Eb helyett harc a bennmaradásért

A női kosárlabda-válogatott súlyos, 22 pontos vereséget szenvedett Izraelben Európa-bajnoki pótselejtezőn. Így az esély elszállt az olaszországi Eb-szereplésre, és még az A osztályban maradásért is harcolni kell.

A magyar női kosárlabda-válogatott utolsó Európa-bajnoki pótselejtező-mérkőzésén vereséget szenvedett Izraelben, ezzel elveszítette az esélyét arra, hogy részt vehessen az olaszországi Eb-n.

A csoportelső magyarok 11 napja 73-54-re verték Izraelt Győrben, a Ramat Ganban aratott siker pedig már azt jelentette volna, hogy a szombati, utolsó játéknaptól függetlenül - amikor az izraeliek Bulgáriában lépnek pályára - már biztos résztvevői a közvetlen Eb-kvalifikációs minitornának.

Az is Bencze Tamás együttese mellett szólt, hogy a két gárda eddigi öt tétmeccsét rendre a piros-fehér-zöldek nyerték meg (az elsőt 1950-ben 95-13-ra). Az első - bolgárok elleni vereséggel végződő - meccs, és a két hazai találkozó magabiztos győzelme után így reális győzelmi esélyekkel készült az utolsó meccsére a magyar együttes.

A szerdai összecsapás azonban nem igazolta az előjeleket, ugyanis bár a vendégek a nagyszünetben még 39-33-ra vezettek, a második félidőben már csak 21(!) pontot hozott össze a válogatott, így a házigazdák a vártnál simábban nyertek.

A magyarok ezzel 2005 után ismét elszalasztották az Eb-részvételt, ugyanis a B csoportban a szombati Bulgária-Izrael találkozó után az egyik riválisnak biztosan jobb lesz a kosáraránya. Legrosszabb esetben ráadásul akár utolsó is lehet a Bencze-csapat, azaz Olaszországban az A osztályban maradásért kellene megküzdenie.

Eredmény, B csoport:

Izrael-Magyarország 82-60
A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 6 pont/4 mérkőzés (241-249)
2. Izrael 5/3 (212-197)
3. Bulgária 4/3 (177-184)
Azonos pontszám esetén a dobott és kapott kosarak aránya dönt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31