A bukiknál Szávay hozza a legtöbb pénzt

Szávay Ágnes pazar teljesítményt nyújt az amerikai nyílt teniszbajnokságon, hiszen egyesben a negyed-, párosban az elődöntőben van már. Ennek ellenére a fogadóirodáknál továbbra is magas szorzóval adják esetleges sikereit.

Szávay Ágnes remekel az idei US Openen, hiszen egyedüli nem kiemelt versenyzőként a legjobb nyolcba verekedte magát az egyesek mezőnyében, míg a párosoknál már a legjobb négy közé jutott a cseh Vladimira Uhlirova oldalán.

A magyar teniszezőnőre az egyesben a 2004-ben tornagyőztes, orosz Szvetlana Kuznyecova vár, aki három éve a döntőben honfitársát, Jelena Gyementyjevát győzte le 6:3, 7:5-re. Ennek megfelelően Szávay a legtöbb pénzt hozza a fogadóirodáknál a negyeddöntő résztvevői közül. Már amelyiknél lehet rá fogadni.

Henin a favorit

Az egyik legjelentősebb irodánál, a brit William Hillnél Kuznyecova végső sikere a harmadik leggyengébben fizető odsz 11/2-vel. Eközben a magyar sportolóra igen jelenős összeget lehet nyerni - a versenyben lévők közül a legtöbbet - Szávay esetleges győzelme húsz az egyhez ér. A legesélyesebbnek az első helyen kiemelt belga Justine Henin számít, az ő sikere 11/10-zel fizet.

A Sportingbetnél a negyeddöntőre is lehet pénzt tenni: Kuznyecova továbblépése 1,33-szoros odszal szerepel, míg Szávayé 3,25-tel. Az irodánál a szettarányra is külön lehet fogadni, így ha az orosz 2-0-ra nyer, úgy a befektetett összeg 2,10-szeresét éri, míg 2-1-es sikere 3,75-ös szorzóval szerepel. Szávay 2-0-s győzelme ötös, míg 2-1-es sikere hatos szorzóval van a listán.

Párosban is esélytenebb

A Sportwettennél az orosz sikere pont a felét éri, hiszen Kuznyecova győzelme 1,35-ös, míg Szávay elődöntőbe kerülése esetén 2,7-szeres pénzt fizet ki az iroda. Ugyanakkor a végső győztesekre is lehet fogadni, de itt a magyar lány már nincs is feltüntetve.

A párosoknál az ötödik helyen kiemelt tajvani Csan Jung-Dzsan és Csuang Csia-Dzsunk kettőse vár a magyar-cseh párosra. A Sportwetten az ázsiaiakat tartja esélyesebbnek, hiszen sikerüket csak 1,35-ös szorzóval adják, míg a 14. helyre rangsorolt magyar-cseh kettős 2,45-szörös pénzt hozhat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32