vagyok. Talán emiatt sem fogadhattam el 1978-ban az ABC tévétársaság alelnöki posztját sem. Pedig nagyon akarták, hogy az olimpiai közvetítéseknél hosszú távon segítsem őket.

És mit kapott vissza azoktól, akiknek segített?

Erre a kérdésre nem válaszolok, de azt hiszem, tudja, mit mondanék.

Aján Tamás pályaíve:
Született: 1939. január 12., Szamosújvár
Családi állapota: nős, három gyermek apja
Iskolai végzettsége: diploma az ELTE esztétika szakán (1964), tanári
diploma a budapesti Testnevelési Főiskolán (1965), TF-doktorátus (1983), a TF címzetes egyetemi tanára (1989)
Edzői képesítés: labdarúgásban és tornában
A politikai tudományok doktora cím (1983)
A Testnevelési Főiskola tanársegédje (1964)
Állandó vendégprofesszor a közgazdasági egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán a diplomácia szakágban
A szófiai Testnevelési Akadémia díszdoktora
Sportolói múlt: labdarúgás, vitorlázás, kosárlabda, tornában országos bajnok
Sportvezetői múlt és jelen:
A Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára (1968-1983)
Az OTSH alelnöke (1983-1989)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke (1986-1989), majd főtitkára (1989-2005)
A Magyar Olimpiai Akadémia elnöke (1989-től)
Az Európai Súlyemelő Szövetség alapítója (1969)
Az Európai Súlyemelő Szövetség alelnöke (1969-től, majd tiszteletbeli elnöke)
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) alelnöke (1970-1976), majd főtitkára (1976-2000)
Az IWF elnöke (2000-től)
A Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete, az AGFIS elnökségi tagja (1978-1988), alelnöke (1988-tól)
A Nyári Olimpiai Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete, az ASOIF elnökségi tagja (1988-1992)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA elnökségi tagja (2000-től)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja (2000-től)
A NOB Tömegsport (Sport for All) Bizottság tagja (2000-től)
Főbb kitüntetések, elismerések:
A bolgár sportminisztérium elnökének kitüntetettje (1986)
A dél-koreai államelnök által a Magyarország és a Dél-Koreai Köztársaság közti kapcsolatok fejlesztésében kifejtett tevékenysége elismeréseként adományozott magas állami kitüntetés birtokosa (1988) NOB Olimpiai Érdemrend (1995)
A Bolgár Köztársaság elnökének kitüntetése: a "Madara Horseman" 1. fokozata (2000)
A Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztje (2002)
San Marino külföldieknek adható legmagasabb kitüntetése, a Parancsnoki Tisztikereszt (2003)
Magyar állami és sportkitüntetések, köztük a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje, a Magyar Köztársaság Sportdíja, Esterházy Miksa-díj