Magyarok nélkül a kedd délutáni úszóprogram

A 200 pillangón elődöntős Kerékjártó Tamás visszalépett, a számában indult Verrasztó Dávid egyéni legjobbjával sem jutott tovább és Hosszú Katinka sem küzdötte magát a legjobbak közé a melbourne-i vizes világbajnokság keddi úszó előfutamaiban.

Kerékjártó Tamás továbbjutott a 200 m pillangó keddi selejtezőjéből a melbourne-i vizes vb úszóversenyeinek harmadik napján, ugyanez nem sikerült a szám másik magyar indulójának, az egyéni csúcsát két másodperccel megjavító Verrasztó Dávidnak. Kerékjártó országos csúcsot és olimpiai A szintet érő 1:57.54 percet ért el. Nem sokkal később azonban kiderült, az Egyesült Államokban tanuló, Ausztráliába is onnan érkező versenyző a 11. legjobb idővel sem lesz ott az elődöntőben, mert inkább erősebb számára akar koncentrálni.

A döntést edzőjével egyeztetve hozta meg Kerékjártó, mert úgy ítélték meg, hogy nem lenne értelme az elődöntős próbatételnek a kiegészítő számban, amikor a vb-programban szerdán már egyik fő száma, a 200 m vegyes selejtezői következnek. Márpedig - mint azt a versenyző nyomatékkal mondta - bármennyire is vonzó lenne tovább javítani idején, ő pihenten, s nem az amúgy is embert próbáló pillangós tehertétel okozta fáradalmakkal az izmaiban akar nekivágni a rövidebbik vegyesszám küzdelmeinek.

A 200 méteres női gyorsúszásban Hosszú Katinka nem jutott be az elődöntőbe, csak a 25. helyen végzett az előfutamban. A bajaiak ifjúsági Európa-bajnoknője előfutamában - egyéni legjobbjától 42 századdal elmaradva - 2:02.00 perc alatt ért célba.

Az eredmények és Kerékjártó visszalépése azt is jelenti, hogy a magyar idő szerint kedd délelőtti - négy elődöntőt és öt döntőt tartalmazó - úszóprogramnak nincs magyar résztvevője.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25