Cseh Lászlót csak kicsit vigasztalja bravúros ezüstérme

2007.03.20. 11:13
Cseh László a pénteki 400 vegyesen elszenvedett összekapta magát szombatra, és egy olyan számban, a kétszáz pillangón nyert ezüstérmet, amelyikben korábban kevésszer versenyzett. A helsinki rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Cseh érme mellett Verrasztó Dávid a hatodik, Szepesi Nikolett a hetedik helyen végzett.

Már a szombat délelőtti előfutamok után érezni lehetett, hogy a jelenlegi úszósport legjobbja, Cseh Lászlót felpaprikázta a pénteki veresége kedvenc távján a 400 vegyesen. Cseh már előzetesen is bevállalta a 200 pillangót, de úgy gondolta, hogy már kétszeres bajnokként fog úszni.

Nagyon nehezen viseli a vereséget Cseh

Nem így történt, de a távon kivívott ezüstérme nagy bravúrnak számít, kivált, mert két másodpercet javított az országos csúcson. Cseh amúgy két századdal előzte meg a szám specialistájának számító orosz riválisát.

Cseh így nyilatkozott a harmadik érme után: "elsősorban magamnak szerettem volna bizonyítani, hogy azért képes vagyok a saját legjobb időm túlszárnyalására. Ez sikerült, ami némi elégtétel a pénteken történtek után. Azt nem mondanám, hogy feledteti a 400 vegyest, hogy visszajött valami a tegnapiból - legfeljebb a tizede. Tudom, sokan mondják, hogy így most olyan emberinek tűnök, de ha ezen múlik, inkább maradtam volna a gép hasonlatnál, mert nagyon nehezen viselem a vereséget. A mait nem tekintem annak, az Európa-csúcstartóval szemben nem volt sok esélyem, annak viszont örülök, hogy az oroszokat sikerült megelőznöm. De az összkép számomra az egy arannyal és két ezüsttel így sem tökéletes, rengeteget kell dolgoznom ahhoz, hogy elérjem az igazi céljaimat."

Három kilót fogyott a hasmenés miatt

Turi György hozzátette: "ma azt úszta, amit kértem tőle. Az első ötvenen tizedre azt hozta, amit megbeszéltünk, a másodikon szintén, a harmadikon kellett erőt gyűjtenie kicsit, a negyedik már megint úgy sikerült, ahogy terveztük, így alig maradt el az 1:52.70-től, és a mostani ideje is nagy országos csúcs.

"Ha azt kérdezik, hogy aki ezt tudja produkálni most, azzal mi történt tegnap, arra azt válaszolom: lehet, hogy kiderült, ő is emberből van. Egy Cseh Laci szintű klasszis edzőjének nem szabad magyarázkodnia, azaz nem foghatja arra az esetleges gyengébb teljesítményt, hogy Laci a számára fogyaszthatatlan étkek miatt napok óta hasmenéssel bajlódik, ami miatt az elmúlt napokban három kilót fogyott. Most ez történt, ettől még nyerhetett volna tegnap, nem sikerült, de erről felesleges is tovább beszélni, ma már ma van, új verseny, új kihívás. Laci ennek megfelelt, dolgozunk tovább, hogy a világbajnokságon újra az igazi klasszist láthassa mindenki" - összegzett a szakvezető.

Jegyzőkönyv:
FÉRFIAK:
100 gyors: 1. Filippo Magnini (olasz) 46.81 mp 2. Stefan Nystrand (svéd) 47.05 3. Alain Bernard (francia) 47.24
1500 m gyors: 1. Jurij Priljukov (orosz) 14:16.13 p 2. Mateusz Sawrymowicz (lengyel) 14:28.43 3. Sebastien Rouault (francia) 14:39.06 ...6. VERRASZTÓ DÁVID 14:44.56 ...9. KIS GERGŐ 14:47.95
200 m pillangó: 1. Pawel Korzeniowski (lengyel) 1:52.33 p 2. CSEH LÁSZLÓ 1:53.08 3. Nyikolaj Szkvorcov (orosz) 1:53.10
50 m mell: 1. Oleg Liszogor (ukrán) 26.50 mp 2. Alessandro Terrin (olasz) 26.92 3. Darren Mew (brit) 27.23

NŐK:
400 m gyors:
1. Laure Manaudou (francia) 3:56.09 p - világcsúcs - (régi: 3:56.79, Manaudou, 2005.12.10., Trieszt) 2. Federica Pellegrini (olasz) 3:59.96 3. Joanne Jackson (brit) 4:01.48
50 m hát: 1. Janine Pietsch (német) 27.32 mp 2. Irina Amsennyikova (ukrán) 27.44 3. Anna Gostomelsky (izraeli) 27.50 ...7. SZEPESI NIKOLETT 28.10
100 m vegyes: 1. Hanna-Maria Seppa:la: (finn) 1:00.45 p 2. Ganna Dzerkal (ukrán) 1:00.50 3. Szvitlana Hahlova (fehérorosz) 1:00.78
4x50 m vegyesváltó: 1. Németország (Janine Pietsch, Janne Scha:fer, Antje Buschchulte, Daniela Samulski) 1:47.55 p 2. Svédország 1:48.14 3. Nagy-Britannia 1:48.26