Gyurta hatodik, hat tizedre volt a bronztól

Athéni olimpiai ezüstérme után Gyurta Dániel újra nagy nemzetközi verseny döntőjében úszhatott a melbourne-i világbajnokságon. A tizenhét éves versenyző hetedik idővel jutott a fináléba, ott egy helyet előrelépett, és hatodikként zárt 200 mellen.

Miután 2004-ben Gyurta Dániel tizenöt évesen berobbant a világ élmezőnyébe, úgy tűnt, hogy éveken keresztül lesz klasszis mellúszója Magyarországnak, aztán Gyurta azóta mindössze egy rövidpályás aranyat nyert, a tavalyi budapesti Eb-n is hatalmas csalódást okozott.

Gyurta végig jól ment

A melbourne-i világbajnokságon a 200 méteres mellúszásban a csütörtök délelőtti előfutamok után a délutáni elődöntőre javult, de így sem tudott 2:12-n belül kerülni, így a hetedik időt érte el.

A pénteki döntőben nem rajtolt jól, de az első ötvenet megnyomta, negyediknek fordult, aztán kezdett leszakadni. Az élen a japán olimpiai bajnok Kitadzsima állt, vele csak az ausztrál Rickard tudta tartani a lépést. Kitadzsima végül egyedül úszott 2:10-en belül.


A 200 mellen győztes Koszuke Kitadzsima (fotó: AFP)

Gyurta az utolsó ötvenet is megnyomta, de ez is csak arra volt elég, hogy a hatodik helyen csapjon célba. 2:11,62-es eredménye az olimpia óta a legjobb, de még így is közel egy másodperccel maradt el az athéni idejétől. A bronzéremtől hat tizedre volt, ezt amúgy az olasz Loris Facci szerezte meg.

A 200 háton induló Szepesi Nikolett az elődöntőben a holtversenyes hatodik időt érte el, a szombati döntőben akár még előrébb léphet, és még talán az érmekért is harcban állhat. Verrasztó Evelyn a tizenötödik helyen zárt.

Még két világcsúcs

Pénteken két világcsúcs is született, kétszáz háton a kevésbé esélyes Ryan Lochte legyőzte a címvédő Aaron Peirsolt. A 4x200-as férfi gyorsváltó pedig az ausztrálok rekordját adta át a múltnak, a kvartett kezdő embere Michael Phelps volt, aki így ötödik aranyát nyerte. Még hármat tervez, ez azonban aligha jön össze, hiszen 100 pillangón a szintén amerikai Iain Crocker közel fél testhosszal verte az elődöntőben.

Eredmények:
FÉRFIAK:
200 m mell, világbajnok:
Koszuke Kitadzsima (Japán) 2:09.80 p 2. Brenton Rickard (Ausztrália) 2:10.99 3. Loris Facci (Olaszország) 2:11.03 ...6. GYURTA DÁNIEL 2:11.62
200 m hát, világbajnok: Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:54.32 p - világcsúcs (régi: 1:54.44 p, Aaron Peirsol, amerikai, 2006.08.19., Victoria) 2. Aaron Peirsol (Egyesült Államok) 1:54.80 3. Markus Rogan (Ausztria) 1:56.02
4x200 m gyorsváltó, világbajnok: Egyesült Államok (Michael Phelps, Ryan Lochte, Klete Keller, Peter Vanderkaay) 7:03.24 p - világcsúcs (régi: 7:04.66 p, Ausztrália, 2001.07.27, Fukuoka) 2. Ausztrália (Patrick Murphy, Andrew Mewing, Grant Brits, Kenrick Monk) 7:10.05 3. Kanada (Brian Johns, Brent Hayden, Richard Say, Andrew Hurd) 7:10.70

NŐK:
200 mell, világbajnok:
Leisel Jones (Ausztrália) 2:21.84 p 2. Kirsty Balfour (Nagy-Britannia) és Megan Jendrick (Egyesült Államok) 2:25.94-2:25.94
100 m gyors, világbajnok: Lisbeth Lenton (Ausztrália) 53.40 mp 2. Marleen Veldhuis (Hollandia) 53.70 3. Britta Steffen (Németország) 53.74

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32