Szávay testvérével és gyerekekkel bemutatózik

A szombat reggel hazatérő Szávay Ágnes New Yorkban használt ütőjét licitálásra bocsátja, a befolyó összegből a Vasast támogatja.

Miután minden várakozást felülmúlt, egyéniben a nyolc közé, párosban pedig a négy közé jutott az amerikai teniszbajnokságon, egycsapásra az egyik legismertebb magyar sportoló lett Szávay Ágnes.

Szávay szombat reggel érkezik Magyarországra, aztán hazatér Soltvadkertre, és családi körben piheni ki fáradalmait. Önmagában pedig akár számot is vethet, hogyan jutott el a világranglista huszonharmadik helyéig. A hétfői hivatalos ranglistán vélhetően ez a helyezés szerepel majd a neve mellett.

Már az orosz Kuznyecova elleni meccs előtt panaszkodott a fáradtságra, hiszen előtte négy meccset kellett nyernie, ebből egyet a hetedik kiemelt orosz Nagyja Petrova ellen.

A decemberben tizenkilenc éves játékos kedden vesz legközelebb ütőt a kezébe, akkor a Vasas Folyondár utcai pályáján - délután hattól - testvérével tart egy negyedórás bemutatót, utána gyerekekkel is ütögetni fog.

A tizennégy éves Szávay Blanka pár napja Pécsen nyert meg egy korosztályos nemzetközi tornát, és hasonlóan tehetséges, mint nővére. Nagy álmuk, hogy egyszer párosban játsszanak egy Grand Slam-tornán, erre akár már három év múlva is sor kerülhet.

A meccs előtt lehet licitálni a New Yorkban használt ütőjére, az ebből befolyó pénz pedig a Vasas Centenárium Alapítványhoz kerül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32