Ciki: nincs magyar a vízilabda Euroliga négyes döntőjében

2007.05.23. 21:54
A Vasas férfi vízilabdacsapata két góllal kikapott Dubrovnikban a férfi vízilabda-Euroliga negyeddöntőjében, így nem jutott a négyes döntőjébe. A magyar bajnok, kisebb világválogatottal felérő Honvéd nagyot bukott hazai pályán, a görög Olympiakosz kettős győzelemmel jutott a fináléban. Az utolsó negyedben a görögök megalázták Kovács István dekoncentrált csapatát. Rélg zajlott a négyes döntő magyar csapat nélkül.

A minimális különbségű - 11-10-es - hazai győzelem után nehéz visszavágóra számíthatott a Vasas férfi vízilabda-csapata az Euroliga címvédője, a Jug Dubrovnik ellen. A piros-kékek helyzetét nehezítette, hogy két sérült alapember, Steinmetz Ádám és Varga Dénes nem szállhatott vízbe.

Ezzel együtt - a helyszíni beszámoló szerint mintegy négyezer néző előtt - bátran kezdett a Vasas: a friss világbajnok horvát nemzeti együttes egyik legjobbja, Miho Boskovic a vezető góljára Hosnyánszky Norbert hasonló bombával felelt (1-1). Később ugyanő egyenlített újra, az első szünetre azonban a hazaiak vonulhattak előnnyel (3-2).

Heinrich Dávid egalizált a második nyolc percben, válaszul azonban egymás után két hazai gól született (5-3). Nem utolsósorban amiatt is, hogy a Jug öt alkalommal is emberelőnyben játszhatott, mire a Vasas megkapta első fórját.

Nem sokkal a nagyszünet előtt Mátyás Zoltán is eredményes volt, ám horvát gól vezette be a harmadik negyedet (6-4), miután hibák következtek mindkét oldalon.

A befejező nyolc perc feléig sok hibával folytatódott játék, majd a Jug három-, majd négygólos előnyre tett szert, s ezzel el is dőlt az összecsapás. Bár Varga Dániel egyszer, 7-5-nél még visszahozta a reményt, 9-5 után már csak szépítésre tellett - Kovács Róbert és a háromszor is eredményes Hosnyánszky révén - Földi László együttesének erejéből.

Összesítésben egy góllal jobb volt a Jug, és a legjobb négy közé jutott, míg a Vasas kiesett az Euroligából.

A végső győzelemre is esélyesnek tartott magyar bajnok Honvéd kétgólos vereséget (11-9) szenvedett Athénban az Olympiakosz ellen - kicsit a bírók is ellene fújtak -, amit előzetesen a nyolc csapat közül a leggyengébbnek tartottak. Kovács István csapata a meccs elején magabiztosan tűnt, két góllal is vezetett, 3-1-re, kicsit talán el is hitte, hogy könnyen meglesz a meccset, aztán a folytatásban már hátrányba került (4-5), Kiss Gergely büntetőt is hibázott, az utolsó negyedben azonban alulmúlta önmagát.

A befejező nyolc percnek 7-5-ös előny után 9-8-as előnnyel indult neki a magyar csapat, ám zsinórban három gólt kapott, és egyáltalán nem lehetett érezni, hogy képes lenne a fordításra, mert az előnyeit elherdálta. A másik oldal viszont a létszámfölényes helyzetek kihasználását a tökélyre fejlesztette, Haciteodoru olyan pimasz gólt szerzett, amit rég lehetett látni. Bemutatta a labdát középre, aztán visszakézből Gergely kezei között a hálóba varászolta a labdát.

Ez a gól némileg demoralizálta a csapatot, nagy helyzetekben bután ellőték a labdát, Szivós például hasba vágta a görög kapust. A kisebb világválogatottal felérő Honvéd szenvedett a végén, a vendégek pedig élvezték a játékot, és Budapesten is 11-9-re nyertek. A bajnokcsapat emberemlékezet óta nem kapott ki itthon, a szezon egyik legfontosabb meccsét viszont csúnyán elbukta.

Euroliga-negyeddöntő, visszavágó

Jug Dubrovnik (horvát) - TEVA-VasasPlaket 9-7 (3-2, 2-2, 1-0, 3-3)
A magyar góldobók: Hosnyánszky 3, Heinrich, Mátyás, Varga Dániel, Kovács R. 1-1

Továbbjutott: a Jug, 19-18-as gólkülönbséggel

Domino-BHSE - Olympiakosz Pireusz (görög) 9-11 (3-3, 4-2, 2-3, 0-3)
góldobók: Bárány, Biros 3-3, Benedek 2, Szivós 1, illetve Szanta 3, Komadina, G. Afrudakisz, Hatziteodoru 2-2, Toszkasz, Vranjes 1-1
Továbbjutott: az Olympiakosz kettős győzelemmel