Borult a papírforma triatlon országos-bajnokságon

2007.05.26. 17:43
A triatlon országos bajnokságon a címvédő Kuttor Csaba gyenge úszásának köszönhetően második lett, a kiváló futónak tartott Fecskovics pedig megnyerte első aranyérmét. A nőknél a duatlonos világbajnok, Csomor Erika jó hajrával verte riválisait.

Csomor Erika nyerte a Balatonfüreden rendezett rövidtávú triatlon országos bajnokságot, amely a tavaly életre hívott Triatlon Tour-sorozat idei első állomása volt. Már a rajt előtt az elmúlt évek legizgalmasabb versenyére lehetett számítani annak köszönhetően, hogy a nemzetközi élmezőnybe tartozó hazai duatlonosok is rajthoz álltak, köztük a kétszeres világbajnok, múlt hétvégén Győrben bronzérmes Csomor Erika. Az érdeklődök nem is csalódtak, hiszen valóban rendkívül színvonalas viadalt produkáltak a hölgyek a szikrázó napsütésben.

Így kell négy percet eltüntetni

Pontban tizenhárom órakor rajtolt el a mezőny, amelynek talán jól is esett volna a nyári kánikulában a balatoni fürdőzés, amennyiben hűsölni ugranak a 24 Celsius-fokos vízbe és nem 1,5 kilométer letempózására. Az első számot - akárcsak tavaly - Vanek Margit teljesítette a leggyorsabban, őt követte fél perc hátránnyal egy háromfős csoport - benne a címvédő Walkó Andreával -, és közel egy perccel elmaradva a gyenge úszónak számító Koch Renáta, akitől ez igen kimagasló eredmény volt. A duatlonosok majdnem négy perccel később kezdték meg a kilenc körből álló, 40 kilométeres kerékpározást.

Az óriási taktikai harcot mutatja, hogy Magyarország talán legnehezebb bringás pályáján egy kör után összeállt az élen a Vanek, Walkó, Kovács Zsófia, Szabó Zita, Koch kvintett. Noha a fogat jól összedolgozott, az egyértelműen jobb kerékpáros duatlonosok, Csomorral, Brassay Rékával és Arany Gittával körröl körre dolgozták le a hátrányukat, és a tíz kilométeres futásnak már csak fél perc hátránnyal vágtak neki.

Ki kellett futnia magát a győzelemért

A négy körből álló zárószám elképesztő izgalmakat hozott. A bajai Koch rögtön az élre állt és elképesztő tempót diktálva őrizte előnyét a többi társát egyenként utolérő Csomorral szemben, azaz előnyét biztosan őrizte. A hihetetlen rutinnal rendelkező budaörsi világklasszis azonban nem adta fel, és hosszú hajrát nyitva végül az utolsó körben utolérte és lehagyta riválisát, ezzel megnyerve az olimpiai távú triatlon ob-t. A harmadik helyre a címvédőt az utolsó métereken lehajrázó Brassay Réka futott be.

"Nem gondoltam volna, hogy ennyire ki kell futnom magam a győzelemért, amely talán kissé kárpótol a duatlon-vb-ért, amelyen azért jobb helyezést reméltem. Reni fantasztikusan futott, de nem pánikoltam, hogy a feléig nem hoztam rajta egy másodpercet sem, bíztam benne, hogy ebben a hőségben nem bírja végig ezt a gyilkos iramot. Szerencsére igazam lett. Ezzel ugyan kvalifikáltam magam a júniusi Eb-re, nem indulok rajta" - mondta Csomor.

A vihar elől is siettek

A férfi mezőny fél háromkor, hatalmas dörgések közepette rajtolt el, és talán a vihartól tartva óriási iramot diktáltak az élen tempózók, ennek ellenére az úszás után elsőként partra szálló Molnár Ádámot közvetlenül követte legalább tíz riválisa, közte valamennyi esélyessel, így a címvédő Kuttor, valamint Lipták Tamás, Pocsai Balázs, Fecskovics Attila.

A 9 körös, 40 kilométeres kerékpározás során szinte azonnal kialakult egy tizenkét fős boly, és egyértelművé vált, hogy csak innen kerülhet ki a győztes. A mezőnyt még az sem zökkentette ki az irgalmatlan ritmusból, hogy a pályán keresztülsétált egy nászmenet. Mivel ebben a csoportban volt a "futógépnek" számító Fecskovics, Nógrádi Tamás és Lipták Tamás is, így a szintén esélyesnek számító Pocsai nem véletlenül gondolta úgy a táv egyharmadánál, hogy az emelkedőket kihasználva "meglóg". Hozzá csatlakozott még Csortos Imre, és ketten 45 másodperccel hamarabb vághattak neki a 10 kilométeres futásnak.

A főtitkár fia lett a harmadik

A debreceni sportoló a harmadik körre már az első háromban sem volt, a kitűnő futónak számító Fecskovics állt az élre, őt Kuttor és Lipták követte. A debreceni tehetséget már nem lehetett befogni, ugyanakkor a további érmes helyekért óriási harc dúlt. Végül a miskolci Kuttor minden rutinját bevetve, utolsó erőtartalékait mozgósítva befutott a második helyre, míg kisebb meglepetésre ifjabb Czencz Péter, a hazai szövetség főtitkárának fia ért harmadikként célba.

"Idén ez volt az első verseny, amelyre rápihentem, ez meg is látszott az eredményemen. Titkon azért reméltem, hogy esetleg a győzelemre is lesz esélyem. Tökéletes taktikát dolgoztunk ki, és hibátlanul végre is tudtam hajtani köszönhetően annak, hogy ezúttal az úszás után az élcsoportban bringázhattam" - nyilatkozta a boldog győztes.

Kuttornak így is nagy siker

Kuttor ennek megfelelően az úszásban látja okát, hogy letaszították a trónról. Mint mondta, mindenképpen szerette volna elkerülni, hogy a legjobb futókkal egy csoportban bringázzon és azok után, hogy ez nem sikerült, még az ezüstérmet is nagy sikernek tartja.

Jegyzőkönyv:
NŐK: 1. Csomor Erika (Budaörs) 2:13:52 ó 2. Koch Renáta (Mogyi SE Baja) 2:14:27 3. Brassay Réka (Veszprémi TC) 2:15:08
FÉRFIAK: 1. Fecskovics Attila (Debreceni Sportcentrum) 1:59:41 ó 2. Kuttor Csaba (Miskolc) 2:00:21 3. Czencz Péter (Fani Dynamic) 2:00:25