A víz alatti vívás az olimpiai aranyak titka

"Emlékszem, komoly lelkiismeret-furdalásom volt, amikor végül elfogadtam a franciák ajánlatát a válogatott kardcsapat irányítására: egy csomó tehetséges fiatal tanítványt hagytam itthon a Vasasban, akik aztán abba is hagyták a vívást" - emlékezett vissza Szepesi László az 1982-es pillanatra, amikor elhagyta hazáját.

"A francia szövetség akkori elnöke, utóbb a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) elnöke később elmondta, sokat harcolt értem, mert itthonról bárki mást ki akartak küldeni, csak engem nem, ők viszont ragaszkodtak hozzám."

Kétéves szerződést kötött, amit többször meghosszabbítottak, végül több mint tizenegy évet töltött az országban. Nem érkezett konkrét tervekkel, furcsa önbizalom és magabiztosság lengte körül - ő utólag szakmai tudásnak mondaná -, ami sokat segített elképzeléseinek megvalósításában.

Nem sejtette, amennyiben nem lesz sikeres, a franciák talán meg is szüntetik az egész kard szakágat. A francia kardvívás ugyanis, akkor már több mint két évtizede eredménytelen volt, és a szövetség Szepesivel az utolsó kísérletet tette arra, hogy a kardvívást - a többi fegyvernemhez hasonlóan - nemzetközi színvonalra emelje. Még olyan szövetségi állásfoglalás is volt, hogy hagyják a fenébe az egészet, és inkább a szúrófegyverekre koncentráljanak, mivel a "francia mentalitás nem illik a kardvíváshoz".

Szepesivel aztán tíz éven át tartó példátlan sikersorozat kezdődött - nyolc olimpiai és világbajnoki érmet szereztek -, Jean-Francios Lamour három olimpián öt érmet, ebből két aranyat.

"Már huszonhét éves volt, amikor először találkoztam vele, nem tett rám jó benyomást, szakállas volt, technikailag sem tartozott a legképzettebbek közé. Kézműtétje után volt éppen, és határozott szándéka volt, hogy abbahagyja a vívást. A motivációja, akarata ellenben legendás volt."

Szepesi franciaországi edzősködése előtt több mint tíz éven át dolgozott a magyar vívás nagy öregje, Bay Béla mellett, a TF vívómester-képzésében, mint tanársegéd. Talán ennek is köszönhetően, türelmes volt, nem akarta azonnal és mindenáron átalakítani francia tanítványai vívását. Viszont újításával, a taktikai feladatmegoldások víz alatti tanításával, új tanítványai jelentős és feltűnő sikereket értek el. (A mester franciaországi tapasztalatairól, a víz alatti vívásról, a vívók edzés- és versenyterheléséről írta doktori disszertációját.)

"A víz alatti gyakorlatokat kezdetben a technikai végrehajtás precizitása érdekében végeztük: a víz lassító közege a mozdulatok pontosságát segítette. Ugyanakkor a taktikai feladatok megoldásában, tanulásában a háromméteres mélység feltűnően hasznos segítséget adott az egyéni iskolában az edzés-versenyeken már tanult feladatok memorizálásában. Összetett, bonyolult koordinációs mozdulatsorról volt szó - ezek időzítésén múlt sokszor a siker -, a víz alatti gyakorlás nagymértékben elősegítette. Különösen fontos volt a levegő nélküli lemerülés: csak ez tette lehetővé a lennmaradást. A levegő nélkül, a három méteres mélységben végzett munka a mozdulatok precíz végrehajtásán túl, a taktikai mozdulatsorok beidegzését és azok időzítését jelentősen elősegítette, amit a versenyek egyértelműen visszaigazoltak. A három méter mély víz alatti gyakorlás nagy előnye volt, hogy a legkisebb technikai hiba a víz alatt megsokszorozódott: a vívó képtelen volt a medence mélyén maradni - feldobódott a víz felszínére."

Szepesi módszere azonban a lelki felkészítésben, a koncentrálás erősítésében is nagy szerepet játszott.