Janics köszöni az ultimátumot, de nem békül edzőjével

2007.05.23. 12:36
Az edzőjétől több mint egy hónapja különváló Janics Natasa örült annak, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin újabb esélyt akart neki adni, mégsem fogadta el azt. Továbbra is Szegeden készül, még éjjel visszatért a Vajdaságból, nyilatkozni viszont nem akar, de pontosan tudja, milyen nagy rizikót vállal. Janics ügyében a MOB-elnök, Schmitt Pál is szót kért, a versenyző menedzserével egy órát beszélt.

A Magyar Kajak-kenu-szövetség (MKKSZ) kedd délutáni elnökségi ülése előtt Fábiánné Rozsnyói Katalin ismertette ultimátumát az őt egy hónapja elhagyó Janics Natasa felé. Azt mondta, ha szerda délután három óráig Janics felveszi a munkát a szolnoki edzőtáborban, akkor visszafogadja a csapatába, és fátylat borít a múltra.

A vőlegénye is győzködte

A hazai szövetség elnöke, Baráth Etele úgy búcsúzott el a versenyzőt képviselő menedzsertől: tegyen meg mindent azért, hogy Janics ott legyen szerdán. Csonka Gábor erre ígéretet tett, de utalt arra is, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű.

Csonka szerda reggel azt mondta az Indexnek, Janics nem tér vissza. "Miután hazatértem az elnökségi ülésről összeült a klub vezetése, Natasa vőlegényével kiegészülve. Több órán keresztül győzködtük telefonon Natasát, meghallgattuk érveit, előadtuk ellenérveinket, és aztán azt a döntést hozta, hogy nem tér vissza Kati nénihez. A lehetőségnek nagyon örült, mert ő továbbra is nagyon szereti korábbi edzőjét, de egyszer sem ingott meg."

Éjjel hazatért


Janics nem hajlott a kompromisszumra

A menedzsert reggel Strasbourgból Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is felhívta, és ő is azt kérte, próbáljon meg pártfogoltja lelkére hatni, és menjen vissza Kati nénihez. "Azt hiszem, az elnök úr megértette és elfogadta Natasa érveit."

Janics a hosszú beszélgetés után úgy döntött, hogy mivel aludni úgy sem tud, édesanyjától, a vajdasági Bácskapalánkáról hazatér Szegedre, és reggel már ott volt a pályán, és igen keményen edzett. Nyilatkozni azonban nem akart, és ez a kijelentése a közeljövőre is vonatkozott.

Janics nagy rizikót vállal

A menedzser szerint a kialakult helyzetben neki nincs más dolga, minthogy Janicsnak olyan feltételeket teremtsen, hogy eséllyel induljon a válogató versenyen, a nemzetközi versenyeken, nem utolsósorban az olimpián.

"Tudjuk, hogy Natasa nagy rizikót vállal, ő is tudja, de tiszteletben tartjuk a döntését. Egy új női műhely kialakításába kezdünk, amit eddig senki nem mert, és nem is tudott kialakítani. Mi érzünk magunkban erőt, már tárgyaltunk is edzőkkel, ám ezek közt nincs Angyal Zoltán. Úgy gondoljuk, hogy a sportágnak jót tehet a konkurencia, ha több pólusú lesz a szakág, nem kizárólag egy csapat adja a válogatott egészét. Mivel Keresztesi Alexandra démászos versenyző, őt is szeretnék visszacsábítani Kati nénitől, még akkor is, ha tudjuk, ez újabb konfliktus lehetőségét jelentheti."

Összeülhet-e a páros?

Nagy kérdés pillanatnyilag az is, mi lesz a veretlen Janics, Kovács Katalin sikerpárossal. Erre Csonka azt mondta, hogy a június kilencediki válogató után ki fog tisztulni a kép. "Ha szoros lesz a verseny kettejük között, és a többieket nagy fölénnyel legyőzik, akkor luxus lenne nem együtt szerepeltetni őket, mert nemcsak a világbajnokságon, de az olimpián is az egyik legbiztosabb aranyérmet az ő párosuk jelentené."