Nyolcéves sakkbajnok is kihívja Polgár Juditot

2007.06.21. 18:04
A nagy érdeklődésre tekintettel végül nem két, hanem három versenyzőnek biztosította az Index, hogy részt vehessen a vasárnapi Aquaprofit Polgár Sakknapon, amelyiken a három Polgár lány száztáblás szimultánt ad. Az egyaránt kétszeres olimpiai bajnok Polgár Zsuzsa, Zsófia és Judit tíz éve nem szerepelt együtt Magyarországon, így sporttörténelmi esemény lesz Budapesten.

A hétfőn délelőtt feladott sakkfeladványt több mint kétszázan fejtették meg az Index olvasói közül. Előfordult, hogy öt perc alatt tíz helyes megfejtés is érkezett emailen keresztül, újfent igazolódott: a sakk még most is egy erős közösségformáló erő. Maga a sakkparti befejezése nem volt túl nehéz - néhányan szóvá is tették -, és az olvasók csak elvétve próbálták meg nem vezéráldozattal a mattadást. Miután a vezér leüti az f8-on álló bástyát, a királynak vissza kell ütni, ezek után a futó sakkot ad h6-ról, a királynak megintcsak egy mezője van, végül a bástya e8-on adja be a mattot. Polgár Judit, tizenkét évesen játszotta ezt a partit, a szaloniki olimpián.

A nyolcéves Bence kapta a lehetőséget

A megfejtők neveit csütörtök délután gyűjtöttük fonott kosárba, vagyis nem a nyoni üveggömbös hagyományokat követtük, amit az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) alkalmaz.


A kosár és a megfejtések (fotók: Huszti István)

Maga a sorsolás mégis legalább olyannyira izgalmas volt, minthogy a címvédő Milan bekerül-e a Bajnokok Ligája halálcsoportjába. Először a főszerkesztő-helyettes, Mészáros Zsófi húzott, és Papp Gábor neve került elő.

Érdeklődésünkre, hogy vállalja-e a partit, ő udvariasan megköszönte a lehetőséget, és rögtön átadta a jogot nyolcéves kisfiának. Bence ugyanis szerinte sokkal jobban sakkozik nála, egyúttal korosztályának egyik legjobbja, és nem mellékesen ő is helyes megfejtést küldött be.

Tesinszky már legyőzte, de kapott is ki Polgár Judittól

A következő név Tesinszky Györgyé volt - ő a titkárnőnknek köszönheti a részvételt -, akiről kiderült, jelenleg is aktívan sakkozik Komlón - negyedik, olykor az ötödik táblás a helyi csapatban -, és mivel már egyébként is jönni akart a fővárosba, ezt most előre hozza.


Az egyik győztes

"Már sakkoztam a kis Judittal, aki akkor a nemzetközi mesteri normáért küzdött. Akkor nyertem, utána viszont már legyőzött, és alighanem most is ezzel a végeredménnyel ér véget a küzdelmünk, de nem ez a lényeg, hanem a sakkozás" - mondta Tesinszky.

Hú, száz tábla, szuper!

A harmadik szerencsés Csiky Balázs volt, aki nem titkolta, amatőrszinten játszik, a lépéseket sem tudja úgy rögzíteni, ahogy a profik szokták, de már adott mattot néhányszor, és biztosan megpróbálja Polgárék ellen is.

"Hú, ez egy igazi, száztáblás szimultán lesz, szuper, már alig várom! De nyilván a tapasztaltszerzés a legfontosabb" - jegyezte meg boldogan, és azt is tudatta, hogy a barátnőjét is magával viszi a Grand Hotel Corinthiába.