Valér
4 °C
8 °C

Három év múlva Budapestről indulhatna a Tour de France

2007.06.18. 16:12
Budapest bejelentkezett a 2010-es vagy 2011-es Tour de France kerékpáros körverseny rajtjára.

Budapest nevében Demszky Gábor főpolgármester, Krizsanits János, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke, valamint Eisenkrammer Károly levelet küldött a Tour de France vezetőinek, amelyben a világ leghíresebb országúti kerékpáros versenyének első hétvégéjét pályázzák meg a szervezőknél. A Tour 2010-ben, vagy egy évvel később érkezhetne a magyar fővárosba.

A hírt Eisenkrammer Károly, a franciaországi viadal rendezőivel jó kapcsolatot ápoló, Tour de Hongrie-főszervező erősítette meg az MTI-nek.

Az AFP francia hírügynökség szerint Rotterdam, Utrecht, Liege, Düsseldorf, Lugano és Firenze is szívesen lenne házigazdája az első két napnak.

Az idei, londoni rajt szervezőitől származó információk alapján Eisenkrammer szerint kb. 3-3,5 milliárd forint lenne egy prológ és egy szakasz megtartásának költsége, ám az angolok előzetes számításaik alapján már a versenynapon többszörösen megtérül a költség. Hozzátette: az első napon a tervek szerint egy 7 vagy 14 km-es egyéni időfutamot tartanának, amelyen közel 3 órás garantált közvetítéssel világszerte több milliárdan látnák Budapestet, míg másnap budapesti rajttal lehet közelíteni Franciaország felé, például Pozsony vagy Bécs bevonásával.

Közben a Tour de France szervezői hétfőn bejelentették, hogy a 2009-es rajtnak Monaco ad otthont.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft