Az utolsó métereken szorult a második helyre Talmácsi

2007.03.10. 11:38
Rossz rajt után végig versenyben volt a győzelemért a szombaton indult gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentis kategóriájában Talmácsi Gábor. A célegyesben azonban csapattársa, Faubel elment mellette.

Az élről rajtolt, sokáig a második helyen haladt, majd az első helyet is átvette, végül másodikként zárt Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentis kategóriájában, a katari idénynyitón.

Jól sikerült edzés

Jól sikerült a tesztszezon az idén már Aspar Apriliával versenyző Talmácsi Gábornak és a 125 köbcentisek között induló gyorsasági motoros az első versenyhétvégét is kiválóan kezdte. Megszerezte az első rajtkockát a szombati, Katari Nagydíj előtt, sőt a pénteki második időmérőt 2:06.011-es, új pályacsúccsal nyerte.

Az Aprilia magyar motorosa csapattársát, a spanyol Hector Faubelt, az olasz Mattia Pasinit és a legjobb nem apriliást, Lukas Peseket előzte meg. Talmácsi a múlt heti tesztet is uralta, a csütörtöki edzéseket szintén, péntekre fölénye viszont csökkent, ellenfelei jóval közelebb kerültek hozzá. Faubel már csak nyolc századdal, Pasini bő egy tizeddel maradt el tőle.

Talmácsi ezzel igazolni látszott azt a vélekedést, hogy idén a 125 köbcentis kategória egy világbajnok-esélyese.

Rossz rajt, kitartó üldözés

Nem sikerült a legjobban a magyar rajtja, a hosszú egyenesben többen is elmentek mellette. Talmácsi visszaesett a harmadik helyre, sőt, rövid ideig a negyediken is haladt.

A második körben azonban már a második volt, előtte csapattársa, Hector Faubel haladt. Az Aspar Aprilia két versyenyzője egyre jobban elhúzott a mezőnytől, kettejük különpárbaja lett a katari idénynyitó.

Izgalmas hajrá

A futam felémnél egyértelmű lett, Talmácsi, a korábban tőle megszokott taktikát alkalmazva, lassan, de biztosan ráhajt az első helyre. Egyre gyorsabb lett és az edzés után versenyben is pályacsúcsot futott.

Talmácsi azonban az utolsó körig tapadt csapattársára. Az utolsó forduló elején, a célegyenes kijáratánál vissza is vette a vezetést és az utolsó méterekig győztesnek tűnt. A végén azonban Faubel érvényesítette motorja gyorsaságát és megnyerte az idénynyitót.

A leintés után Talmácsi azt mondta, örül a második helynek. Hangsúlyozta, motorja az egyenesekben nem volt olyan gyors, mint Faubelé, az előzésnél pedig a gumija is sokat fogyott. Talmácsi azonban azt is hozzátette, még tizenhat futam hátra van az idényből.

Körről körre

1. kör: Talmácsi magabiztosan rajtol el, de nem a legjobban, a magyar harmadik, Gadea vezet. Pasini megelőzte, a negyeik helyen halad Talma.

2. kör Pasininek gondja akadt a motorjával, majd Talmácsi a második helyre jött fel. Csapattársa, Faubel magabiztosan vezet.

3. kör Talmácsi még mindig Faubel mögött, felzárkózott a harmadik helyre Lukas Pesek.

4. kör A helyzet változatlan, De Rosa és Pesek előzgeti egymást a dobogóért.

5. kör A két éllovas viszonylag messze az üldözőktől, Pasininek ki kellett állnia a boxutcába, de visszatért.

6. kör Nincs izgalom Katarban, nem csökken a különbség Talmácsi és az első helyzett között.

7. kör Nem sikerül közelebb kerülni továbbra sem Faubelhez.

8. kör Faubel és Talmácsi egyre jobban távolodik a mezőnytől.

9. kör A magyar elkezdett zárkózni, csökkentette lemaradását.

10. kör Tovább szükül a különbség, Talmácsi pályacsúcsot javít a versenyen futott köridővel is.

11. kör Mászott fel Faubelre a magyar, egyre egyértelműbbé vált, hogy támadni fog.

12. kör Talmácsi az élen, Faubel valamit elnézhetett, a magyar elment mellette egy kanyarban.

13. kör A magyar még mindig vezet, de csapattársa nem akar leszakadni. Talmácsi megcsúszott egy kanyarban, de Faubel nem tudta kihasználni a pillanatnyi megingást.

14. kör Faubel visszavette a vezetést, mert az egyenesekben egyértelműen gyorsabb a magyarnál. Talmácsi azonban szorosan tapad csapattársára.

15. kör A két apriliás küzdelméről szól az idénynyitó, másoknak esélyük sincs beleszólni a győzelembe.

16. kör Nincs változás, Faubel vezet, Talmácsi a második.

17. kör Talmácsi kinézett a csapattárs mögül, a győzelemre készül.

18. kör Az utolsó kör elején Talmácsi a célegyenes végén kibújt a vezető Faubel mögül és visszvette a vezetést. Nem sikerült azonban előnyt szereznie a végére, így az utolsó ötven méteren az egyenesben gyorsabb motorral a csapattárs a végén elhúzott.