Kemény: Néhány játékosnak nagyon össze kell szednie magát

2007.03.30. 18:31
A magyar férfi vízilabda-válogatott kapitányát nem lepte meg, hogy a melbourne-i világbajnoki döntőben nem a szerbekkel, hanem a horvátokkal találkozik csapata. A spanyolok elleni elődöntőben nem volt maradéktalanul elégedett a bíráskodással, és szerinte a játékvezetők ténykedése az egész vb-n idegesítő. A szakvezető arról is beszélt, mit nem engedhetünk meg magunknak?

A magyar férfi vízilabda-válogatott kapitánya, Kemény Dénes így értékelt a győztes elődöntő után csapat honlapján: "a vártnál sokkal nehezebb volt, az elején elhúzhattunk volna, ha figyelmesebbek vagyunk a lövőhelyzeteinkben, de mivel ez nem így volt, és hátul is kaptunk egy-két, talán elkerülhető gólt, szoros maradt a meccs. Ezzel pedig nem csak a spanyolok, hanem a játékvezetők is kicsit vérszemet kaptak. Azért feltűnő volt, hogy az utolsó negyedben és a két hosszabbításban 7-2 volt a kiállítások aránya, ilyen különbség nem volt a két csapat között. Az egész meccsen dupla volt a támadóhibák aránya. Igaz, ezt a fajta játékvezetést annyiban mindenképpen magunknak köszönhettük, hogy úgy érezték: van esetleg sansz. Nem jó jel a magyar-horvát előtt."

Mit nem engedhetünk meg magunknak?

Hozzátette: néhány játékosnak nagyon össze kell szednie magát, mert ma nagyon halvány volt. "Van negyven óránk arra, hogy felkészüljünk, és sikeresen megvívjuk a legfontosabb meccset" - magyarázta.

Úgy értékelt, hogy a spanyolok ellen kivívott siker az akarat győzelme volt. "Kritikus pillanatokban mindig tudtunk újítani. A spanyol csapat miatt sokan úgy gondolták, hogy sétagalopp lesz a mai meccs. Talán az is lehetett volna, hogyha az elején elkedvetlenítjük a kapusukat, csak sajnos nagyon-nagyon jó játékosaim is teljesen elbizonytalanodtak egy-két rossz lövés után, és ennek ára volt. Ezt most már nem nagyon engedhetjük meg magunknak. Azért, mert valakinek van egy rossz lövése vagy rossz megoldása, a meccs megy tovább, és úgy kell játszania, ahogy tud, nem pedig ettől legyengíteni a saját teljesítményét."

Kis lazítás, aztán jöhet a döntő

Kemény pontosan tudta, hogy nagyon nehéz meccs lesz. "Az nem véletlen, ha egy csapat minden világversenyen legalább elődöntős. Ez így volt Budapesten a Világkupán, a belgrádi Eb-n, a kettő között, Athénban döntőt játszottak a Világligán. Most is eljutottak az elődöntőbe, és ez azt jelenti: ha valaki mindig ilyen meccseket játszik, valószínűleg oda való. Ebben a spanyol csapatban van néhány nagyon-nagyon jó játékos, sajnos ma nem tudtuk mindegyiket semlegesíteni."

"Nem nagyon értettem, amikor elhúztunk az utolsó negyed előtt két góllal, miért kaptunk zsinórban négy hátrányt. Megmondom őszintén, a bírópáros hallatán biztos voltam abban, hogy tisztességesek lesznek, és most egy kicsit úgy éreztem - nem azt mondom, hogy csaltak -, talán úgy gondolták, hogy majd ezt is el fogjuk bírni. Csak hát annál sokkal jobb ma ez a spanyol csapat, hogy ők ezt gondolhassák. Az egész világbajnokságon elég idegesítő a bíráskodás stílusa, ma volt először halvány jele annak, hogy nem csak a stílus idegesítő. Remélem, ez két nap múlva nem így lesz, mindenesetre úgy kell játszanunk, hogy a meccs elbírja" - nyilatkozott.

A kapitány összegzésként utalt korábbi véleményére, miszerint egyáltalán nem biztos, hogy csapat összekerül a szerbekkel. "Ma este kicsit lazítunk, holnap reggeltől készülünk a döntőre" - zárta mondandóját.