Maradt esély az Eb-szereplésre

A női kosárlabda-válogatott Bulgária legyőzésével jelentős lépést tett, hogy kiharcolja a részvételt az Olaszországban rendezendő Európa-bajnokság előtti közvetlen kvalifikációs tornára.

A magyar női kosárlabda-válogatott hazai pályán 56-47-re legyőzte Bulgária együttesét harmadik Európa-bajnoki pótselejtező-mérkőzésén.

Remekül kezdte a mérkőzést a magyar válogatott, amely kemény védekezéssel és pontos támadás-befejezésekkel gyorsan biztos előnyhöz jutott, az ötödik percben már 9-2-re vezetett. A bolgárok a kezdeti megilletődöttség után úgy tűnt, felveszik a meccs ritmusát, ám elsősorban Béres kosaraival tartotta a különbséget a hazai gárda, sőt, a periódus végéig továbbnövelte azt (24-12).

A második negyed két gyors magyar kosara után kissé érthetetlen fordulat állt be. Bencze Tamás csapata sorra hibázta el támadásait, míg a bolgárok megtalálták jó dobóformájukat és 14-0-ás rohamot produkáltak (28-26). Mielőtt azonban még nagyobb lett volna a baj - alig több mint három perccel a nagyszünet előtt - Iványi megtörte a hazai gólcsendet, s a szünetig sikerült újra megnyugtató előnyhöz jutni (38-30).

A fordulás után változatos volt a játék, amelyet rengeteg hiba tarkított. Mindkét gárda játékosai nagyon rosszul céloztak, s hazai szempontból a szakasz egyetlen pozitívuma az volt, hogy a vendégek nem tudtak igazán közelebb férkőzni (48-41).

A negyedik negyedben, ha lehet még a harmadiknál is több volt a hiba, rengeteg dobás és ziccer maradt ki mindkét oldalon, így alig született kosár. Ez a magyaroknak kedvezett, hiszen a győzelem, amely végül kilencpontos lett, nem forgott veszélyben (56-47).

A két győzelemmel és egy vereséggel álló magyar válogatott utolsó csoportmérkőzését szerdán vívja Izraelben, s amennyiben győz, biztosan továbbjut az olaszországi Eb előtti közvetlen kvalifikációs tornára.

Eredmény:

B csoport:
Magyarország-Bulgária 56-47 (24-12, 14-18, 10-11, 8-6)
Pontszerzők: Béres 14, Iványi 12, Császár 10, Fegyverneky 6, Károlyi 5/3, Honti 5/3, Németh 2, Ujhelyi 2, illetve Csirov 13/3, Tomova 10, Branzova 6, Jolovszka 6, Bacskova 6, Lozanova 4, Petrova 2

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 5 pont/3 mérkőzés 2. Bulgária 4/3 3. Izrael 3/2

Bencze Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Nagyon örülök a győzelemnek, elsősorban ez volt a célunk. Nagyobb koncentrációval már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. A második játékrészre kicsit visszaesett a játékunk támadásban, de az összkép alapján megérdemelt a győzelmünk. Izraelbe is nyerni megyünk. Nem szeretnénk, ha a csoport utolsó meccsének, a bolgár-izraeli összecsapásnak az eredményét kellene figyelnünk."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32