Schmitt sajnálja, hogy bíróságra került a megerősítése

Mint megválasztott MOB-elnök, Schmitt Pál egyelőre legjobb tudása szerint végzi a dolgát a Fővárosi Bíróság ítélete ellenére is, és kész az együttműködésre mindenkivel - válaszolt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti delegációját is vezető Schmitt Brüsszelben szerdai sajtótájékoztatóján az ítélettel kapcsán megfogalmazott kérdésre.

A bíróság kedden első fokon megsemmisítette a Magyar Olimpiai Bizottság szeptemberi rendkívüli közgyűlésén született határozatot, amely 69-69-es szavazataránnyal megerősítette őt elnöki tisztségében. Schmitt Pál szerdán leszögezte: az ítélet nem változtatja meg elkötelezettségét a sport iránt.

Az ellenzékkel volt probléma

"Ígérhetem, hogy mint ebben az időszakban háromszor titkos szavazáson megválasztott, legitim MOB-elnök, legjobb tudásom szerint fogom végezni a dolgomat, és kész vagyok együttműködni mindenkivel, még azokkal is, akik bíróságra mentek ebben az ügyben" - jelentette ki a brüsszeli sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a bíróság a tudomása szerint azzal foglalkozott, hogy szabályszerű volt-e az utolsó előtti MOB-közgyűlés döntéshozatala. "Úgy érzem, abban, hogy engem megerősítettek a MOB elnökének, nincsen probléma. Azokkal volt probléma, akik engem el akartak volna mozdítani, mert meg kellett volna szerezniük az ötven százalék plusz egy szavazatos többséget, és ez nem sikerült" - hangoztatta.

Gémesi értelmezése váltotta ki a vitát

A bíróság azt kifogásolta, hogy nem ismételték meg a szavazást. Schmitt elmondta: a szóban forgó ülést levezető elnök, Gémesi György akkor úgy értelmezte az eredményt, hogy a leadatott szavazatok, amelyek nem az elmozdításra vonatkoztak, megerősítést jelentettek.

A MOB-elnök a tanácskozáson felajánlotta lemondását, a 69-69-es szavazati arányt értékelve Gémesi úgy foglalt állást, hogy a fölvetett kérdés, miszerint vissza kell-e hívni Schmitt Pált elnöki posztjáról, nem kapott megerősítést.

Nem szolgálja az ügy az olimpiai felkészülést

"Sajnálom, hogy bírósághoz kellett fordulni ebben az ügyben, ez semmiképpen nem segíti sem az olimpiai felkészülést, sem a részvételt" - mondta Schmitt Pál.

A tagok egyharmadának kezdeményezésére összehívott szeptemberi rendkívüli közgyűlés egyetlen napirendi pontja Schmitt Pál visszahívása volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32