Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Az Alba Volán simán vezet a hokidöntőben

2007.03.07. 11:08
A címvédő Alba Volán-FeVita 5-1-re nyert a vendég Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu ellen a jégkorong Borsodi Liga négy sikerig tartó döntőjének első mérkőzésén.

Nagy iramban kezdődött a finálé, és az első védelmi hibát könyörtelenül kihasználta a hazai gárda Palovcik révén, aki közvetlenül a szünet előtt még gólpasszt is adott Kovácsnak. A Dunaújváros ebben az idényben hat mérkőzés alatt egyszer sem talált be riválisának a nyitóharmadban.

Az Alba Volán és a Dunaújváros egy év kihagyás utámn került össze újra a fináléban, tavaly az Újpest volt a fehérvári csapat ellenfele. Az Újváros kritikus helyzetben kezdte a szezont, majdnem megszűnt, aztán az elődöntőben háromszor is legyőzten Budapesten a lilákat, így jött össze a Fejér megyei döntőt. (Az Alba a Csíkszeredán lépett át a négy között.)

A meccs folytatásában is az Alba Volán akarata érvényesült, előbb Poznik távolról, majd egy remek kontra után Kovács közelről növelte a különbséget. A vendégektől Szilassy 4-0 után gyorsan szépített.

A záró játékrészben Poznik emberelőnyben talált be, kialakítva így az 5-1-es végeredményt.

A második mérkőzést szerdán 18 órakor, ugyancsak Székesfehérváron rendezik.

Jégkorong Borsodi Liga, döntő, 1. mérkőzés

Alba Volán-FeVita - Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu 5-1 (2-0, 2-1, 1-0)
gól: Palovcik (12.), Kovács (19., 38.), Poznik (30., 46.), illetve Szilassy (38.)
A párharc állása: 1-0 az Alba Volán javára.