Egy győzelemre a hokibajnokság megnyerésétől az Alba Volán

A címvédő Alba Volán-FeVita 2-0-ra nyert a Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu otthonában a jégkorong Borsodi Liga döntősorozatának harmadik mérkőzésén, és így összesítésben már 3-0-ra vezet az egyik gárda negyedik győzelméig tartó párharcban.

A hazaiaknak fontos volt, hogy megnyerjék ezt a találkozót, hiszen egy újabb vereséggel szinte elérhetetlen messzeségbe került volna számukra a bajnoki cím. Az első két - székesfehérvári - derbit a Volán nyerte 5-1-re, illetve 1-0-ra.

Ennek megfelelően nagy iramban kezdtek az Acélbikák, ám lövőhelyzetig még emberelőny alatt sem igazán jutottak el. Mindkét gárda kihagyott két létszámfölényes szituációt, majd a 16. percben Palovcik - Vargyas harmadik kiállítása alatt - közelről a rövid sarokba lőtt. Érdekesség: a Dunaújváros hét lejátszott összecsapás alatt nem ütött gólt a nyitó 20 percben a megyei rivális ellen ebben a szezonban.

A folytatásban hasonló volt a forgatókönyv: támadott a hazai együttes, ám Budai továbbra is szenzációsan védett, és a legnagyobb ziccerek is kimaradtak. Az Alba Volán védelme állta a rohamokat, azonban a támadásokra nem sok energiája maradt.

A záró játékrész heves vendégrohamokkal kezdődött, előbb Palkovics rontott, majd Simon közelről fonákkal már nem hibázott. Ebben a szakaszban egyértelműen ellenfele fölé kerekedett a címvédő.

Úgy tűnik, a Dunaújváros képtelen feltörni a rivális védelmét - s nem csak a fináléban, hanem egyáltalán a bajnokságban -, ugyanis immár 143:13 perce nem tudja bevenni Budai kapuját. A döntőben 180 perc alatt is csak egyszer rezdült a Volán hálója.

Ha az Alba Volán vasárnap is nyer, sorozatban ötödször lesz bajnok.

Jégkorong Borsodi Liga, döntő, 3. mérkőzés

Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu - Alba Volán-FeVita 0-2 (0-1, 0-0, 0-1)
gól: Palovcik (16.), Simon (46.)
Az egyik fél 4. győzelméig tartó párharc állása: 3-0 az Alba Volán javára.
A negyedik mérkőzést vasárnap 17:30 órakor ugyancsak Dunaújvárosban rendezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32