Az osztrákoknál indulna a magyar hokibajnok

Az Alba Volán jégkorongcsapata az elmúlt években mindent megnyert itthon, amit lehetet, így egy erősebb bajnokságban is kipróbálná magát. Ez a fehérváriak esetében az osztrák liga lenne, ahová el is küldték jelentkezésüket. Tudják, hogy ez komoly anyagi áldozatokkal jár, ugyanakkor azzal is tisztában vannak, ebből nem csak ők, de a magyar jégkorong is kamatoztathatna. Az osztrákok a jövő hétre ígértek választ.

Az Alba Volán jégkorongcsapata sorozatban ötödször nyerte meg a magyar bajnokságot a múlt héten. Az elmúlt években a csapathoz két Interliga-győzelem és nemzetközi szinten is elismerésre méltó eredmények köthetőek.

Idősebb Ocskay Gábor, az elmúlt szezon legjobb játékosának választott Ocskay Gábor édesapja, a Volán szakosztályigazgatója a bajnoki cím ünneplése után már a jövőt tervezi. Ez pedig akár az osztrák liga is lehet a jelenleg kiemelkedően legjobb magyar hokicsapat számára.

Itthon is szerepelnének

"Tavaly merült fel először, az ötlet, de akkor későn jelentkeztünk és azt a választ kaptuk, térjünk rá vissza idén. A szlovén Jesenice korábban jelezte szándékát, így már tavalyi elindulhatott. Régebben is működött ilyen közös osztrák-olasz-horvát liga és ennek a mintájára szeretnénk indulni az osztrák bajnokságban" - mondta Ocskay.

Szándékukat jelezték az osztrák szövetség és az élvonalbeli klubok felé, ugyanakkor az itthoni szereplést sem szeretnék teljes egészében feladni. Ha másként nem megy, akkor egy olyan szabálymódosítással, mely szerint legalább a rájátszásban részt vehetnek.


Ünnepel az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata a bajnoki kupával

Komoly bankgarancia kell az induláshoz

"A Volán adja a válogatott felét, és az elmúlt években elértünk egy olyan szintet, ahonnan itthon már nem tudunk tovább fejlődni, ezért szeretnénk egy erősebb bajnokságban részt venni. Egy nehézsúlyú sem bokszol könnyűsúlyúval, ha fejlődni szeretne. Ugyanakkor nem szeretnénk az itthoni jégkorongéletből teljesen kiszállni."

Ocskay ugyanakkor tisztában van vele, igen szigorú anyagi feltételei vannak az Osztrák Ligában való indulásnak. "Komoly kaukciót kell letenni, és bankgaranciát vállalni az indulásra. Itt nem lehet azt megcsinálni, hogy nem utazunk el egy meccsre, mert nincs rá keretünk, vagy szezon közben visszalépni."

Ezúttal nem az arany a cél

Bízik benne, az osztrák klubok hamar döntenek, hiszen május végéig eldől, kik indulhatnak a bajnokságban és június elején már a sorsolást is elkészítik. "Tisztában vagyunk vele, hogy nem a play-off első helyéért fogunk játszani, de a szlovén válogatottakkal megerősített Jesenice például az idei szezonban a negyedik helyen végzett. Nekünk csak több munkát és kiadást jelent, de ha az anyagi feltételeinken tudunk javítani, az egész magyar hokinak segítenénk azzal, hogy egy A-csoportos ország bajnokságában indulunk."

Az osztrák szövetségnél megerősítették Ocskay szavait. Befutott a Volán kérelme - mely már az elnöknél van - és előreláthatólag egy héten belül döntenek is az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32