Öt versenynyi kihagyás után győzött újra Valentino Rossi a Moto GP-ben. A a hétszeres világbajnok 1996 augusztusi első sikere óta leghosszabb nyeretlen periódusát szakította meg vasárnap, Jerezben, 85. futamgyőzelmével.
A hétvégén a spanyol Marca című lap készített rendhagyó interjút a 28 éves klasszissal, akit szinte mindenről kérdeztek, csak a motorozásról nem. Persze egy keveset arról is kellett, hiszen kisgyerekkora óta a kétkerekűek töltik ki életét.
Pályafutására és személyiségére legnagyobb hatással apja, Graziano Rossi volt, aki a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján maga is indult a vb-n. Kétszázötven köbcentiben nyert néhány versenyt 1979-ben, amikor Valentino megszületett, de egy súlyos bukás megszakította karrierjét. Élete mégsem változott, azóta fiával járja a pályákat, a legtöbb helyre még ma is elutazik.
"Sokat tanultam apámtól, az életstílusa mindig is vonzott. Ő egy igazi hippi, én kevésbé, bár igyekszem az életutam a kedvteléseimhez igazítani, és nem fordítva. Persze, ezt az eredményeim miatt tehetem meg."
Harmincéves sincs, de a világ öt legjobban fizettet sportolójának egyike. A pénz legfontosabb előnye, szerinte: "Eleget kerestem már ahhoz, hogy örök gyerekként éljek, még akkor is, ha egyszer nagy leszek."
A felnőtté válás napja még távol lehet, Rossi, amikor csak lehet, viccel, különösen győzelmei után. Jerezben például emberi bólingbábukat döntött föl egy képzeletbeli golyóval, szurkolói többek között szórakoztatósága miatt imádják.
"Nem vagyok különleges karakter, a drukkereknek csak azt akarom sugallni, hogy élvezem a munkám. Igyekszem őszinte lenni, jóban, rosszban egyaránt. Ha hibázok, nem keresek kibúvókat, és ezt az emberek értékelik." Tizenegy éves vb-karrierje alatt valójában csak egyszer magyarázkodhatott volna, tavaly, amikor az utolsó futamon veszítette el a világbajnokságot. Valenciában egy balkanyarban csúszott el. Sokan pálya- vagy motorhibára gyanakodtak, de Rossi elismerte, elszúrta a fordulást.
Talán emiatt is ünnepelte úgy a média, mintha végül ő nyert volna, pedig a csalódás valójában óriási volt. Pályafutása legnehezebb éve végén az utolsó futamon vezette először a pontversenyt, mindenki biztos volt újabb címvédésében, elvárták a nyolcadik vb-címet. Nem is lehet véletlen, ha tehetné, visszamenne az időben harminc évet.
"A hetvenes években minden egyszerűbb lehetett, kisebb volt a nyomás, a pilóták ellenfélként küzdöttek, egészséges versenyszellemmel."

Rossinak öt futamot kellett várnia (fotó: AFP)
Élete első kudarcát csak aznap viselte nehezen, hamar túllépett rajta. Filozófiája szerint: "Őszinteséggel képesek lehetünk alkalmazkodni egy nehéz helyzethez, segíthet pozitívvá fordítani a negatívat is". Bár veszített, ötéves veretlenségi sorozata szakadt meg, kétségbe nem esett. "A depressziót nem igen ismerem. Mindenki lehet szomorú, de a legfontosabb akarni, hogy javuljanak a dolgok, és jóban lenni önmagunkkal."
Rossinak ez megy is, élete legszörnyűbb pillanatainak az ébredéseket tartja: "A legrosszabb érzés reggel fölkelni, az első óra tragikus, álmos vagyok és csak hallgatok. Aztán a kávé után elkezdek észhez térni".
A legszebb pillanatok persze a versenyeken érik. "Az adrenalin a drogom és az a hihetetlen érzés, amit egy futamgyőzelem jelent. A legszebb mind közül. Ennél nincs is jobb, talán csak a szex vethető össze vele, de annak tényleg észbontó szexnek kell lennie."
Tavaly év elején felmerült, hamarosan elhagyja sikerei sorozatát, a Moto GP-t a Forma-1 kedvéért. Komolyan fontolgatta a váltást, de több teszt után végül letett róla.
"A motor az életem, de a megszokás a legrosszabb, ami egy sportolóval történhet. Mindig új kihívásokat kell keresni, emiatt is imádok motorozni, meg mellette sok minden mást, aminek a motorokhoz semmi közük nincs. Barátokkal lenni, közösen vacsorázni, hülyéskedni."
Rossinak rengeteg barátja van, a legjobb Alessio Salucci, azaz Uccio, ahogy mindnenki hívja. Gyerekkoruk óta ismerik egymást, mindenhová együtt utaznak. Uccio ahol tud, segít, intézi a pályán kívüli ügyeit, olyan menedzserféle, csak sokkal több. Barátnő is akad, persze, de igazán komoly szerelme még nem volt. "Egy komoly kapcsolathoz rengeteg odaadás kell, egyelőre marad a motor". Nála a - nem is annyira - "tiltott álom" eltévedni egy szobában, ami teli van meztelen lányokkal.
Számos elfoglaltságába talán csak egy dolog nem fér bele: "A politikáról gőzöm sincs, de ha lenne se beszélnék róla".
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon