Schmitt legitim elnök, de a megerősítése nem az

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésének tagja, Körösfői László levelet írt a szervezet elnökének, Schmitt Pálnak, melyben rögzíti: nem indított ellene személyes támadást. A röplabdázók elnökhelyettese legitim elnöknek tartja Schmittet, mégis megtámadta az őt megerősítő végzést. Körösfői azt állítja, csak egy eljárásjogi hibára akarta felhívni a figyelmet, mert a MOB nem térhet le a legális útról.

Körösfői László nyílt levélben fordult Schmitt Pálhoz és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi tagjaihoz, mivel úgy véli, a Fővárosi Bíróság február huszonhetediki döntését "sokan teljesen félremagyarázzák".

Folytatás és ismétlés lett volna jogszerű

"A Fővárosi Bírósághoz benyújtott keresetem indoka az volt, hogy megítélésem szerint a MOB a 2006. szeptember nyolcadiki ülésén súlyos eljárásjogi hibát követett el. Ugyanis teljesen figyelmen kívül hagyta a MOB Alapszabálya 17 § 1. pontját, mely kimondja, hogy szavazategyenlőség esetén a szavazást a vita folytatása után egy alkalommal meg kell ismételni. Álláspontom szerint Önnek sem lehet közömbös, hogy a MOB teljes mértékben legitim módon járjon el, így sajnálatos, hogy sem a vita folytatása, sem a szavazás megismétlése nem történt meg, tehát a MOB nem tartotta be saját alapszabályát" - olvasható a levélben.

"A bíróság első fokon elfogadta azon álláspontomat, hogy a közgyűlés megsértette saját alapszabályát, ezért egy eljárási hiba miatt megsemmisítette a közgyűlés határozatát."

Legitim elnök

Körösfői Schmittel kapcsolatban leszögezi: "én Önt jelenleg a MOB legitim elnökének tartom, és ha Ön elolvassa a bírósági keresetet, tapasztalni fogja, hogy az nem személyes támadás a MOB elnökével szemben, hanem azt az elvi álláspontomat jelzi, mely szerint megengedhetetlen számomra, hogy egy ilyen tekintélyes szervezet bármilyen fontos vagy kevésbé fontos kérdésben letévedjen a legalitás útjáról."

Egyben kéri a MOB-elnököt: "szólítsa fel azokat, akik ezt azt ügyet politikai támadásként kezelik, hogy együtt ügyeljünk a MOB jogszerű működésére, tekintélyének megóvására."

Nem ismert szövegű levelet írtak alá?

Körösfői, aki a bírósági keresetet "egyszerű MOB tagként és nem a Magyar Röplabda Szövetség bevonásával és jóváhagyásával" nyújtotta be, arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy a huszonöt volt válogatott röplabdás által jegyzett, és őt támadó levél aláírói közül többen jelezték, nem ismerték annak tartalmát.

"Az állítólagos aláírók közül Dunszt István már korábban elmondta, hogy nem ismerte a levél tartalmát, hasonlóan Filipovics Tamáshoz, Karagits Mátyás pedig úgy fogalmazott, hogy behúzták őket a csőbe" - mondta az MRSZ elnökhelyettese, volt elnöke.

El a kezekkel

A Danada Judit által március elsején nyilvánosságra hozott, El a kezekkel Schmitt Páltól! című levél felszólítja Körösfői Lászlót: "mondjon le minden sportban betöltött megbízatásáról".

A Fővárosi Bíróság a MOB szeptemberi rendkívüli közgyűlésének azon határozatát semmisítette meg, amely 69-69-es szavazataránnyal - három tartózkodás mellett - megerősítette Schmitt Pált elnöki tisztségében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31